Pontlista

Mit számít az, hogy elbotlunk az úton, ha az esés fájdalmával együtt megtaláljuk az erőt is ahhoz, hogy fölkeljünk, és friss lendülettel továbbmenjünk? Jegyezzük meg jól: nem az a szent, aki sohasem esik el, hanem aki alázattal és szent makacssággal mindig föl tud kelni. A Példabeszédek könyve azt mondja, hogy az igaz napjában hétszer esik el10; ezért mi, te meg én, szegény teremtmények nem fogunk sem csodálkozni, sem elbátortalanodni, mikor siralmas botlásainkra tekintünk. Hiszen tovább tudunk menni, mert erőt kapunk attól, aki megígérte nekünk: Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én fölüdítelek titeket11. Hála neked, Uram, quia tu es, Deus, fortitudo mea12, mert te vagy, Uram, az én erősségem. Te, mindig csak te vagy, Istenem, erőm, menedékem, támaszom.

Ha a belső életben igazán előre akarsz jutni, légy alázatos. Kérd bizakodva az Úr segítségét és a Szűzanyáét, aki a te anyád is. Békésen és nagy nyugalommal öleld át újra a keresztet, bármennyire is fáj még az utolsó bukás sebe, és mondd: küzdeni akarok a te segítségeddel, Uram, hogy ne akadjak el; hűségesen akarok válaszolni fölszólításaidra, nem akarok félni sem a meredek utaktól, sem mindennapi munkám látszólagos egyhangúságától, sem a tüskés gyomoktól, sem a kövektől, amelyekbe belebotlom. Tudom, hogy mennyire irgalmas vagy, és hogy utam végén az örök boldogság, az öröm és a végtelen szeretet vár.

Van azonban abban az elbeszélésben egy harmadik út is: ez is keskeny, rögös és bozóttal benőtt, mint a második. Ezen is átküzdi magát néhány ember, büszke pátosszal és színpadias arckifejezéssel legyőzve sok akadályt. De ez az út is ugyanabba a borzalmas szakadékba torkollik, amelyikbe az első. Ez a képmutatók ösvénye, akik tisztátalan szándékkal és becstelen igyekezettel meggyalázzák az Istenért végzett munkát, mert önző földi célok szolgálatába állítják. Balgaság fáradságos munkába fogni azért, hogy csodáljanak, és fárasztó erőfeszítéssel Isten parancsai szerint élni, hogy földi fizetséget vágjunk zsebre. Aki az erények gyakorlásából földi nyereséget akar szerezni, olyan, mint aki drága értéktárgyat néhány fillérért elveszteget; az eget vehetné be, de megelégszik múló tetszéssel (…) Ezért mondják azt, hogy a képmutatók reménye pókháló. Annyi fáradsággal fonták meg, és a halál lehelete elfújja13.

A célra szegezett tekintettel

Ezeket az igazságokat ilyen keményen tárom elétek, hogy vizsgáljátok meg lelkiismeretesen, milyenek az indítékok cselekvésetekben. Így majd helyretesztek egyetmást, és újból Isten és embertestvéreitek szolgálatába tudjátok állítani. Hiszen látjátok, Isten milyen közel van hozzánk, mellettünk lépked. Ránk nézett szeretettel, és meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban14.

Tisztítsátok meg szándékotokat, tegyetek mindent Isten iránti szeretetből, öleljétek át örömmel a napi keresztet. Ezerszer mondtam el már, mert meggyőződésem, hogy ezeket a belátásokat mintegy vésővel kell beleírni minden keresztény szívébe. Ha a kellemetlenségeket és a fizikai és lelki fájdalmat nemcsak elviseljük, hanem szeretjük, és fölajánljuk Istennek minden ember és a magunk bűneiért engesztelésül, akkor – ezt biztonsággal állíthatom nektek – nem nyomaszt bennünket tovább a szenvedés.

Akkor már nemcsak valamiféle keresztet hordozunk, hanem felismerjük Krisztus keresztjét, és vígasztal az a tudat, hogy ennek a keresztnek a terhét a Megváltó hordja. Együtt fogjuk vele hordozni, mint cirenei Simon, aki a mezőről jött, és megérdemelt pihenőjére vágyott, de arra kényszeríttették, hogy tartsa oda a vállát, segítsen Jézusnak15. Önként azzá válni, ami akkor cirenei Simon volt a Fájdalom Emberének ronccsá vált teste mellett – szerető lélek számára nem szerencsétlenség, hanem bizonyság arra, hogy Isten közel van hozzánk, kiválasztottjaként megáld ezzel a teherrel.

Gyakran mondták már csodálkozva nekem, hogy gyermekeim az Opus Deiben, hála Istennek, mindig vidámak, vidámságuk fertőz. Magától értetődik, hogy így van, és mindig ugyanúgy magyarázom meg: persze hogy örülnek, mert nem félnek az élettől, és nem félnek a haláltól, nem engedik, hogy fölülkerekedjen rajtuk valamilyen kellemetlenség, az igyekezetük, hogy mindennap az áldozatvállalás szellemét éljék; készen arra, hogy gyöngeségeik és nyomorúságuk ellenére, háttérbe szorítsák magukat, hogy kellemesebbé, szeretnivalóvá tegyék embertársaik számára a keresztény ember útját.

Mint a szívverés

Tudom, hogy Isten színe előtt megpróbáljátok átvizsgálni életeteket, amíg beszélek hozzátok. Ugye igaz, hogy néha rossz érzést okoz neked, nyugtalan pillanatot, amikor isteni hívásokra nem feleltél? Vagy hogy a képmutatók útját jártad, és csak magadra gondoltál? Kifelé igyekeztél megőrizni boldogtalanul a keresztény magatartás látszatát, belül azonban megtagadtad a lemondást, nem álltál ellen sötét szenvedélyeknek, ahelyett hogy korlátlan és önzetlen odaadásban éltél volna, mint Jézus Krisztus.

Értsétek meg, hogy mikor most a tabernákulum előtt imádkoztok, nem szabad azzal megelégedni, hogy hallgatjátok a pap szavát, aki megpróbálja mindegyiktek imáját jobban az adott téma felé terelni. Én ösztönzéseket adok neked, támpontokat arra, hogy magad elmélkedj rajtuk. Beszélgess róluk nagyon személyesen és csöndesen Istennel, alkalmazd mostani helyzetedre, és így majd világosan meglátod Isten fényében, mi az, ami helyes magatartásodban, és mi fejlődik rossz irányba, azután pedig a kegyelem segítségével ki tudod majd javítani.

Köszönd meg Istennek sok önzetlen jócselekedetedet. Elmondhatod a zsoltáros imáját te is: Kihúzott a nyomorúság verméből, a sár fertőjéből; lábamat kősziklára helyezte, lépéseimet biztossá tette16. Kérj bocsánatot mulasztásaidért is, mert volt úgy, hogy eltévedtél a képmutatás sivár útvesztőjében, amikor „Isten dicsőségéről” és „az embertárs javáról” beszéltél, pedig csak magadnak akartál babérokat szerezni… Légy bátor és nagylelkű, vesd le mindezt, mondd az Úrnak, hogy nem akarod már félrevezetni őt és az embereket.