Pontlista

A szabadság értelme

Olyan hatalmas és határtalan Jézus Krisztus szabadsága, mint szeretete. Sohasem fogjuk tudni egészen megérteni. De önkéntes engesztelő áldozata, ez a mérhetetlen kincs el kell, hogy gondolkoztasson. Miért adtad nekünk, Uram, ezt a páratlan előjogot, amellyel megtehetjük azt is, hogy nyomodban járunk követve Téged, és azt is, hogy megbántunk? S eközben megtanuljuk értékelni a szabadság helyes használatát, amikor a jót szolgáljuk vele; de fel tudjuk mérni az eltévelyedés nagyságát is, amikor szabadon elfeleltjük és visszautasítjuk a szeretet legnagyobb megnyilatkozását. A személyes szabadság, amelyért mindig harcba szálltam, és minden erőmmel továbbra is harcba szállok, arra ösztönöz, hogy megkérdezzem, szilárd meggyőződéssel és teljes tudatában gyöngeségemnek: mit kívánsz, Uram, mit tegyek Érted szabadon? Krisztus maga felel: Veritas liberabit vos (Jn 8, 32); az igazság fog titeket szabaddá tenni. Mi az az igazság, ami egész életetek számára megnyitja és teljessé teszi a szabadság útját? Azzal az örömmel és bizonyossággal mondom nektek, ami az Isten és teremtményei közti kapcsolatból fakad: tudni, hogy Istentől származunk, hogy a legszentebb Szentháromság szeret bennünket, hogy a legfenségesebb Atya gyermekei vagyunk. Kérem Urunkat, hogy egészen magunkba fogadhassuk, és naponta ízlelhessük ezt, mert akkor tudunk szabad emberként cselekedni. És ne felejtsétek el: aki nem tud róla, hogy Isten gyermeke, nem ismeri léte legbelső igazságát, és cselekvéseiből hiányzik azok méltósága és fölénye, akik mindenek fölött szeretik az Urat.

Legyetek meggyőződve: aki el akarja nyerni a mennyet, annak szabadon és egészen el kell szegődnie Hozzá, tudatos, teljes és elszánt döntéssel. De a szabadság nem elég önmagában: iránytűre van szüksége, amely mutatja számára az utat. A lélek nem tud mozogni úgy, hogy ne volna valakije, aki vezeti. De meg van váltva, hogy Krisztus legyen a királya, akinek az igája édes, és terhe könnyű (Mt 11,30), és ne az ördög, akinek uralma elnyomás (Orígenes, Commentarii in Epistolam ad Romanos, 5, 6 (PG 14, 1034-1035)).

Ne fogadjátok el azok hamis ábrándképeit, akik megelégszenek a szomorú „Szabadság, szabadság!” kiáltással. E mögött gyakran búvik meg tragikus szolgaság; mert ha egy tévedés javára döntünk, az nem szabadít föl; Krisztus az egyetlen, aki valóban szabaddá tesz15, mert csak Ő az út, az igazság és az élet (Vö. Gal 4, 31).

A lelkiismeretek szabadsága

Hosszú papi munkám közben, amíg a személyes szabadság szeretetét nemcsak prédikáltam, hanem szinte kiáltoztam, olykor némi bizalmatlansággal találkoztam, mintha attól kellene tartani, hogy a szabadság hangoztatása veszélyezteti a hitet. Nos, az aggodalmaskodók megnyugodhatnak: csak a szabadság téves felfogása veszélyezteti a hitet. A cél, normák, törvények, felelősség nélküli szabadság, egyszóval a féktelenség. Sajnos vannak, akik perbeszállnak érte: ez a hit elleni támadás.

Ezért nem megfelelő megfogalmazás lelkiismereti szabadságról beszélni, amikor Isten erkölcsi elutasítását akarják igazolni vele. Már beszéltünk róla, hogy Isten üdvötadó szándékainak ellen tudunk állni; képesek vagyunk rá, de nem szabad megtennünk. Ha valaki tudatosan ezt a magatartást választaná, bűnt követne el, vétene az első és legfontosabb parancs ellen: Szeresd Istenedet teljes szívedből (MTörv 6, 5).

