Pontlista

Az első órától kezdve

A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe (Mt 20, 1). Ismeritek a példabeszédet: a benne szereplő ember többször kimegy a piactérre, mert munkásokat keres. Egyeseket már napkeltekor fölfogad, másokat csak estefelé.

Mindenki egy dénárt kap: a bért, amit megígértem neked, vagyis képemet és hasonlóságomat. A dénárba belenyomták a király képét (Szt. Jeromos, Commentariorum in Matthaeum libri, 3, 20 (PL 26, 147)). Ilyen Isten irgalmassága: mindenkit hív ott és azok közt az életkörülmények közt, amelyek közt van, mert azt akarja, hogy minden ember megmeneküljön (1Tim 2, 4.). Keresztények vagyunk születésünknél fogva, hitben neveltek, az Úr félreérthetetlenül kiválasztott. Ha tehát érzékelitek, hogy Ő hív, még ha az utolsó órában is, szabad-e még a piactéren maradnotok, és a napon üldögélnetek, mint azoknak a munkásoknak, akiknek nem volt tennivalójuk?

Sose szabad, hogy felesleges időnk legyen, egy másodperc sem: nem túlzok. Sok a munka: nagy a világ, emberek milliói nem hallottak még Krisztus tanításáról. Mindegyiktektől kérdezem: úgy gondolod, túl sok az időd? Gondolkozz csak rajta, mert lehet, hogy áldozatul estél a lanyhaságnak, vagy – ami a hitet illeti, olyan vagy, mint aki megbénult, mozdulatlan, megmerevedett, terméketlen, és képtelen vagy mindazt a jót továbbadni, amit kellene a körülötted lévőknek a környezetedben, munkahelyeden, családodban.

Istenért termőnek lenni

Vegyük most szemügyre a példabeszédet arról az emberről, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát17. Mindegyiknek különböző nagyságú pénzösszeget ad, hogy távollétében gazdálkodjon vele. Hasznos lehet számunkra megfigyelni annak az embernek a magatartását, aki egy talentumot kapott. Mifelénk talán tyúkeszűnek hívnák. Gondolkodik, töri a fejét, és a végén dönt: elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét 18.

Mivel foglalkozhatott ez az ember, miután letette a szerszámot, amivel munkáját végezte? Felelősségérzet nélkül a könnyebb megoldást választotta: csak visszaadja azt, amit rábíztak. Ezután már csupán agyonüti az időt: a perceket, órákat, napokat, hónapokat, éveket, az egész életet! A többiek sürögnek, forognak, kereskednek, becsületesen törekednek arra, hogy több legyen, amit visszaadnak, mint amennyit kaptak. Joggal akarnak a munkájukkal nyereséghez jutni, mert az Úr nagyon világosan megmondta: Negotiamini dum venio, Kamatoztassátok, míg vissza nem térek 19. De ez az ember ügyet sem vet rá, elherdálja az életét.

Milyen szomorú az olyan életforma, amelyben nincs más gondja az illetőnek, mint hogy agyonüsse az időt, elpazarolja ezt az Istentől ajándékozott kincset! Nincs mentség, amivel ezt igazolni lehet. Ne mondja senki: Csak egy talentumot kaptam, és ennyivel nem tudok semmire menni. Egy talentummal is tehetsz jót20. Milyen elszomorító, mikor valaki nagyobb vagy kisebb tehetségét kihasználatlanul hagyja, pedig arra kapta, hogy szolgálja vele az embert és a társadalmat!

Az a keresztény, aki csak agyonüti földi idejét, kockáztatja, hogy mennybejutásának lehetőségét üti agyon, mikor önző módon visszahúzódik, elbújik, közömbössé válik. Ha valaki szereti Istent, Krisztus szolgálatában nemcsak azt adja oda, amije van, és ami ő: egészen odaadja magát, és ezzel túlteszi magát az olyan ember beszűkült látóhatárán, aki mindenben – legyen az egészség, elismertség, karrier – csak saját énjét látja.

Előző nap Jézus sokat dolgozott. Elindul, és éhséget érez, ezért odamegy egy fügefához, ami messziről pompás lombozatúnak látszik. Márk megjegyzi: Ekkor még nem volt fügeérés ideje26. Az Úr jól tudja, hogy ebben az évszakban nem talál fügét, mégis odamegy a fához; látja a dús lombú, de haszontalan fa látszólagos termékenységét, és parancsol: Senki ne egyen rólad többé soha gyümölcsöt27.

Micsoda keménység! Soha többé nem fogsz teremni! Mekkora lehetett az apostolok megdöbbenése, miközben fölismerték, hogy Isten bölcsessége közöl valamit ebben a mondásban! Jézus megátkozza ezt a fát, mert csak a termékenység látszatát találja meg benne, csak leveleket. Nekünk pedig rá kell jönnünk, hogy semmi sem mentség arra, hogy terméketlenek legyünk. Egyesek talán azt mondják: Ebben az ügyben nem látok tisztán... Nincs mentegetődzés! Mások így beszélnek: a betegségem... annyira tehetségtelen vagyok... a körülmények annyira kedvezőtlenek... ebben a környezetben... Semmi sem állja meg a helyét. Jaj annak, aki hamis apostolkodás dús lombjaival ékesíti föl magát, vagy egy látszólag termékeny élet gazdagságával dicsekszik, és nem kísérli meg, hogy valóban gyümölcsöt teremjen! Az ember először azt gondolná róla, hogy kihasználja az időt: tevékenykedik, szervezget ezt vagy azt, újfajta megoldásokat talál mindenre... És mégsem terem semmit... Senki sem kap semmit abból, amit ő tesz, mert hiányzik belőle a természetfölötti életereje.

