Pontlista

A szív bölcsessége

Aki szívében bölcs, azt okosnak hívják (Péld 16, 21), olvassuk a Példabeszédek könyvében. Félreértenénk az okosságot, ha a kicsinyhitűséggel és csüggetegséggel azonosítanánk. Az okosság a helyes cselekvésre való állandó hajlamban nyilvánul meg, éspedig úgy, hogy a cselekvés célját világosan felismerjük, és nagy gonddal választjuk ki a cél eléréséhez megfelelő eszközöket.

Mindazonáltal az értelmesség önmagában nem a legnagyobb érték. Mindig meg kell magunktól kérdeznünk: értelem, de mire használt értelem? Mert van más, fordított okosság is – nevezzük inkább ravaszságnak –, amely az önzés szolgálatában áll. Ez is a megfelelő eszközöket keresi, de alantas célok elérése érdekében. A fokozott éleselméjűség még csak erősíti a gonoszságra való hajlamot, és rászolgál arra a szemrehányásra, amelyet Szent Ágoston egy prédikációjában így fogalmazott meg: Azt kívánod, hogy Isten szíve, amely mindig igazságos, meghajoljon szíved romlottsága előtt, hogy ahhoz alkalmazkodjék? (Augustinus, Enarrationes in Psalmos, 63, 18 (PL 36, 771)). Ez az olyan ember hamis bölcsessége, aki saját erejéből szeretné önmagát igazolni. Az ilyeneknek szól Pál apostol: Ne legyetek bölcsek a magatok szemében (Róm 12, 16). Mert meg van írva: elpusztítom a bölcsek bölcsességét és az okosok okosságát megsemmisítem (1Kor 1, 19).

Az ilyenfajta bölcsesség a szív bölcsessége. Soha nem válhat ez „a test bölcsességévé”, amelyről Pál apostol beszél (Vö. Róm 8, 6), és amely azoknak sajátja, akik bár értelmesek, értelmüket nem arra használják, hogy Istent felismerjék és szeressék. Az igazi bölcsesség mindig figyel Isten sugallataira és ebben az éber figyelésben a lélek az üdvösség ígéreteit és cselekedeteit kapja. Áldalak téged, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek (Mt 11, 25).

A lélek bölcsessége sok más erénynek szab irányt és ad célt. Így az ember a bölcsesség által bátor is lesz, de nem vakmerő; igyekszik egészen Isten akarata szerint élni és megveti a kényelemszeretők zavaros kifogásait. Az okosok mértéktartása korántsem jelent érzéketlenséget vagy különcködő magatartást, a bölcs igazságossága nem keménység, türelme pedig nem jelent szolgalelkűséget.

Miközben a keresztény ember ezekért az erényekért küzd, lelkét képessé teszi a Szentlélek kegyelmének hatékony befogadására, és így az isteni támogatás megerősíti a természetes jótulajdonságokat. A legszentebb Szentháromság harmadik személye – a lélek édes vendége (Veni Sancte Spiritus szekvencia) – megajándékoz adományaival: bölcsességgel, értelemmel, jó tanáccsal, erősséggel, tudománnyal, jámborsággal, istenfélelemmel (Vö. Iz 11, 2).

Akkor érzi majd az ember az örömöt és békességet (Vö. Gal 5, 22), az örömteli békét, az ujjongást, amely szívünkben elvegyül az öröm természetes erényével. Még ha egyszer úgy éreznénk is, hogy minden összeomlik… semmi sem omlik össze, mert Te Uram, vagy az én erőm (Zsolt 42, 2). Ha Isten lakik lelkünkben, minden más mellékes és múló, bármennyire fontosnak tűnik is: mi azonban Istenben, maradandók vagyunk.

A jámborság adományán keresztül a Szentlélek bizonyosságot ajándékoz nekünk arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. És miért lennénk szomorúak, ha Isten gyermekei vagyunk? A szomorúság az önzés salakja: ha az Úrnak akarunk élni, akkor soha nem leszünk szűkében az örömnek, még akkor sem, amikor hibáinkra és nyomorúságainkra tekintünk. Az öröm lesz jellemző imádságos életünkre és az imádság dicsőítő énekké magasztosul: mert szeretünk és akik szeretnek, azok énekelnek.