Teljes nyomatékkal kiállok a lelkiismeretek szabadságáért (XIII. Leó, Libertas praestantissimum enciklika, 1888.VI.20., ASS 20 (1888.), 606), amelyhez lényegileg hozzátartozik, hogy senkinek sem szabad egy embert megakadályozni abban, hogy Istent tisztelje. Az igazság iránti törvényes vágyat tiszteletben kell tartani. Bár az embernek ellentmondást nem tűrő kötelessége, hogy keresse az Urat, felismerje, és imádja, de senki a föld hátán nem szabad, hogy kényszerítse a másikat, hogy olyan hitet fogadjon el, amiről nincs meggyőződve; és ugyanígy senki sem formálhat jogot magának, hogy terhére legyen valakinek, aki megkapta ezt a hitet Istentől.

Anyánk, az Egyház mindig hirdette a szabadságot, és a fatalizmus minden változatát, a régieket éppúgy, mint az újakat, elutasította. Kimondta, hogy minden ember saját sorsának ura, a jóé és a rosszé: Aki jót tett, bemegy az örök életre, aki viszont rosszat, az örök tűzre (Quicumque hitvallás). Ez az iszonyatos döntési lehetőség, ami kezedben, kezemben, mindannyiunk kezében van, és méltóságunk jele, mindig újra megdöbbent bennünket. A bűn annyira az akaratból fakadó rossz, hogy semmiképpen sem volna bűn, ha nem volna kiindulópontja az akarat. Ez az állítás annyira meggyőző, hogy ebben a világot benépesítő kevés bölcs és sok tudatlan egyetért (Szent Ágoston, De vera religione, 14, 27 (PL 34, 133)).

Újból fölemelem szívemet Uramhoz, Istenemhez, hogy megköszönjem neki. Semmi sem akadályozhatta volna meg őt abban, hogy a bűnre képtelennek teremtsen bennünket, és a jóra ellenállhatatlan hajlammal, de ő úgy gondolta, szolgái úgy jobbak, ha szabadságban szolgálnak Neki (Szent Ágoston, uo. (PL 34, 134)). Milyen nagy a szeretete, mekkora az irgalma a mi Atyánknak! Ha Isten gyermekei iránti szeretetének ekkora tetteire tekintek, jótettekre, amelyek azt hirdetik, hogy Isten bolondul szeret bennünket, akkor azt szeretném, hogy ezer szívem és ezer szám legyen, hogy az Atyaistent, a Fiúistent és a Szentlélekistent vég nélkül magasztaljam. Szüntelenül dobogtassa meg a szíveteket, hogy a mindenséget gondviselésével kormányzó Isten nem rabszolgákat, hanem szabad gyermekeket akar. Akkor is, ha ősszüleink bukása miatt bűnre való hajlammal, proni ad peccatum születtünk, mindegyikünk lelkét megajándékozta isteni Lelke egy szikrájával, a jó utáni vággyal, a soha véget nem érő béke szomjával, és elvezet bennünket ahhoz a felismeréshez, hogy az igazság, a boldogság és a szabadság csak akkor a miénk, ha hagyjuk, hogy az örök élet magvetése kihajtson bennünk.

A teremtmény visszautasíthatja Istent, és pusztulni hagyhatja az új és végleges boldogság magvetését. De ha így tesz, akkor nem gyermek többé, hanem rabszolga. Minden dolog az, ami természete szerint megilleti. Ezért ha valami nem hozzá illőre törekszik, nem saját létmódja szerint mozog, hanem idegen erő hajtja; ez pedig szolgai dolog. Az ember természete szerint értelmes lény. Ha értelmesen viselkedik, mozgása aszerint való, ami ő; és ez megfelel a szabadságnak. Ha vétkezik, értelem nélküli módon cselekszik, valami másnak a mozgatóerejétől vezetteti magát, idegen korlátoknak alávetetten. Ezért aki elfogadja a bűnt, a bűn szolgája (Jn 8, 34) (Aquinói Szt. Tamás, Super Evangelium S. Ioannis lectura, cap. 8, lect. 4, 1204, Marietti kiadó, Torino 1952).

Hadd térjek erre vissza mégegyszer: minden ember alávetettje valamilyen szolgaságnak; ezt a tapasztalatot mindenki megszerzi, akár magába tekint, akár maga köré. Van, aki a pénzt imádja, van, aki a hatalmat; vannak elkötelezettjei a félig megnyugtató szkepticizmusnak, és vannak, akik az érzékiség aranyborjúja előtt borulnak térdre. Ugyanebben a tapasztalatban lesz részünk, ha a magasabb dolgokra tekintünk. Egészen eggyéválunk egy munkával, egy többé-kevésbé fontos terv valóra váltásának szenteljük magunkat, elkötelezzük magunkat egy tudományos, művészi vagy vallási feladatnak. Minden, amit szenvedélyes odaadással csinálunk, „szolgasághoz” vezet: de olyanhoz, amit a kívánt cél kedvéért örömmel vállalunk.

