Pontlista

Szeretném ezt a beszélgetésünket az Úr előtt azzal folytatni, amit évekkel ezelőtt jegyeztem föl, és ma sem vesztett időszerűségéből. Akkor fölírtam Avilai Szent Teréznek ezt a gondolatát: Ami mulandó és Istennek nem tetsző, az mind semmi, – sőt a semminél is kevesebb (Avilai Szt. Teréz, Életének könyve, 20, 26). Értitek-e már, hogy miért veszti el a lélek a békességét, belső nyugalmát, ha eltávolodik céljától, és elfelejti, hogy Isten életszentségre teremtette? Legyen gondotok rá, hogy természetfölötti értelmet adjatok mindennek, akkor is, ha pihentek vagy üdülés közben vagytok – hiszen életünknek ezek is legalább olyan fontos részei, mint a munka.

Kitűnő dolog, ha nagy tekintélyt szereztek hivatásbeli munkátokkal; ha világi ügyekben való elkötelezettségetekkel – mindenkor teljes szabadsággal – sikereket értek el – kitűnő dolog. De ha emiatt elvesztitek érzéketeket a természetfölötti iránt, amely mindent tevékenységeteket meg kell, hogy határozza, akkor mégis elszomorítóan utat tévesztettetek.

De térjünk vissza elmélkedésünk témájához. Az mondtam, hogy a legnagyobb társadalmi vagy foglalkozásbeli siker csak nyomorúságos kudarc, ha elengeditek magatokat, és elfordultok Istentől. Isten szemében – és csupán ez számít – csak az győztes, aki azért küzd, hogy hiteles keresztényként éljen. Itt nincs középút! Ez az, amiért annyi embert találsz, akiknek emberi szemszögből nézve minden okuk megvolna, hogy boldogok legyenek, és mégis hajszoltan és elkeseredetten tengődnek. Bőven merítettek az örömökből, de ha kissé megkaparod a felszínt, epénél is keserűbb dolgokat találsz. Velünk ez nem történhet meg, ha azon fáradozunk, hogy mindenben Isten akaratát teljesítsük, tiszteljük őt és dicsőítsük, és mindenfelé az ő országát terjesszük.

Lelkileg erős, türelmes: ezért higgadt valaki. De nem úgy, mint az, aki nyugalmát úgy nyerte el, hogy embertársai iránt részvétlen, vagy azon az áron, hogy mindegy neki a valamennyiünkre vonatkozó nagy megbízatás, a jóság magvainak elvetése mindenütt a világban. Azért kell nyugodtnak lennünk, mert mindig bocsánatot nyerünk, és mindent jobbra fordíthatunk – kivéve a halált, de Isten gyermekeinek a halál jelenti az életet. A lelkinyugalom, ha másért nem, azért is szükséges, hogy észszerűen cselekedhessünk; aki ugyanis önuralmát megőrzi, képes a dolgokat jobban megfontolni, az érveket és ellenérveket mérlegelni, cselekedeteinek várható következményeit helyesen értékelni és ezután megfontoltan és határozottan cselekedni.

Nem az a bölcs, aki sohasem téved, hanem az, aki eljut odáig, hogy hibáit helyrehozza, és inkább vállalja tízszer, hogy téved, ahelyett, hogy kényelmes semmittevésbe menekülne. Az okos sem elhamarkodva, sem vakmerően nem cselekszik, de igenis vállalja a cselekvés kockázatát, és semmiképpen sem mond le arról, hogy jót cselekedjék, csak azért, mert fél a hibázástól. Ismerőseink között akadnak olyanok, akik mérlegelve, tárgyilagosan és önzetlenül hoznak döntéseket; csaknem ösztönösen hagyatkozunk az ilyenekre, mert a maguk csendes, szerény módján mindig jól és helyesen viselkednek.

Az okosság szeretetreméltó erénye a keresztény ember számára nélkülözhetetlen, mindazonáltal ennek az erénynek legvégső célja nem a társadalom békéje, sem az, hogy az emberek egymással jól megférjenek. Legfontosabb célja sokkal inkább az, hogy Isten akarata teljesüljön: Isten azt akarja, hogy egyszerűek legyünk, de nem gyermekien együgyűek, hogy szeressük az igazságot, de ne legyünk óvatlanok vagy felületesek. Az értelmes szív megszerzi a tudást (Péld 18, 15). Isten szeretetének felismerése, a döntő és üdvözítő tudás az, amely minden ember számára békét és megértést hoz és az egyes embereket az örök élet felé irányítja.

A mai mise olvasmánya Dánielt mutatja be, akit éhező oroszlánok vesznek körül. Nem vagyok pesszimista, nincs kedvemre a régi szép idők emlegetése, hiszen minden időszaknak megvan a jó és a rossz oldala, de arra kellett gondolnom, hogy manapság is sok kószáló oroszlán van, és nekünk ebben a környezetben kell élnünk. Vannak oroszlánok, amelyek azt keresik, kit falhatnak fel: tamquam leo rugiens circuit quaerens quem devoret25.

Hogyan szabadulhatunk meg a vadállatoktól? Velünk valószínűleg nem az történik, ami Dániellel. Nem vágyom túlzottan csodákra, de Isten tékozló nagyságát csodálatosnak találom. Könnyű lett volna a próféta éhségét csillapítani, vagy ételt tenni elé, de Isten nem így járt el. Inkább egy másik prófétát helyezett oda csodálatos módon Judeából, Habakukot, hogy Dánielnek ételt vigyen. Isten nagy csodát akart tenni, mert Dániel nem valamilyen lényegtelen okból került az oroszlánbarlangba, hanem azoknak az ördögi cinkosoknak igazságtalansága következtében, akik őrá, az istenszolgálóra és bálványrombolóra le akartak sújtani.

Nekünk is le kell rombolnunk bálványokat, de nem feltűnő csodatettekkel, hanem átlagos keresztény módon megélt mindennapokkal, a béke és öröm magvetésével: az értetlenség, igazságtalanság, tudatlanság bálványait és az Istennek hátat fordító ember butaságát.

Ne aggodalmaskodjatok, ne féljetek a bajoktól, még akkor sem, ha a körülmények, amelyek között dolgoznotok kell, visszariasztóak, talán rosszabbak, mint Dániel esetében az éhes ragadozók barlangjában. Isten karja most is olyan hatalmas, mint egykor, és ha szükséges lenne, csodát is tenne. Maradjatok hűségesek! Legyen bennetek szerető, tudatos, örömteli hűség Krisztus tanításai iránt! És legyetek meggyőződve arról, hogy a mostani idők nem rosszabbak a régieknél, és hogy az Úr mindig ugyanaz marad!

Ismertem egy öreg papot, aki nevetve mondta magáról: mindig nyugodt vagyok, teljesen nyugodt. Így legyen ez velünk is: a világban, éhes oroszlánoktól körülvéve, és mégis teljes békében és nyugodtan, szeretetben, hitben és reményben, és anélkül, hogy valaha is elfelejtenénk, hogy az Úr sokszorosan csodát tesz, ha szükséges.