Pontlista

Azok, akik Krisztus életét közvetlen közelről megfigyelhették, gyakran beszéltek csodálattal tevékenységéről; van szavaik közt egy mondás, amely bizonyos értelemben az összes többit magában foglalja. Arra az önkéntelen felkiáltásra utalok, amelyben benne van a nép ámulata és lelkesedése az Úr csodái láttán: bene omnia fecit (Mk 7, 37), mindent nagyszerűen cselekedett. Mindent: a nagy csodákat éppúgy, mint a kis hétköznapi dolgokat; ezeknek az egyáltalán nem csillogó dolgoknak Jézus megadta az Őrá jellemző teljességet, ő, a perfectus Deus, perfectus homo (Quicumque hitvallás), a tökéletes Isten és tökéletes ember.

Urunk életében mindent szeretetreméltónak tartok. De számomra egészen különleges vonzása van annak a harminc évnek, amelyben rejtett életét élte Betlehemben, Egyiptomban és Názáretben. Felületesen szemlélve ez a meglehetősen hosszú idő, amelyről alig van szó az evangéliumban, jelentéktelennek, semmitmondónak tűnik. De én ezt a hallgatást a Mester életéről mindig nagyon beszédesnek tartottam és olyannak, amely csodálatos tanulsággal szolgál nekünk, keresztényeknek. Ezek olyan teljes, munkában és imában eltöltött évek voltak, melyekben Jézus normális, mindennapi életet élt, ha úgy tetszik, olyat, mint a mienk, egyszerre isteni és emberi életet. Jézus ott is, abban az egyszerű, jelentéktelen műhelyben is, mint később a sokaság előtt, mindent nagyon jól csinált.

Hallgassuk meg újból Szent Pál intését: Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban (1Kor 15, 58). Gondoljátok meg, mennyi egymással kapcsolatos erény kezd működni, ha azzal a szándékkal dolgozunk, hogy megszenteljük a munkát: az erőslelkűség tesz feladatunkban kitartóvá, és arra késztet, hogy ne tegyük le a fegyvert, ha az elkerülhetetlenül előbukkanó nehézségek jelentkeznek. A mértéktartás és fegyelem tesz képessé arra, hogy fenntartás nélküli odaadással dolgozzunk, és erőt vegyünk kényelemszeretetünkön és önzésünkön. Az igazságosság arra ösztönöz, hogy tegyünk eleget kötelességeinknek Isten, a társadalom, saját családunk és munkatársaink iránt; az okosság erénye vezet rá a helyes döntésre minden adódó esetben és ennek a döntésnek a gyors megvalósítására... És mindezt – hadd mondjam még egyszer – szeretetből és eleven érzékkel az iránt, hogy felelősek vagyunk munkánk gyümölcséért és apostoli hatásáért.

Tettek teszik a szeretetet, nem a szép szavak – mondja egy népszerű szólás. Azt hiszem, ennyi elég.

Uram, add nekünk kegyelmedet, nyisd ki názáreti műhelyed ajtaját: hogy megtanuljunk téged ott szemlélni, és melletted Máriát, Szent Anyádat, és Józsefet, a szent pátriárkát, – akit annyira szeretek, és tisztelek – hogy hármótoktól megtanuljunk szentül dolgozva élni. Indítsd ezzel szegény szívünket arra, hogy a mindennapok munkájában Téged keressünk, és Veled találkozzunk, és ezt a munkát szándékod szerint Isten művévé, a szeretet művévé változtassuk.

Munkaszeretet, szorgalom

A munkaszeretet és szorgalom erénye egyetlen belső magatartáshoz kapcsolódik: ahhoz az igyekezethez, hogy Istentől kapott képességeinket termékennyé tegyük. Ezek azok az erények, amelyek arra ösztönöznek bennünket, hogy amit elkezdtünk, fejezzük is be. A munka nem átok, sem bűnök büntetése, ezt már 1928 óta prédikálom. A Teremtés könyvében olvassuk, hogy a munka már az ember Isten elleni lázadása előtt is megvolt (Vö. Ter 2, 15): a munka kezdettől fogva szerepelt a teremtés hatalmas művének részeként az isteni tervben.

A szorgalmas ember kihasználja az időt, mert az idő több mint pénz, az idő Isten dicsőítése! Az ilyen ember azt teszi, amit tennie kell és ott van abban, amit tesz, nem úgy, mint aki unalmas, üres időtöltésnek tekinti, hanem figyelmes, okos megfontoltsággal. Ezért gondos. A gondos latin szava, diligens, a diligere igéből származik, amelynek jelentése „szeretni”, „értékelni”, „vizsgálódva kiválasztani”. Nem az a szorgalmas, aki sebbel-lobbal ügyködik, hanem az, aki szeretettel és körültekintően dolgozik.

Urunk, aki tökéletes ember volt minden szempontból, mesterségben kívánt dolgozni; finomérzésű odaadással földi élete éveinek döntő többségét kézművesként töltötte, falujának lakói között. Tevékenységével, amely egyformán volt emberi és isteni, arra tanít bennünket, hogy a mindennapi munka nem lényegtelen, hanem megszentelődésünk sarkallatos pontja és állandó lehetőség arra, hogy Istennel találkozzunk, és Őt szellemünkkel és két kezünkkel is dicsérjük és dicsőítsük.

A hit, a remény és a szeretet példája

„Mária a szeretetével közreműködött abban, hogy az Egyházban megszülessenek a hívők, akik annak a Főnek tagjai, akinek ő test szerint valóban az anyja.”15 Anyaként tanít, ám anyai tanítása csöppet sem hangos. Finom lélek kell ahhoz, hogy megértsük, amit mutat nekünk nem is annyira ígéretekkel, mint inkább tettekkel.

Mária hinni tanít. „Boldog, aki hitt”16 – így köszönti őt unokanővére, Erzsébet, amikor Mária meglátogatja őt a hegyi faluban. Csodálatos Szűz Mária hittel teli válasza: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.”17 Fia születésekor Isten nagyságát szemléli: angyalok kórusa, pásztorok és a világ nagyjai imádják a Gyermeket. Azonban nem sokkal később a Szent Családnak Egyiptomba kell menekülnie, hogy ne essenek áldozatul Heródes gonosz terveinek. Majd következik a csend időszaka: egyszerű, hétköznapi élet harminc hosszú éven át, amely nem különbözött a kis galileai falu többi családjának életétől.

Elég az evangélium néhány szava, hogy megértsük mennyei Édesanyánk példáját: „Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, s el-elgondolkodott rajtuk szívében.”18 Igyekezzünk utánozni őt: keressük a kapcsolatot az Úrral, és szeretettel beszélgessünk vele mindarról, ami foglalkoztat minket, egészen a legapróbb dolgokig. Ne felejtsük el, hogy mindent a hit fényében kell mérlegelnünk, értékelnünk, néznünk, hogy felfedezzük Isten akaratát.

Ha gyenge a hitünk, forduljunk Máriához. Szent János evangéliumában olvassuk, hogy a kánai menyegzőn történt csodát látva – amelyet Jézus Anyja kérésére tett – „tanítványai hittek benne”.19 A Szűzanya mindig közbenjár a Fiánál azért, hogy meghallgassa a kéréseinket, és megmutatkozzon nekünk úgy, hogy utána megvalljuk: Te vagy az Isten Fia.