Pontlista

Ez vitathatatlanul nagyratörő cél és meredek út. De ne felejtsétek el, hogy senki sem születik szentnek. A szent szentté válik. Azzá lesz az isteni kegyelem és az ember együttes működése hatására. Az első századok egyik keresztény szerzője így ír az Istennel való egyesülésről: Minden, ami fejlődik, kicsinyként kezdi. Táplálékot vesz magához és ettől állandóan nő, és nagy lesz (Remete Szent Márk: De lege spirituali, 172 (PG 65, 926). Így van, ezért, ha következetes keresztény életet akarsz élni – és én tudom, hogy ezt akarod, akkor is, ha a győzelem és szegény testünk folytonos terelése afelé, ami magasabb, gyakran nagyon nehezedre esik –, a legnagyobb gonddal kell ügyelned a legkisebb dolgokra is, mert az életszentség, amelyet az Úr tőled vár el, csak úgy érhető el, hogy komolyan veszed a munkát és a hétköznapi, többnyire nem látványos kötelességeket Isten iránti szeretetből.

A kis dolgok és a gyermekség

Most azokra gondolok közületek, akik évek múltán is álmokban élnek, és Tarasconi Tartarinként hiú naivsággal oroszlánvadászatra mennek – házukban a folyosón, ahol legföljebb egereket lehet fogni. Szeretnélek titeket arra az útra emlékeztetni, amelyet Isten akar: teljesíteni a szokásos napi kötelességeket, és megvívni azokat a csatákat, amelyekről csak Ő tud meg mi, de Ő tetszését leli bennük.

Legyetek tisztában vele, hogy rendszerint nem fogtok látványos tetteket végrehajtani, - főleg azért, mert ilyenekre ritkán nyílik alkalom. Olyan alkalom viszont, amelyben megmutathatod Krisztus iránti szeretetedet kicsi, mindennapi dolgokban, éppen elég van. Mint Szt. Jeromos is írja: A kicsiny dolgokban is megnyilvánul ugyanaz a lelki nagyság. Csodáljuk a Teremtő nagyságát nemcsak az égen, hanem a földön, a világtengeren, az elefántokon, tevéken, lovakon, marhákon, párducokon, medvéken és oroszlánokon., Megnyilvánul a legkisebb állatban is, például a hangyában, szúnyogban, férgekben, és más kis lényekben, amelyeket inkább csak látásból ismerünk, a nevüket nem tudjuk. Ugyanaz a teremtői nagyság nyilvánul meg mindegyikükben. Hasonlóképpen az a lélek is, amely egészen odaadja magát Krisztusnak, nem kevésbé ügyel a kis dolgokra, mint a nagyokra (Szt. Jeromos, Episolae, 60, 12 (PL 22, 59)).

Elkezdeni valamit mindenki tud; befejezni kevesen. Ezekhez a kevesekhez akarunk tartozni mi, akik azon fáradozunk, hogy úgy viselkedjünk, mint Isten gyermekei. Ne felejtsétek el, hogy csak a szeretettel befejezett és jól elvégzett munka érdemli meg Isten szentírásbeli dicséretét: Jobb a dolognak a vége az elejénél (Préd 7, 8).

Talán hallottátok már egy másik alkalommal tőlem, amit most szeretnék újból elmesélni, mert nagyon tanulságosnak tűnik. Egyszer meg akartam áldani egy épület zárókövét, és kerestem a Rituale Romanumban a megfelelő imát; mert a zárókő a döntő mozzanat, sok ember kemény, szívós, évekig tartó munkájának a jelképe. Meglepetten állapítottam meg, hogy ilyen áldás nincs benne. Meg kellett elégednem egy benedictio ad omniá-val, egy általános áldással. Bevallom, lehetetlennek tűnt, hogy ilyesmi hiányzik belőle, de a tartalomjegyzéket figyelmesebben átnéznem is hiábavaló volt, nem találtam semmit.

Sok keresztény elvesztette azt a meggyőződését, hogy az élet egysége, amelyet az Úr gyermekeitől elvár, azt is magában foglalja, hogy becsületesen, jól végezzük el saját feladatainkat. A legkisebb részletekig meg kell szentelnünk őket.

Semmit sem szabad az Úrnak felajánlanunk, ami nem annyira hibátlan, tökéletes és kifogástalan a kis dolgokban is, amennyire emberi tökéletlenségünk megengedi. Isten nem fogad el kontármunkát. A Szentírás figyelmeztet: Hibás állatot nem szabad föláldoznotok, mert az nem talál tetszésre (Lev 22, 20). Ezért a napjainkat betöltő és teljes erőfeszítésünket kívánó munka váljon olyan áldozati adománnyá, amely méltó a Teremtőhöz, befejezett, kifogástalan tett, operatio Dei, Isten munkája és Istenért végzett munka.

Küzdjetek önmagatok túlzott kényeztetése ellen! Követeljetek többet magatoktól! Néha túl sokat gondolunk az egészségünkre vagy a kikapcsolódásra, amely valóban kell, hiszen friss erővel akarjuk újra kezdeni a munkát. De – mint már jó néhány éve megírtam – a szabadidő nem tétlenkedés, hanem kikapcsolódás kevésbé megerőltető tevékenységgel.

Van úgy, hogy túlzott kényelmességünket hamis kibúvókkal indokoljuk, és közben elfelejtjük vállunkra nehezedő áldott felelősségünket, belenyugszunk abba, hogy épp csak eleget tegyünk kötelezettségünknek, látszat-okokkal leplezzük lustaságunkat, de ezalatt a sátán és szövetségesei nem mennek nyaralni. Hallgasd meg jól, és vedd figyelembe Szent Pál intelmét azokhoz a keresztényekhez, akik rabszolgák voltak, hogy engedelmeskedjenek uruknak: ne látszatra szolgáljatok, mintha emberek tetszését keresnétek, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát. Készséges akarattal szolgáljatok, mintha az Úrnak tennétek, s nem embereknek! (Ef 6, 6-7) Igazi jó tanács, mi kaptuk, hogy hallgassunk rá, te is, én is.

Fényt kérünk Urunktól, Krisztustól, segítsen nekünk, hogy minden pillanatban fölismerjük azt az isteni értelmet, amely foglalkozásunkat szentségre való meghívásunk sarokpontjává teszi. Tudjátok az evangéliumból, hogy Jézust faber, filius Mariae-nek, ácsnak, Mária fiának ismerték. Ugyanígy kell nekünk is szent büszkeséggel tevékenységünk által megmutatnunk, hogy emberek vagyunk, akik dolgoznak, valóban dolgoznak! (Mk 6, 3)

Mi mindig Isten követeinek kell, hogy érezzük magunkat, Tisztában kell lennünk vele, hol és mikor kezdődik a hűtlenség: amikor például befejezetlenül hagyjuk a munkát, amikor nem vesszük áldozatkészen, igazán komolyan a munkát, mint a többiek, ha okot adunk rá, hogy lomhának, megbízhatatlannak, felületesnek, rendetlennek, lustának, haszontalannak nevezzenek... Aki ezeket a látszólag nem fontos kötelességeket elhanyagolja, aligha tudja majd helyét megállni a benső élet többi, fárasztóbb feladatában: Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű; és aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is (Lk 16, 10).