Ismét eszembe jutnak ifjúságom emlékei. Milyen pompás tanúságot tettek ezek a férfiak hitükről! Mintha még mindig hallanám a liturgikus éneket, beszívnám a tömjénfüst illatát. Ezer és ezer férfit látok, mindegyikük nagy gyertyával – mely mintegy nyomorúságuk jelképe – de szívükben mind gyermekek, akik alig merik felemelni szemüket apjuk arca felé. Tudd meg és lásd, milyen gonosz és keserves, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet15. Újítsuk meg szilárd elhatározásunkat, hogy sohasem fordulunk el az Úrtól földi remények miatt. Tegyük égőbbé magunkban az Istenre való szomjúságot, miközben konkrét jó elhatározásokat fogadunk meg, mint gyermekei, akik látják saját ínségüket így keresgélnek és kiáltanak szakadatlanul Atyjuk felé.

De vissza akarok térni arra, amit előbb említettem: meg kell tanulnunk olyannak lenni, mint egy gyermek; meg kell tanulnunk Isten gyermekének lenni. Ugyanakkor ezt a gondolkodásmódot, amely emberi gyöngeségünkben átalakít bennünket fortes in fide16, a hitben erőssé, termékenyen alkotóvá, és utunkban biztossá átadjuk embertársainknak is. Így ha a legvisszataszítóbb hibába is estünk, habozás nélkül újra fölkelünk, és visszatalálunk az istengyermekség útjára, amely Istennek, Atyánknak kitárt karjába vezet.

Ki az közületek, aki ne emlékezne édesapja karjaira? Bizonyosan nem voltak olyan gyöngédek és együtt érzők, mint édesanyánk karjai; de erősek voltak, képesek arra, hogy heves érzelemmel, védőn átöleljenek. Köszönöm, Uram, hatalmas karodat, köszönöm erős kezedet. Köszönöm szíved szilárdságát és kedvességét. Majdnem megköszöntem hibáimat is, de te nem akarod őket. És mégis megérted őket, mentséget találsz rájuk, megbocsátod őket.

Ez az a bölcsesség, melyet kapcsolatunkban az Úr vár tőlünk. Valódi matematika: felismerjük, hogy nullák vagyunk a tizedesvesszőtől balra... De a mi Atyánk mindegyikünket olyannak szeret, amilyenek vagyunk. Amilyenek vagyunk! Én csak egy szegény ember vagyok, de szeretlek titeket, amilyenek vagytok. Képzeljétek el, milyen lesz Isten szeretete! De ez a szeretet azt is akarja, hogy harcoljunk, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy életünk jól alakított lelkiismeretünk útján haladjon.

„Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez”30, úgy siettünk mi is ide szomjazva, kiszáradt torokkal. Inni akarunk az élő víz forrásából, és egész nap a legtermészetesebb módon időzünk ennél az örök életre fakadó tiszta és bőséges vízforrásnál31. A szavak feleslegesek, mert a nyelvet cserben hagyja kifejezőereje; az értelem elcsendesedik. Itt nem gondolkodunk, hanem szemlélődünk. A lélek pedig ismét dalra fakad, új ének hangzik fel benne, mivel érzi és tudja, hogy Isten szünet nélkül szeretettel nézi őt.

Nem rendkívüli helyzetekre gondolok, hanem sokkal inkább olyanokra, amelyek mindennapos élmények (lehetnek) a lelkünk életében: a szeretet bolondságára, amely természetes módon és feltűnés nélkül megtanít szenvedni és élni, mert Isten megajándékoz minket a bölcsességgel. Micsoda nyugalom és béke tölti el a lelket, amely az életre vezető keskeny úton32 halad!

A szent angyalokkal együtt

Azt kérem az Úrtól, hogy amíg itt élünk a földön, sose távolodjunk el isteni útitársunktól. Ezért igyekezzünk szorosabb barátságot kialakítani a szent őrangyalokkal. Mindannyiunknak szükségünk van a társaságra, égi és földi útitársakra. Forduljatok áhítattal a szent angyalokhoz! A barátság nagyon emberi dolog, de nagyon isteni is, akárcsak az életünk, amely egyszerre isteni és emberi. Emlékeztek arra, hogy mit mondott az Úr? „Nem nevezlek többé szolgának benneteket […]. Barátaimnak mondalak benneteket.”46 Arra tanít, hogy bízzunk Isten barátaiban, akik már az égben laknak, és embertársainkban is, akik itt élnek körülöttünk, még azokban is, akik úgy tűnik, hogy elfordultak Istentől, hogy visszavezessük őket a jó útra.

Végezetül megismétlem Szent Pálnak a kolosszeiekhez írt szavait: „mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel.”47 Ezt a bölcsességet imádsággal, szemlélődéssel és a Szentléleknek a lélekben való működése által érhetjük el.

„Így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és Isten ismeretében gyarapodtok. Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok és állhatatosak legyetek. Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába.”48