Pontlista

Ha így élünk, életünk a béke műve lesz a világban és mások számára szeretetreméltóvá tesszük az Isten felé vezető utat, mert Isten a jókedvű adakozót szereti (2Kor 9, 7). A keresztény ember, egy a világon élő sok-sok másik közül, így adja tovább az örömöt, amely abból a kegyelem által szerzett készségből fakad, hogy az Atya akaratát teljesíti. Nem áldozatnak tekinti magát, nem érez gátlásokat, nincs olyasféle érzése, hogy gyámkodnak felette, hanem emberként és Isten gyermekeként felemelt fejjel jár.

Hitünk szerez teljes érvényt az erényeknek, melyeket természeteseknek nevezünk, és amelyek minden embernek sajátjává kell, hogy váljanak. A keresztény embert senki nem szárnyalhatja túl emberiességben. Ezért képes Krisztus tanítványa – nem sajátmagától, hanem Isten kegyelme által – embertársainak azt a felismerést közvetíteni, amelyet sokan sejtenek, de fel nem foghatnak: nevezetesen, hogy az igazi boldogság, a felebarátnak tett igazi szolgálat Megváltónk szívén keresztül történik: perfectus Deus, perfectus homo.

Szemléljük most szent Anyját, aki nekünk is édesanyánk. A kereszt mellett imádkozik a Kálvárián. Ez nem új nála, mindig imádkozott, míg a háztartás mindennapi kötelességeit teljesítette. A földi dolgok között Istennel egyesülve élt. Krisztus, perfectus Deus, perfectus homo8, tökéletes Isten és tökéletes ember, azt akarta, hogy Anyja is – a legmagasztosabb teremtmény, a kegyelemmel teljes – erősítsen meg bennünket abban a törekvésünkben, hogy szemünket mindig az isteni szeretetre irányítsuk. Emlékezzetek az angyali üzenet eseményére: amikor megjelent az arkangyal, hozva az égi üzenetet, hogy Mária lesz Isten Anyja, őt imába merülve találja. Mária teljes összeszedettségben imádkozik az Úrhoz, amikor Gábriel szól hozzá: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled9. Pár nappal később, az ujjongás szavai törnek elő a Magnificat-ban, ebben a máriás énekben, amelyet a Szentlélek ajándékozott nekünk, a hűséges Szent Lukács által, és amely Szűz Mária Istennel való folyamatos kapcsolatának a gyümölcse.

Édesanyánk sokat elmélkedett azoknak az ószövetségi szent férfiaknak és asszonyoknak szavain és cselekedetein, akik a Megváltót várták. Csodálta Isten számtalan, csodáját, tékozló irgalmasságát népével, amely oly sokszor hálátlan volt. Mária elgondolkozott az égi szeretet állandóan megújuló gyengédségén, és szeplőtelen szívéből feltör a szeretet: Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát10. Ennek a jó Anyának a gyermekei, az első keresztények, tanultak tőle, és nekünk is tanulnunk kellene tőle.

A hit, a remény és a szeretet példája

„Mária a szeretetével közreműködött abban, hogy az Egyházban megszülessenek a hívők, akik annak a Főnek tagjai, akinek ő test szerint valóban az anyja.”15 Anyaként tanít, ám anyai tanítása csöppet sem hangos. Finom lélek kell ahhoz, hogy megértsük, amit mutat nekünk nem is annyira ígéretekkel, mint inkább tettekkel.

Mária hinni tanít. „Boldog, aki hitt”16 – így köszönti őt unokanővére, Erzsébet, amikor Mária meglátogatja őt a hegyi faluban. Csodálatos Szűz Mária hittel teli válasza: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.”17 Fia születésekor Isten nagyságát szemléli: angyalok kórusa, pásztorok és a világ nagyjai imádják a Gyermeket. Azonban nem sokkal később a Szent Családnak Egyiptomba kell menekülnie, hogy ne essenek áldozatul Heródes gonosz terveinek. Majd következik a csend időszaka: egyszerű, hétköznapi élet harminc hosszú éven át, amely nem különbözött a kis galileai falu többi családjának életétől.

Elég az evangélium néhány szava, hogy megértsük mennyei Édesanyánk példáját: „Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, s el-elgondolkodott rajtuk szívében.”18 Igyekezzünk utánozni őt: keressük a kapcsolatot az Úrral, és szeretettel beszélgessünk vele mindarról, ami foglalkoztat minket, egészen a legapróbb dolgokig. Ne felejtsük el, hogy mindent a hit fényében kell mérlegelnünk, értékelnünk, néznünk, hogy felfedezzük Isten akaratát.

