Pontlista

Egyesek számára ismerősnek, mások számára újnak tűnik, de mindenkinek fáradságos út ez. Mégis, amíg élek, folyton prédikálom, hogy föltétlenül szükséges imádkozó embernek lennünk: mindig, minden alkalommal és a legkülönbözőbb körülmények között is, mert Isten sosem hagy el minket. Nem keresztény magatartás, ha végső menedékként jut eszünkbe Isten barátságára gondolni. Vagy talán normális az, hogy azokról az emberekről, akiket szeretünk, figyelmen kívül hagyjuk és elfelejtjük? Nem, természetesen nem, ők állandóan jelen vannak és szavaink, kívánságaink, gondolataink nekik szólnak. Ugyanilyennek kellene lennie Istennel való kapcsolatunknak.

Ha Istent így keressük, akkor egész napunk egyetlen beszélgetéssé alakul át, amely bensőséges és bizalommal teli. Nagyon gyakran mondtam és írtam, de most még egyszer megismétlem: az Úr saját példájával adta tudtunkra, mi az egyedüli helyes mód a Vele való kapcsolatban: a folytonos ima, reggeltől estig és estétől reggelig. Ha mindent könnyen elvégzünk: „Köszönöm Istenem!” Ha jön egy nehéz pillanat: „Uram, ne hagyj el!” És ez az Isten, aki szelíd és alázatos szívű21, nem fogja kérésünket elutasítani, nem lesz közömbös irántunk, hiszen azt mondja: Kérjetek és adni fognak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek22 .

Tehát fáradozzunk azon, hogy a természetfölötti szemléletet sose veszítsük el, és Istent minden eseményben észrevegyük, az örömteli és fájdalmas helyzetekben, ha vigaszt kapunk… vagy ha esetleg egy szeretett ember halála miatt vigasztalanok vagyunk. Első dolgunk mindig a beszélgetés Istennel, Atyánkkal. Őt keressük lelkünk középpontjában. Ne hagyd el ezt, mint jelentéktelen apróságot. Ellenkezőleg, ez a soha nem terméketlen benső élet világos jele, igazi szeretetben kibontakozó párbeszédé. Ha ebben élünk, attól a lelki egyensúly nem szenved kárt, hiszen egy keresztény számára ennek olyan magától értetődőnek kell lennie, mint a szív dobbanása.

Nézzétek, az Úr vágyik arra, hogy minket csodálatos ütemben, isteni és emberi ütemben vezessen, ami boldog ráhagyatkozáshoz vezet, fájdalmakkal és önmagunkról való lemondásban, mégis örömben. Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát!24 Mindannyian hallottuk ezt a tanácsot, de el kell határoznunk magunkat, hogy valóban követjük Őt. Így tud az Úr felhasználni minket minden útkereszteződésnél, egyúttal teljesen Istenben, hogy ennek a világnak sója, kovásza, és világossága legyünk. Légy egészen Istenben, és mások világossága leszel, az örökkévalóság ízét érezteted meg velük, segíted őket növekedni és új életre találni.

Azt azonban ne felejtsed el, hogy ez a fény nem belőlünk támad, mi csupán visszatükrözzük. Nem mi vagyunk azok, akik lelkeket mentenek meg azáltal, hogy jóra vezetjük őket, mi csak Isten tervének szolgálatában többé-kevésbé értékes eszközök vagyunk. Ha valaha azt képzelnénk, hogy a jó, amit teszünk, a mi művünk, az önhittség térne vissza belénk alattomosabban az előbbinél: a só elveszti ízét, a kovász megposhad, a fény elsötétül.