Pontlista

Fogjátok el nekünk a rókakölyköket, mert feldúlják a szőlőt, a mi szőlőnket is, pedig a szőlőnk már virágzik (Én 2, 15). Légy hűséges, légy nagyon hűséges a kis dolgokban! Ha így próbálunk élni, megtanuljuk, hogy gyermeki bizalommal forduljunk Máriához. Nem említettem, – még az elején –, hogy nagyon kicsik vagyunk? – Mert csak azok az évek számítanak, amelyeket azóta teltek el, hogy elhatároztuk, Isten közelségében fogunk élni. Ezért nagyon sok értelme van annak, hogy nyomorúságunkban és kábulatunkban Isten Anyja fenséges, szent tisztaságának közelségét keressük, – hiszen ő a mi Anyánk is.

Hallgassatok meg egy másik, igazi történetet, szabad elmesélnem, mert nagyon régen történt, és kíméletlen közvetlensége segíthet nekünk. Lelkigyakorlatot tartottam egyszer több egyházmegyéből összegyűlt papoknak. Mindegyiküket fölkerestem együttérző, baráti módon, hogy elmondassák, ami a szívüket nyomja; mert a papoknak is szükségük van a testvéri segítségre és jó tanácsra. Elkezdtem beszélgetni egyikükkel, aki egyenes és szókimondó ember volt, és próbáltam tapintatosan, de nyomatékosan segíteni az őszinte megnyílást, hogy gyógyítsam szíve talán meglevő sebeit. Egyszer csak félbeszakított a következő szavakkal: „Nagyon-nagyon irigylem a szamaramat! Hét plébánián szolgált, és senki sem talált benne hibát… Bárcsak így szolgáltam volna én is!

Ha így élünk, életünk a béke műve lesz a világban és mások számára szeretetreméltóvá tesszük az Isten felé vezető utat, mert Isten a jókedvű adakozót szereti (2Kor 9, 7). A keresztény ember, egy a világon élő sok-sok másik közül, így adja tovább az örömöt, amely abból a kegyelem által szerzett készségből fakad, hogy az Atya akaratát teljesíti. Nem áldozatnak tekinti magát, nem érez gátlásokat, nincs olyasféle érzése, hogy gyámkodnak felette, hanem emberként és Isten gyermekeként felemelt fejjel jár.

Hitünk szerez teljes érvényt az erényeknek, melyeket természeteseknek nevezünk, és amelyek minden embernek sajátjává kell, hogy váljanak. A keresztény embert senki nem szárnyalhatja túl emberiességben. Ezért képes Krisztus tanítványa – nem sajátmagától, hanem Isten kegyelme által – embertársainak azt a felismerést közvetíteni, amelyet sokan sejtenek, de fel nem foghatnak: nevezetesen, hogy az igazi boldogság, a felebarátnak tett igazi szolgálat Megváltónk szívén keresztül történik: perfectus Deus, perfectus homo.

Szemléljük most szent Anyját, aki nekünk is édesanyánk. A kereszt mellett imádkozik a Kálvárián. Ez nem új nála, mindig imádkozott, míg a háztartás mindennapi kötelességeit teljesítette. A földi dolgok között Istennel egyesülve élt. Krisztus, perfectus Deus, perfectus homo8, tökéletes Isten és tökéletes ember, azt akarta, hogy Anyja is – a legmagasztosabb teremtmény, a kegyelemmel teljes – erősítsen meg bennünket abban a törekvésünkben, hogy szemünket mindig az isteni szeretetre irányítsuk. Emlékezzetek az angyali üzenet eseményére: amikor megjelent az arkangyal, hozva az égi üzenetet, hogy Mária lesz Isten Anyja, őt imába merülve találja. Mária teljes összeszedettségben imádkozik az Úrhoz, amikor Gábriel szól hozzá: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled9. Pár nappal később, az ujjongás szavai törnek elő a Magnificat-ban, ebben a máriás énekben, amelyet a Szentlélek ajándékozott nekünk, a hűséges Szent Lukács által, és amely Szűz Mária Istennel való folyamatos kapcsolatának a gyümölcse.

Édesanyánk sokat elmélkedett azoknak az ószövetségi szent férfiaknak és asszonyoknak szavain és cselekedetein, akik a Megváltót várták. Csodálta Isten számtalan, csodáját, tékozló irgalmasságát népével, amely oly sokszor hálátlan volt. Mária elgondolkozott az égi szeretet állandóan megújuló gyengédségén, és szeplőtelen szívéből feltör a szeretet: Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát10. Ennek a jó Anyának a gyermekei, az első keresztények, tanultak tőle, és nekünk is tanulnunk kellene tőle.