Pontlista

Belső élet, ezt kéri és erre hív meg mindenkit a Mester. Szentekké kell válnunk; mégpedig, ahogy mifelénk mondják: tetőtől talpig olyan keresztényekké, akikért akár szenttéavatási pert is lehetne indítani, hamisítatlanokká. Bármi más (életút választása – ford.) azt jelent né, hogy egyetlen Mesterünk méltatlan tanítványai vagyunk, kudarcot vallottunk. Gondoljátok csak meg azt is, hogy Isten ránk tekint, és megajándékoz kegyelmével a küzdelemhez, hogy a világban élve szentek legyünk, csakhogy ezzel azt kötelességet is rója ránk, hogy apostolai legyünk. Mert a lelkekért való fáradozás még természetes emberi látásmód szerint is logikusan következik az isteni kiválasztottságból, amint egy egyházatya utal rá: Ha valami olyanra találtok, ami javatokra vált, megpróbáltok másokat is megnyerni ennek. Ezért kell azt is kívánnotok, hogy mások is kísérjenek titeket az Úr útjain. Amikor a fórumra vagy fürdőbe mentek, és találkoztok valakivel, akinek nincs semmi dolga, hívjátok, hogy jöjjön veletek. Vigyétek át ezt a földi szokást lelki területre, és mikor Istenhez mész, ne menj egyedül (Nagy Szent Gergely, Homilia in evangelia 6, 6 (PL 76, 1098)).

Krisztus általában belső életünktől teszi függővé, hogy hatékonyan fáradozunk-e azon, hogy másokat magunkkal vigyünk. Tartsuk ezt szem előtt, nehogy pazaroljuk az időt hazug mentegetődzésre vagy a nehéz körülményekre hivatkozva, amelyek a kereszténység kezdetei óta mindig megvoltak. Krisztus szándéka szerint attól függ az embertársunkra gyakorolt hatásunk, hogy mi magunk elég mély lelkiséggel rendelkezünk-e. Apostoli törekvéseink csak akkor lesznek hatékonyak, ha Krisztus akarata szerint mi magunk is szentek vagyunk; illetve (legyünk még pontosabbak), ha törekszünk a hűségre, mert itt a földön sohasem lehetünk igazán szentek. Hihetetlennek tűnik, de Istennek és az embereknek szükségük van a hűségünkre. Föltétlen, meghamisítatlan, a végsőkig következetes, középszerűségtől és engedmények nélküli hűség kell, hogy legyen, a keresztény hívatás teljességére nyitott, amelyre igent mondunk, és szeretettel törekszünk megvalósítani.

Előző nap Jézus sokat dolgozott. Elindul, és éhséget érez, ezért odamegy egy fügefához, ami messziről pompás lombozatúnak látszik. Márk megjegyzi: Ekkor még nem volt fügeérés ideje26. Az Úr jól tudja, hogy ebben az évszakban nem talál fügét, mégis odamegy a fához; látja a dús lombú, de haszontalan fa látszólagos termékenységét, és parancsol: Senki ne egyen rólad többé soha gyümölcsöt27.

Micsoda keménység! Soha többé nem fogsz teremni! Mekkora lehetett az apostolok megdöbbenése, miközben fölismerték, hogy Isten bölcsessége közöl valamit ebben a mondásban! Jézus megátkozza ezt a fát, mert csak a termékenység látszatát találja meg benne, csak leveleket. Nekünk pedig rá kell jönnünk, hogy semmi sem mentség arra, hogy terméketlenek legyünk. Egyesek talán azt mondják: Ebben az ügyben nem látok tisztán... Nincs mentegetődzés! Mások így beszélnek: a betegségem... annyira tehetségtelen vagyok... a körülmények annyira kedvezőtlenek... ebben a környezetben... Semmi sem állja meg a helyét. Jaj annak, aki hamis apostolkodás dús lombjaival ékesíti föl magát, vagy egy látszólag termékeny élet gazdagságával dicsekszik, és nem kísérli meg, hogy valóban gyümölcsöt teremjen! Az ember először azt gondolná róla, hogy kihasználja az időt: tevékenykedik, szervezget ezt vagy azt, újfajta megoldásokat talál mindenre... És mégsem terem semmit... Senki sem kap semmit abból, amit ő tesz, mert hiányzik belőle a természetfölötti életereje.