De ha választanunk kell, hisz a szolgálat mindenképp, az emberlét velejárója, akkor nincs jobb lehetőség, mint szeretetből az isteni szolgaság útjára lépni. Csakhogy abban a pillanatban, amikor ezt megtesszük, minden megváltozik, szolgából baráttá és gyermekké válunk. A különbség pedig: ugyanazzal az odaadással és buzgósággal szenteljük magunkat minden evilági jó törekvésnek, mint mások, de a lelket nagy béke, öröm és nyugalom tölti el, még nehéz körülmények közt is; mert nem mulandó, hanem az örökre megmaradó hordoz bennünket: Mi nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi (Gal 4, 31).

Honnan ez a szabadság? Krisztustól, Urunktól. Ez az a szabadság, amivel megváltott bennünket (Vö. Gal 4, 31). Ezért tanítja: Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok vagytok (Jn 8, 36). Nekünk, keresztényeknek nem kell magyarázatokat keresnünk ennek az ajándéknak az igazi értelmére, mert az egyetlen szabadság, ami megváltja az embert, az, amit Krisztus szerzett meg nekünk.

Mindig szívesen beszélek szabadságunk kalandjáról, mert éppen ez a mi életünk, a tietek és az enyém. Szabadságban – ismétlem, gyermekekként, nem rabszolgákként – járunk azon az úton, amelyet az Úr mindegyikünknek megmutatott. Vidáman, könnyed nyugalommal tesszük, és élvezzük Isten ajándékaként.

Szabadon, kényszer nélkül döntök Isten mellett: mert így akarom, és azt választom, hogy szolgálok, és földi létemet odaadássá alakítom a többiekért – Uram, Jézus Krisztus iránti szeretetből. Ha ezt megteszem, akkor ennek a szabadságnak a velejárójaként szabad azt mondanom, hogy Krisztus szeretetétől nem fog elválasztani semmi ezen a földön (Vö. Róm 8, 39).

Mivel tudjuk, hogy Krisztus szerezte meg nekünk a szabadságot30, kötelességünk, hogy minden egyes ember személyes szabadságát védjük. Ha nem így tennénk, milyen jogon követelnénk meg ezt a magunk számára? Az igazságot is terjesztenünk kell, mivel veritas liberabit vos31, az igazság szabaddá tesz bennünket, a tudatlanság viszont rabszolgává. Támogatnunk kell minden ember élethez való jogát, az emberhez méltó élethez szükséges dolgokhoz való jogot, a munkához, és pihenéshez, állapotának megválasztásához, családalapításhoz, gyermekek neveléséhez való jogot, betegségben és idős korban az emberi méltósághoz való jogot, a kulturális javakhoz, más állampolgárokkal törvényes célokért való szabad egyesülés jogát – mindenek előtt pedig minden embernek azt a jogát, hogy teljesen szabadon megismerhesse Istent és szerethesse, mert egy helyesen képzett lelkiismeret mindenben fölfedezi a Teremtő kezenyomát.

Ezért nagyon fontos, hogy hangsúlyozzuk a marxizmus és a keresztény hit öszeférhetetlenségét. Ezzel én nem politikai tant hirdetek, hanem csupán azt ismétlem, amit az Egyház tanít. El lehet-e képzelni valamit, ami a hittel kibékíthetetlenebbül ellentétes, mint egy olyan rendszer, amely Isten szerető jelenlétének a lélekből való eltüntetésére épít? Mondjátok ki jó hangosan, hogy senki ne csukhassa be a fülét: ahhoz, hogy megvalósítsuk az életben az igazságosságot, nincs szükségünk a marxizmusra. Ellenkezőleg, az ilyen súlyos tévedés, amely kizárólag anyagi megoldásokkal félretolja a béke Istenét, csak akadályokat gördít az emberi jólét és az egymás iránti megértés elé. A kereszténység adja meg nekünk a tiszta fényt, amelyben a válasz minden kérdésre láthatóvá válik: elég az, hogy őszintén fáradoztok azon, hogy katolikusok legyetek, non verbo, neque lingua, sed opere et veritate32, nem szavakkal és nyelvvel, hanem tettekkel és igazságban. Mondjátok ki az igazságot mindig, csomagolatlanul, nem törődve félelmekkel, valahányszor alkalom van rá, és ha kell, teremtsétek meg rá az alkalmat.