Pontlista

Van 6 pont a «Isten barátai » -ben, amelynek tárgya Természetfölötti élet  → barátság és hasonulás Krisztushoz.

Hit és alázat

Most Máté számol be egy megragadó eseményről. Ekkor egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette ruhája szegélyét19. Micsoda alázat! Azt gondolta magában: „ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok”20. Mindig lesznek olyan betegek, mint Bartimeus, erős hitűek, akik nem restellik hangosan kiáltva megvallani Őt. De vegyétek figyelembe, hogy Krisztus útján nincs két egyforma lélek. Az asszony hite is erős, de ő nem kiált, csak közeledik Krisztushoz, anélkül, hogy az emberek észrevennék. Elég neki, hogy megérintse ruhája szegélyét, mert biztos benne, hogy ennyi is meggyógyítja. Alighogy megtette, az Úr megfordul és ránéz. Ő már tudja, mi játszódik le ebben a szívben, ismeri bizalmát: Bízzál, leányom! A hited meggyógyított téged21.

Szemérmesen érintette meg a szegélyt, bizakodva lépett oda, istenfélően hitt, belátóan ismerte fel, hogy meggyógyult. (…) Ezért: ha gyógyulásról van szó, hadd érintsük meg hittel Krisztus ruhája szegélyét!22 Megérted-e, milyennek kell lennie hitünknek? Alázatosnak. Ki vagy te, és ki vagyok én, hogy Krisztus hívását megkaptuk? Kik vagyunk, hogy szabad ennyire közel lennünk Hozzá? Amint az asszonynak a tömegben, nekünk is felkínált egy alkalmat, de nem csak annyit, hogy megsimítsuk a ruháját, és egy pillanatra érinthessük öltözete szegélyét. Ő egészen a miénk. Egészen nekünk adja magát, Testével, Vérével, Lelkével, egész Istenségével. Mindennap magunkhoz vesszük ételként, meghitten beszélünk Vele, ahogy egy apával, ahogy a Szeretettel magával beszélünk. És mindez igaz, nem csak úgy képzeljük.

A mindennapi élet és a szemlélődés

Megint az Evangéliumhoz fordulunk, és meghallgatjuk Máté beszámolóját a huszonegyedik fejezetből. Mikor Jézus kora reggel visszatért a városba, megéhezettt. Meglátott egy fügefát az út mellett. Odament hozzá25. Micsoda öröm Uram, látni, hogy ember vagy, aki éhes, ahogy a Szikari kútnál szomjas voltál26. Mert így perfectus deus, perfectus homo27-nak látlak, egészen Istennek, de egészen embernek is, húsból és vérből valónak, olyannak, mint én. Kiüresítette magát, szolgai alakot vett föl28, hogy sohase kételkedjem abban, hogy megért, hogy szeret.

Éhes volt. Ha a munkában, tanulásban, apostoli feladataink közben elfáradunk, és szinte fal van előttünk, Krisztusra tekintünk: a jóságos Jézusra, a fáradt Jézusra, az éhes, a szomjas Jézusra. Milyen könnyűvé teszed, Uram, hogy megértsünk! Olyannak mutatkozol, mint aki közülünk való, a bűnt kivéve, hogy kézzelfoghatóan világos legyen számunkra: veled együtt legyőzhetjük rossz hajlamainkat és bűneinket. Nem számít a fáradtság, sem az éhség, sem a szomjúság, sem a könynyek… Mert Krisztus is volt fáradt, szomjas és éhes, és sírt is. Ami számít, az a küzdelem, hogy az Atya akaratát teljesítsük, aki a mennyben van29: szeretnivaló küzdelem, mert az Úr mindig a mi oldalunkon van.

Akkor mi változik? A lélek előtt új távlatok nyílnak, mert életébe belépett Krisztus, úgy, ahogy beszállt Péter hajójába, nagyobb készséggel akar szolgálni, és csillapíthatatlan vágyat érez, hogy minden teremtménynek hirdesse azokat a nagy tetteket (magnalia Dei25), amelyeket Isten véghezvisz, ha hagyjuk cselekedni. Nem hallgathatom el, hogy a papok „hivatásbeli munkája” isteni és közszolgálat, amely olyannyira lefedi minden tevékenységüket, hogy ha egy papnak marad ideje olyan feladatokra, amelyek nem kifejezetten papi feladatok, akkor szinte biztos lehet abban, hogy nem teljesíti a hivatásából fakadó kötelességét.

„Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: »Megyek halászni.« Azok azt felelték: »Megyünk veled mi is.« Elindultak tehát, és beszálltak a bárkába, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt”.26

Jézus ott van az apostolai mellett, akik neki adták magukat, és mégsem veszik észre. Hányszor előfordul velünk, hogy Krisztus nemcsak közel van hozzánk, hanem bennünk van, az életünk mégis annyira emberi szinten marad. Az Úr itt van mellettünk, de nem kap egyetlen szerető pillantást, kedves szót vagy buzgó cselekedetet sem a gyermekeitől.

Krisztus legszentebb embersége

Hogyan győzhetjük le ezeket az akadályokat? Hogyan tudjuk megerősíteni az elhatározásunkat, amelyet már most nagyon nehéznek érzünk? Úgy, hogy ihletet merítünk a Legszentebb Szűz, a mi Anyánk példájából, aki széles utat mutat nekünk, amelyen haladva szükségszerűen találkozunk Jézussal.

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, a jó utat kell választanunk, Jézus legszentebb emberségének útját. Ezért tanácsolom mindig, hogy olvassunk az Úr kínszenvedéséről szóló könyveket. Ezekben a – valódi jámborsággal teli – könyvekben Isten Fiát találjuk meg, aki hozzánk hasonlóan ember, ugyanakkor valóságos Isten, aki szeret, és vállalja a testi szenvedést, hogy megváltsa a világot.

Gondoljatok például a keresztények életében legmélyebben gyökerező jámborsági gyakorlatok egyikére, a rózsafüzérre. Az Egyház a rózsafüzér titkainak szemlélésére buzdít, hogy Mária örömével, fájdalmával és dicsőségével együtt a gondolatainkba és képzeletünkbe mélyen beleivódjon az Úr csodálatos példája: életének homályba vesző harminc éve, nyilvános tanításának három éve, megalázó kínszenvedése és dicsőséges feltámadása.

Krisztust követni: ez a titok. Oly közelről kísérni őt, hogy vele együtt éljünk, mint az első tizenkettő, annyira közel hozzá, hogy azonosuljunk vele. Ha nem gördítünk akadályt a kegyelem útjába, csakhamar elmondhatjuk, hogy magunkra öltöttük Urunkat, Jézus Krisztust.12 Ekkor viselkedésünk az Urat tükrözi, mint egy tükör. Ha a tükör jó, akkor torzítás és kifigurázás nélkül tükrözi vissza Üdvözítőnk szeretetreméltó arcát, így a többi ember is csodálhatja és követheti őt.

Az arra irányuló fáradozásunkban, hogy azonosuljunk Krisztussal, négy lépést különböztetek meg: keresni őt, rátalálni, kapcsolatban lenni vele, szeretni. Előfordulhat, hogy úgy érzitek, még csak az első lépésnél tartotok. Keressétek őt telve vágyódással; keressétek őt saját magatokban minden erőtökkel. Ha ilyen határozottan keresitek, ki merem jelenteni, hogy már meg is találtátok, már kapcsolatban vagytok vele, elkezdtétek szeretni őt és mennyei párbeszédet folytatni vele13.

Kérem az Urat, hogy segítsen elhatároznunk, hogy a lelkünket az egyetlen nemes vágy töltse be, az egyetlen, amelyért érdemes küzdeni: Jézus mellett lenni, mint Szűz Mária és Szent József, vágyódva, önmagunkról elfeledkezve, semmit el nem hanyagolva. Részünk lesz az Istenhez fűződő barátság boldogságában – olyan belső összeszedettségben, amely összeegyeztethető szakmai és állampolgári kötelezettségeinkkel –, és hálásak leszünk neki azért, hogy gyengéden, de világosan arra tanít minket, hogy teljesítsük mennyei Atyánk akaratát.

Ha Jézus legszentebb emberségét szemléljük és valóban szeretjük, egyenként felfedezzük a sebeit is. A passzív tisztulás jelenlegi nehéz és fájdalmas időszakában, a keserédes könnyek idején, amelyeket igyekszünk nem mutatni, szükségét érezzük annak, hogy az Úr szent sebeinek mindegyikébe bebújjunk, hogy megtisztuljunk, megtapasztaljuk a Krisztus megváltó véréből fakadó örömöt, és megerősödjünk. Úgy keresünk itt menedéket, mint a Szentírás szerint14 vihar idején a galambok a sziklák hasadékában. Elrejtőzünk e menedékben, hogy rátaláljunk a Krisztussal való bensőséges kapcsolatra, és felfedezzük, hogy beszédéből béke árad, és az arca szép,15 mert „azok tudják, hogy a hangja szelíd és kellemes, akik befogadták az Evangélium kegyelmét, amelynek buzdítására így kiáltanak: az örök élet igéi nálad vannak.”16