Pontlista

Krisztus bárkájában

Urunk, Jézus Krisztus sokszor és szívesen beszélt bárkákról és hálókról, és én is szívesen teszem ezt, azért, hogy az evangéliumnak ezekből a jeleneteiből szilárd és tiszta szándékra ösztönözzön. Szt. Lukács beszél néhány halászról, akik a Genezáreti-tó partján hálójukat mossák és javítják. Jézus a partra vont csónakok felé megy, és beszáll Simon bárkájába. Milyen természetességgel száll be az Úr a te csónakodba és az enyémbe! Néhány ember erre sóhajtozni kezd: nagyon bonyolulttá teszi életünket! Velem és veled is találkozott utunkon az Úr, és bonyolultabbá tette életünket megnyerő szeretetével.

Jézus így szólt a halászokhoz, amikor befejezte beszédét Péter csónakjából: duc in altum et laxate retia vestra in capturam (Lk 5, 4) – Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat a halfogáshoz! Megbíznak a szavában, engedelmeskednek, és csodálatos halfogásban lesz részük. Majd Péterhez fordul, – aki hasonlóan Jakabhoz és Jánoshoz ámultan áll ott: Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel. Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt (Lk 5, 10-11).

A te csónakod – tehetséged, terveid, sikereid, – mindez semmit sem ér, csak, ha átengeded Jézusnak, ha hagyod, hogy akadálytalanul beszálljon, és ha lemondasz róla, hogy sajkádból bálványt csinálj. Egymagadban, csak te meg a csónakod, a Mester nélkül a biztos hajótörés felé evezel. Csak akkor fogod épségben kiállni az élet viharait és zátonyra futásait, ha az Úr közelében akarsz lenni, és átadod neki a kormányt. Helyezz mindent Isten kezébe: gondolataid, fantáziád szép repülése, nemes emberi törekvéseid, szerelmed tiszta vágyakozása hadd áramoljanak keresztül Jézus Szívén. Különben mindezt előbb vagy utóbb tönkreteszi önzésed.

Ha viszont hagyod, hogy hajóddal Isten rendelkezzen, ha őt teszed hajód védőjévé, micsoda biztonságban leszel! Akkor is, ha egyszer úgy tűnik, távol van, vagy alszik, vagy ha úgy látszik, hogy a sötét éjszakában vihar támad, és ő nincs ott. Szent Márk ír arról, hogy az apostolok egyszer éppen ilyen helyzetbe kerültek: de Jézus látta őket küszködni az evezéssel – mert ellenkező szelük volt. Az éjszaka negyedik őrváltása körül odament hozzájuk a tengeren (…) Azt mondta nekik:” – Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!” Majd beszállt hozzájuk a bárkába, a szél pedig elállt (Mk 6, 48; 50-51).

Gyermekeim, a világon mi minden történhet velünk…! Sokat tudnék mesélni emberekről, akik szenvednek, szomorúak, akiket bántanak, és gyötörnek – igen, valóban meggyötörnek. Sok lélek hősies erejéről tudnék nektek beszélni. Szemünknek és értelmünknek sokszor az a benyomása támad, hogy Jézus alszik, és nem hall bennünket. De Szent Lukács megírja, hogyan bánik az Úr övéivel: Elindultak. Míg eveztek, ő elaludt. Hirtelen szélvész csapott le a tóra. A hullámok már-már elborították őket, úgyhogy életveszélyben forogtak. Odamentek hozzá, felkeltették, így szólva: „Mester! Mester! Itt veszünk!” Fölkelt és parancsolt a szélnek és a hullámoknak. Erre elült a háborgás, és minden elcsendesedett. Akkor hozzájuk fordult: „Hol a hitetek?” (Lk 8, 23-25)

Ha átadjuk magunkat az Úrnak, Ő is átadja magát nekünk. Egészen őrá kell bíznunk magunkat, fenntartás nélkül ráhagyatkoznunk, és tetteinkkel megmutatnunk, hogy övé a csónak, és mi neki adjuk magunkat.