Kérjük az Urat, tegyen bennünket készségessé a hősi lelkületű munkára, amivel termést hozunk. Sokan vannak a földön, akik pompásan fénylő leveleket tudnak csak mutatni annak, aki odamegy hozzájuk, leveleket, semmi mást, csak levelet. Sok ember néz ránk abban a reményben, hogy csillapítjuk éhségüket, akik tulajdonképpen Istenre éheznek. És ne felejtsük el, az Úr minden eszközt megadott hozzá nekünk: alkalmatlanságunk ellenére elég jól ismerjük tanítását, és velünk van kegyelme.

Legyen mai imánk gyümölcse a meggyőződés, hogy földi utunk mindig és minden helyzetben út Istenhez. Nagyszerű kincs, fényes nyom az égen; csodálatos adomány Istentől a kezünkben, Istennek és az embereknek vagyunk felelősek érte, bánjunk úgy is vele. Az életben elfoglalt helyzetünkön nem kell semennyit változtatnunk, mert a világban élő emberek vagyunk, akik megszentelik hivatásukat, életüket a családban és a társadalomban, csupa olyasmit, ami látszólag teljesen földi.

Huszonhat éves koromban, amikor megértettem annak a megbízásnak a teljes mélységét, hogy Istent az Opus Deiben szolgáljam, szívem egész hevével kértem az Urat, adja nekem egy nyolcvanéves ember méltóságát. Gyermekhez és kezdőhöz illő naivsággal azt kértem az Úrtól, növelje meg éveim számát, hogy jobban értsek ahhoz, hogyan kell az időt helyesen kihasználni, és minden percet az Ő szolgálatára fordítani. Az Úrnak tetsző az ilyen adomány osztogatása. Talán egyszer majd fölkiálthatunk, te meg én: Több értelmet kaptam, mint az aggastyánok, mert azt követem, amit előírsz36. A fiatalság nem kell, hogy meggondolatlanságot jelentsen, mert az öregség sem jelent okvetlenül okosságot és bölcsességet.

Kérjük együtt Jézus Krisztus édesanyját! Anyánk, Te láttad Jézust, amint fölnövekszik, és hogy hogyan használta föl azt az időt, amit az emberek közt töltött. Taníts meg engem, hogy napjaimat az Egyház és a lelkek javára használjam. Jóságos Anyám, taníts meg arra is, hogy amikor szükség van rá, meghalljam lelkem mélyén a szeretetteljes szemrehányást: nem az enyém az időm, hanem Atyámé, aki a mennyben lakik.

Ha elmélkedünk Szent Pál e szavain, megértjük, hogy nincs más választásunk, mint az, hogy minden léleknek szolgálva munkálkodjunk. Minden más önzés volna. Ha alázattal tekintünk az életünkre, világosan látjuk, hogy az Úr a hit kegyelmén kívül tehetséget és jó képességeket is adott nekünk. Egyikünk sem másolata valaki másnak: Atyánk egyesével teremtett bennünket, számban is különböző adományokkal ruházva fel gyermekeit. Ezeket a tehetségeket, képességeket minden ember szolgálatába kell állítanunk, és az Istentől kapott adományokat eszközként kell használnunk arra, hogy segítsünk másoknak Krisztust felfedezni.

Ne gondoljátok, hogy ez a vágy csak járulékos díszítőelem keresztény életünkön. Ha a kovász nem keleszti meg a tésztát, megrohad. Eltűnhet úgy, hogy megkeleszti a tésztát, de úgy is, hogy haszontalanul és önző módon az enyészeté lesz. Nem szívességet teszünk Istennek azzal, hogy segítünk az embereknek őt megismerni: „mert ha hirdetem az Evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok – Jézus megbízásából. – Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az Evangéliumot!”7

Ha engednél a kísértésnek, és megkérdeznéd magadtól: „ki kívánja tőlem, hogy ezzel foglalkozzak?”, azt kellene felelnem, hogy maga Krisztus parancsolja, kéri ezt. „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!”43 Ne zárd kényelmesen a kérdést azzal, hogy: „én nem vagyok ilyesmire alkalmas, vannak már mások erre a feladatra, ezek a feladatok távol vannak tőlem.” Nem, erre nincsenek mások; ha te ezt mondhatnád, akkor mindenki ugyanígy elháríthatná magától a feladatot. Krisztus kérése mindenkinek szól, minden egyes kereszténynek. Senkit sem ment fel a kora, egészségi állapota vagy munkája. Nincsenek kifogások. Vagy megteremjük az apostolkodás gyümölcseit, vagy terméketlen lesz a hitünk.