Pontlista

Emlékeztek az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédre? Egy ember az út mellett fekszik, a rablók megverték és kifosztották. Először egy ószövetségi pap megy arra, azután egy levita, mindketten továbbmennek anélkül, hogy törődnének vele. Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte, azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta6. Az Úr nemcsak néhány kiválasztott embert hív ilyen cselekvésre, hiszen rögtön ezután azt mondja annak, aki kérdezte: Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!7 Ha megállapítjuk akár saját életünkről, akár máséról, hogy valami nincs rendben benne, és helyre kell hozni, lelki vagy emberi segítséggel, és ezt mi, Isten gyermekei meg tudjuk tenni és meg is kell tennünk, akkor az okosság azt kívánja, hogy megfelelő legyen a segítségünk: alapos, becsületes, szerető szívű és erőslelkű. Nem megoldás, hogy úgy érezzük, nem ránk tartozik. Ugyanilyen tévedés azt hinni, hogy a problémák maguktól megszűnnek, ha nem csinálunk semmit vagy kivárunk. Az okosság azt parancsolja, hogy ha olyan a helyzet, az orvosságot azonnal és teljes mértékben alkalmazzuk, miután föltártuk a sebet. Legyetek egyszerűek és igazlelkűek, amint megállapítottátok a baj legcsekélyebb tünetét. Mindegy, adnotok kell-e az orvosságot vagy kapnotok. Meg kell engedni annak, aki Isten nevében gyógyítani tud, hogy kitiszítsa a sebet, először a környékét, aztán egyre közelebb a baj fészkéhez, míg a gennyet el nem távolította, és a fertőzött rész egészen tiszta nem lesz. Ez elsősorban magunkra vonatkozik, utána viszont mindenkire, akinek az igazságosság vagy a szeretet alapján segítenünk kell. Különösen az Úrnak ajánlom most imában a szülőket és mindazokat, akiknek nevelői vagy képzési feladatuk van.

Et viam Dei in veritate doces13, te Isten útját az igazság szerint tanítod. Tanítani, tanítani, tanítani! Isten igazi útját megmutatni! Ne félj, hogy látják személyes hibáidat, a tieidet és az enyémeket; sőt sürgetést érzek, hogy elmondjam, hogy küzdeni akarok ellenük, ebben és ebben a dologban meg akarok változni, hogy hűségesebb lehessek az Úrhoz. Isten útját mutatjuk meg azzal is, hogy törekszünk úrrá lenni nyomorúságainkon: először is életünk tanúságtételével, bármennyire föltűnőek is a hibáink; azután azzal, hogy tanítunk, amint Urunk tette, aki coepit facere et docere14 – először cselekedett, és aztán szentelte magát a tanításnak.

Hadd mondjam el, hogy nagyon szeretlek benneteket – és a mennyei Atya még jobban szeret titeket, aki végtelenül jó, és mindig Atya –, és nem tudok rólatok semmi rosszat mondani. De úgy látszik, segítenem kell nektek abban, hogy szeressétek Krisztust, és Krisztus nyáját, az Egyházat. Úgy gondolom tudniillik, hogy nem tesztek túl rajtam ebben: Versenyeztek velem, de nem tudtok fölülmúlni. Tehát amikor elmélkedésben vagy személyes beszélgetésben feltárom hibáitokat, nem azért teszem, hogy fájdalmat okozzak, csak azt akarom, hogy mindannyian még jobban szeressük Krisztust. Azt sem akarom semmiképpen elfelejteni, hogy mindarra, amit az erények szükségességéről mélyen bele akarok vésni lelketekbe, nekem is nagyon nagy szükségem van.

Kísérjük el Krisztust erre az isteni halfogásra. Jézus a Genezáreti-tó partján áll, és az emberek tolonganak körülötte, hogy hallgassák Isten igéjét.10 Éppúgy, mint ma. Nem látjátok? Az emberek vágynak arra, hogy hallják Isten üzenetét, még ha kívülről ezt nem is mutatják. Néhányan talán elfelejtették Krisztus tanítását, míg mások – önhibájukon kívül – sosem ismerték meg azt közelebbről, és a vallás idegennek tűnik számukra. De egy dologról legyetek meggyőződve, amely mindig időszerű marad: előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor a lélek nem tud tovább menni, már nem elégszik meg a szokásos magyarázatokkal, a hamis próféták hazugságai nem elégítik ki többé. Akkor ezek az emberek – még ha nem is ismerik be – vágynak arra, hogy nyugtalanságukat az Úr tanításával csillapítsák.

Hallgassuk Szent Lukács elbeszélését: „Látott a tó mellett két hajót állni: a halászok kiszálltak belőlük, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget.”11 Amikor befejezte a tanítást, azt mondta az Úr Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat a halfogáshoz!”12 Krisztus a hajó ura: ő készíti elő a halfogást: azért jött el a világra, hogy a testvérei megtalálják a dicsőség és az Atya szeretetének útját. A keresztény apostolkodást nem mi találtuk ki. Mi, emberek néha inkább akadályozzuk azt esetlenségünkkel és gyenge hitünkkel.