Befejezésül Szűzanyánk közbenjárására bízzuk az elhatározásainkat: hitből fogunk élni; kitartunk a reményben, egészen közel maradunk Krisztushoz; valóban, igazán és egészen szeretjük őt; és ezt a kalandot Istenbe szerelmes szívünk lelkesedésével és gyönyörűségével éljük meg. Kérjük Anyánkat, hogy segítsen nekünk fölvenni Jézust csónakunkba, hogy ő, tulajdonosunk és Urunk, birtokba vehessen bennünket. Szűz Mária adjon nekünk bátorságot, hogy őszintén megmondjuk az Úrnak, meg akarjuk próbálni, hogy éjjel-nappal jelenlétében éljünk, mert ő hívott a hitre: Ecce ego quia vocasti me! (1Sám 3, 9) Itt vagyok, mivel hívtál. Így fogunk végül bemenni az ő karámjába, a jó pásztor hívására és abban a bizonyosságban, hogy csak nála van igazi boldogság, földi és örök.

Szívesen beszélek „útról”, hiszen úton vagyunk a mennyi haza felé. De ne felejtsétek el, hogy egy út – még akkor is, ha olykor nagyobb nehézségekkel jár, például amikor át kell gázolni egy folyón, vagy át kell vágni egy szinte átláthatatlan kis erdőn – rendszerint hétköznapi, és nem rejteget meglepetéseket. A veszély a megszokásban rejlik, abban, ha azt képzeljük, hogy ebben, a mindennapi dolgokban nincs jelen Isten, hiszen ezek olyan egyszerűek, hétköznapiak.

A két tanítvány Emmausz felé tart. Ugyanúgy gyalogolnak, mint sokan mások azon az úton. És ekkor – a legnagyobb természetességgel – csatlakozik hozzájuk Jézus: velük megy tovább az úton, és a beszélgetésnek köszönhetően már nem is érzik magukat olyan fáradtnak. Úgy képzelem, hogy már késő délután van. Könnyű szellő fújdogál. Az utat szárba szökkent búzával teli földek szegélyezik, az öreg olajfák ágai pedig ezüstösen csillognak a halványuló fényben.

Jézus ott jár velük az úton. Milyen nagy vagy Te, Uram! Mindig az vagy, de különösen akkor érintesz meg, amikor leereszkedsz hozzánk, hogy mindennapi elfoglaltságaink közepette keress meg minket. Uram, add meg nekünk az egyszerűséget, a tiszta tekintetet és értelmet, hogy rád ismerjünk, amikor dicsőséged külső jelei nélkül jössz el hozzánk.

Amikor beérnek a faluba, utuk véget ér. A két tanítvány pedig, akiknek szívét észrevétlenül, de mélyen megérintették az emberré lett Isten szavai és szeretete, sajnálja, hogy Jézus továbbmegy. Ő ugyanis elköszön tőlük, „mintha tovább akarna menni”.43 Az Úr sosem erőlteti ránk magát. Azt akarja, hogy szabadon hívjuk őt, amikor megéreztük lelkünkbe árasztott szeretetének tisztaságát. Marasztalnunk kell őt, kérve: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van”44, közeledik az éjszaka.

Ilyenek vagyunk: hiányzik belőlünk a merészség, talán azért, mert nem vagyunk őszinték, vagy talán szégyelljük magunkat. A szívünk mélyén azonban azt gondoljuk: maradj velünk, mert a lelkünket sötétség veszi körül, és csak te vagy a fény, egyedül te tudod kielégíteni a minket felemésztő vágyat, mert „nagyon jól tudjuk, hogy a csodálatos, nemes ajándékok közül az első az, ha Istent örökre birtokoljuk.”45

Jézus ott marad. Kleofáshoz és társához hasonlóan a mi szemünk is akkor nyílik meg, amikor Krisztus megtöri a kenyeret. Bár eltűnik a szemünk elől, mi is képesek leszünk újra útra kelni, miközben már sötétedik, hogy beszéljünk róla a többieknek, mert ennyi öröm nem fér el a szívünkben.

Az emmauszi út… Az Úr édessé tette ezt a nevet. És az egész világ Emmausz, mert az Úr feltárta a föld isteni útjait.