Kérjük az Urat, tegyen bennünket készségessé a hősi lelkületű munkára, amivel termést hozunk. Sokan vannak a földön, akik pompásan fénylő leveleket tudnak csak mutatni annak, aki odamegy hozzájuk, leveleket, semmi mást, csak levelet. Sok ember néz ránk abban a reményben, hogy csillapítjuk éhségüket, akik tulajdonképpen Istenre éheznek. És ne felejtsük el, az Úr minden eszközt megadott hozzá nekünk: alkalmatlanságunk ellenére elég jól ismerjük tanítását, és velünk van kegyelme.

Honnan vette Pál ezt az erőt? „Omnia possum in eo qui me confortat!” – „Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad.”41 Mindenre képes vagyok, mert ez a hit, ez a remény és ez a szeretet csakis Istentől való. Nagyon nehéz elhinnem, hogy egy apostoli munka természetfeletti szempontból hatásos, ha az nem az Úrral való állandó kapcsolatra épül, ha nem ez a szilárd központja. Munka közben, igen; otthon vagy az utcán, a nap mint nap felmerülő kis és nagy problémák közepette, amelyek között vannak fontosak és kevésbé fontosak. Pontosan ott és nem máshol, de Istenre figyelő szívvel. Ekkor az emberek megérzik majd a szavainkban és tetteinkben – sőt nyomorúságainkban is – Krisztus jó illatát, a „bonus odor Christi”-t42, és megállapítják, hogy egy igazi kereszténnyel állnak szemben.

Másrészről ki mondta azt, hogy különleges vagy feltűnő dolgot kell csinálnunk ahhoz, hogy Krisztusról beszéljünk, és a tanítását terjesszük? Éld a mindennapi életedet, dolgozz ott, ahol a helyed van, és igyekezz teljesíteni állapotbeli kötelességeidet, jól végezni hivatásbeli munkádat, úgy, hogy közben napról napra jobbá válsz. Légy tisztességes, másokkal megértő, magaddal szemben pedig igényes. Légy önmegtagadó és vidám. Ez a te apostolkodásod. Anélkül, hogy tudnád a magyarázatát – hiszen ismered saját nyomorúságodat –, a többiek keresni fogják a társaságodat, és természetes és egyszerű módon a munka után, egy családi összejövetelen, a buszon, séta közben, bárhol beszélgettek arról, ami minden lelket nyugtalanít, még ha néhányan ezt nem is veszik észre. Amikor azonban elkezdik Istent valóban keresni, egyre jobban megértik majd.

Kérd Szűz Máriát, az apostolok királynőjét – Regina Apostolorum –, hogy benned is éljen a magvetés és a halászat vágya, amely Fia Szívében dobog. Biztosítalak róla, hogy ha rálépsz erre az útra, ugyanolyan teli hajót fogsz a partra húzni, mint a galileai halászok, és a parton meglátod majd Krisztust, aki rád vár. Mert a sok hal mind az övé.

„Jóra fordítom sorsotokat, és összegyűjtelek titeket minden nép közül és minden helyről, ahová szétszórtalak benneteket.”7 Az ima segítségével megszabadulunk a szolgaságból. Szabadnak tudjuk magunkat, a lélek a szerető egyesülés himnuszával felemelkedik Istenhez, és nem akar többé elválni tőle. Egészen új módon jár az életben, isteni, természetfölötti, csodálatos módon. Oly sok XVI. századbeli spanyol író példáját követve talán mi is ízlelgethetjük ezeket a szavakat: azért élek, mert már nem én élek, hanem Krisztus él bennem!8

Örömmel elfogadjuk, hogy sok évig kell munkálkodnunk ezen a világon, mert Jézusnak kevés barátja van itt lent. Nem húzzuk ki magunkat az alól a kötelezettség alól, hogy az életünk Isten és az Egyház szolgálatáról szóljon, és minden erőnkkel erre törekedjünk. Mindezt szabadon tesszük: „in libertatem gloriæ filiorum Dei”9, „qua libertate Christus nos liberavit”10, Isten fiainak szabadságával, amelyet Krisztus szerzett meg nekünk kereszthalála árán.