Ha gyenge a hitünk, forduljunk Máriához. Szent János evangéliumában olvassuk, hogy a kánai menyegzőn történt csodát látva – amelyet Jézus Anyja kérésére tett – „tanítványai hittek benne”.19 A Szűzanya mindig közbenjár a Fiánál azért, hogy meghallgassa a kéréseinket, és megmutatkozzon nekünk úgy, hogy utána megvalljuk: Te vagy az Isten Fia.

Mária reményre is tanít. Kijelentette, hogy „íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.”20 Emberi szemmel nézve mi indokolta ezt a reményt? Ki volt ő az akkor élő férfiak és nők szemében? Az Ószövetség nagy hősnői – mint Judit, Eszter és Debóra – már itt a földön megtapasztalták az emberi dicsőséget, a nép ünnepelte és magasztalta őket. Máriának – mint Jézusnak – nem volt más trónja, mint a kereszt. Földi élete többi részében pedig, amíg testével és lelkével fel nem vétetett a mennybe, csendes jelenléte nyűgöz le minket. Az őt jól ismerő Szent Lukács megjegyzi, hogy Mária az első tanítványokkal együtt kitartott az imádságban. Így élte végig földi napjait ő, akit mindörökké magasztal minden teremtmény.

Mekkora ellentét van Mária reménye és a mi türelmetlenségünk között! Milyen gyakran várjuk el Istentől, hogy azt a kevés jót, amit tettünk, azonnal viszonozza. Alig bukkan fel az első nehézség, már panaszkodunk. Gyakran nem tudunk kitartóan küzdeni és megőrizni a reményt. Ennek az az oka, hogy hiányzik belőlünk a hit. „Boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki.”21

Mária szeretni tanít. Emlékezzetek vissza Jézus bemutatására a templomban. Az agg Simeon így szólt hozzá: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben, jel lesz, melynek ellene mondanak – és a te lelkedet tőr járja át –, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.”22 Mária minden ember iránti mérhetetlen szeretetének köszönhetően életében beteljesednek az Úr szavai: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”23

Joggal nevezték a pápák Szűz Máriát társmegváltónak: „mivel szenvedő és haldokló Fiával együtt szenvedett, és majdnem meg is halt, és mivel az emberiség üdvösségéért lemondott a Fia feletti anyai jogairól, és – a tőle telhető módon – feláldozta őt az emberiség megváltásáért, hogy az isteni igazságosságot kielégítse, joggal mondhatjuk, hogy Mária Krisztussal együtt megváltotta az emberiséget.”24 Így jobban megérthetjük Urunk szenvedésének azt a pillanatát, amelyet sosem fáradunk el szemlélni: „Stabat autem iuxta crucem Iesu mater eius”25, Fia keresztje mellett ott állt anyja.

Bizonyára megfigyeltétek már, hogy egyes édesanyák jogos büszkeséggel állnak gyermekeik mellett, amikor sikert érnek el, vagy nyilvános megtiszteltetésben van részük. Ezzel szemben mások még az ilyen pillanatokban is a háttérben maradnak, és inkább csendben mutatják ki szeretetüket. Mária ilyen volt, és Jézus ezt jól tudta.

Amikor azonban elérkezett a keresztáldozat botrányának ideje, Szűz Mária jelen volt, és mély fájdalommal hallgatta, ahogy „az arra járók […] a fejüket csóválva káromolták, és azt mondták: »Te, aki lebontod, és három nap alatt fölépíted a templomot, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!«”26 A Szűzanya hallotta Fia szavait, és egyesült vele fájdalmában: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”27 Mit tehetett? Egyesült Fia megváltó szeretetével, és felajánlotta az Atyának azt a mérhetetlen fájdalmat, amely mintegy éles tőrként járta át tiszta szívét.

Jézus számára vigaszt jelentett anyjának csendes, szerető jelenléte. Mária nem jajgatott, nem rohant ide-oda. „Stabat”: állt, ott állt a Fia mellett. Ekkor Jézus ránézett, majd János felé fordította tekintetét. Így szólt: „»Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!«”28 János személyében Jézus az anyjára bízott minden embert, különösen a tanítványait: mindazokat, akik majd hisznek benne.

„Felix culpa”29 – énekli az Egyház. Boldog bűn, amely nekünk ilyen hatalmas Megváltót hozott. Boldog bűn – tehetnénk hozzá mi –, amely által Mária lett az Édesanyánk. Így már biztonságban vagyunk, nincs miért aggódnunk, hiszen a Szűzanya, aki az ég és a föld királynője, mindenható közbenjárónk Istennél. Jézus nem tudja megtagadni Mária egyetlen kérését sem, és a mieinket sem, mivel Édesanyjának gyermekei vagyunk.