Pontlista

Akinek nagy lelkiereje van, azt nem sürgeti, hogy erényének gyümölcseit mihamarabb leszüretelje: türelmesen vár. Mert a lelkierő képessé tesz bennünket arra, hogy a türelem erényét emberi és isteni vonásaiban is helyesen értékeljük. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket (Lk 21, 19). A lélek kézbentartása a türelem erényén múlik, mert ez valamennyi erény gyökere és őrzője. A türelmen keresztül vagyunk urai lelkünknek, mert ha megtanulunk magunkon uralkodni, akkor kezdünk azzá válni, ami vagyunk (Nagy Szent Gergely, Homiliae in Evangelia, 35, 4 (PL 76, 1261)). Végül a türelem képesít bennünket arra, hogy megértők legyünk embertársainkkal szemben, mert megértjük, hogy a lelkek – mint a jó bor – idővel jobbá válnak.

Szokjátok meg, hogy minden dolog mögött észrevegyétek Istent. Tudatosodjon bennetek, hogy Ő mindig vár ránk, lát bennünket, joggal kívánja, hogy hűségesen kövessük, anélkül, hogy elhagynánk azt a helyet, amely a világban nekünk jutott. Szerető éberséggel haladjunk utunkon őszintén akarva, hogy nem hagyjuk cserben isteni kísérőnket.

Isten gyermekének ezt a küzdelmét nem szomorú lemondás, sötét lehangoltság vagy örömtelenség kíséri, ez egy szerető szív küzdelme, akinek a munkánál és a pihenésnél, az örömben és a szenvedésben a szeretett másik lebeg a szeme előtt, és az ő kedvéért minden nehézséget elvállal. Ráadásul nálunk ez úgy van – szeretném elismételni –, hogy Isten sohasem veszít csatát. Vele szövetkezve mindig győztesnek nevezhetjük magunkat. A tapasztalatom az: ha kérését hűen követtem, akkor zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és pásztorbotod megvígasztaltak engem27.

A lélek harcában a stratégia többnyire az idővel függ össze, a megfelelő eszközöket türelmesen és kitartóan kell alkalmazni. Indítsátok fel magatokban sokszor a reményt! Gondoljatok arra: belső életetekben vereségeket fogtok majd szenvedni, megingásokat is átéltek – adja Isten, hogy alig észrevehetőek legyenek –, mert senki sem mentesül az ilyen megrázkódtatásoktól. De az Úr, aki mindenható és irgalmas, megadta nekünk a megfelelő eszközöket, hogy győzhessünk. Elég, ha ezeket alkalmazzuk, és eltökélten – ezt már említettem – mindig újra kezdünk, amikor szükség van rá.

Járuljatok hetente a szentgyónáshoz, az isteni megbocsátás szentségéhez – és mindig, amikor szükségetek van rá, de ne engedjetek tapodtat sem az aggályoknak. Kegyelembe öltözve sikerül a hegyeken átkelni28, keresztény kötelességeink betöltésének meredek útját állhatatosan végigjárni. Ha jóakarattal folyamodunk ezekhez a segítségekhez és arra kérjük, az Urat, hogy reményünket nap, mint nap erősítse bennünk, akkor mienk lesz istengyermekségünk ragadós öröme: Ha Isten velünk, akkor ki ellenünk?29 Tehát optimizmus. A remény erejével fogunk küzdeni, hogy kiirtsuk a mocskot, megszüntessük, amit a gyűlölet magvetői szétszórnak. Új, barátságos szemlélettel fogjuk a világot újra felfedezni. Isten kezeiből szépen és tisztán került ki, és rajtunk múlik, ha képesek leszünk igazi megbánásra, hogy az Úrnak ebben a szépségében visszaadjuk.

Mária reményre is tanít. Kijelentette, hogy „íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.”20 Emberi szemmel nézve mi indokolta ezt a reményt? Ki volt ő az akkor élő férfiak és nők szemében? Az Ószövetség nagy hősnői – mint Judit, Eszter és Debóra – már itt a földön megtapasztalták az emberi dicsőséget, a nép ünnepelte és magasztalta őket. Máriának – mint Jézusnak – nem volt más trónja, mint a kereszt. Földi élete többi részében pedig, amíg testével és lelkével fel nem vétetett a mennybe, csendes jelenléte nyűgöz le minket. Az őt jól ismerő Szent Lukács megjegyzi, hogy Mária az első tanítványokkal együtt kitartott az imádságban. Így élte végig földi napjait ő, akit mindörökké magasztal minden teremtmény.

Mekkora ellentét van Mária reménye és a mi türelmetlenségünk között! Milyen gyakran várjuk el Istentől, hogy azt a kevés jót, amit tettünk, azonnal viszonozza. Alig bukkan fel az első nehézség, már panaszkodunk. Gyakran nem tudunk kitartóan küzdeni és megőrizni a reményt. Ennek az az oka, hogy hiányzik belőlünk a hit. „Boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki.”21