Pontlista

Becsületesen élni

Ha nem szerzünk magunknak mindegyre ösztönző erőt hétköznapjaink számára az Evangéliumból, az annak a jele, hogy nem szemléljük elég odaadóan. Közületek sokan fiatalok még, vannak, akik idősebbek. Mi jó gyümölcsöt akarunk teremni, különben nem is lennénk itt. Igyekszünk viselkedésünkbe bevonni az áldozat szellemét, kamatoztatni akarjuk az Istentől ránkbízott talentumokat, mert érezzük magunkban a buzgóságot a lelkek iránt. De nem ez volna az első eset, ha valaki közületek teljes jóakarattal áldozatul esne egy ilyen vegyes társaságnak – ex phariseis et herodianis11, mint a farizeusok és a Heródes-pártiak. Ezek csapdát állítanak, holott keresztényként Isten jogait kellene védeniük, s ehelyett a gonoszság erőivel kötnek szövetséget azok zaklatására, akik testvéreik a hitben, és a közös Megváltó művének szolgái.

Legyetek okosak, egyszerűségben tevékenykedjetek, mert ez Isten igazi gyermekeinek erénye. Beszédetek és ahogyan tesztek valamit, legyen természetes. Járjatok a dolog végére, ha kérdésesnek láttok valamit, ne maradjatok a felszínen. És legyetek előre tisztában vele, hogy keresztény kötelességeitek komoly és az életszentség szellemében való teljesítése másokban és önmagunkban is okozhat kellemetlenséget.

Igazságosság, szabadságszeretet és az igazság szeretete

Még gyermek voltam, amint fülem volt a hallásra, hogy a Szentírás nyelvezetét használjam29, mikor már hallottam véleményeket és ellenvéleményeket a szociális kérdésről. Szó sincs tehát rendkívüli dologról, régi, mindig is létező téma. Abban a pillanatban jelenhetett meg, amikor az emberek társulni kezdtek, és észrevehetővé vált az életkor, értelem, munkateljesítmény, érdekek vagy a személyiségek különbözősége.

Nem tudom, elkerülhető-e, hogy a társadalomnak osztályai legyenek. Nem is az én dolgom, hogy ilyen témákról tárgyaljak, főként nem ebben a kápolnában, ahol azért jöttünk össze, hogy Istenről beszéljünk – soha életemben nem szeretnék másról beszélni, – és hogy vele beszélgessünk.

Gondolkodjatok úgy, ahogy akartok mindarról, amit az isteni gondviselés a nézetek szabad küzdelmére bízott. Én azonban Jézus Krisztus papja vagyok, és ezért általánosabb szempontból kell fölhívnom a figyelmeteket arra, hogy sohasem szabad felhagynunk az igazságosságért való munkálkodással, még ha hősiességet kíván is.

Mivel tudjuk, hogy Krisztus szerezte meg nekünk a szabadságot30, kötelességünk, hogy minden egyes ember személyes szabadságát védjük. Ha nem így tennénk, milyen jogon követelnénk meg ezt a magunk számára? Az igazságot is terjesztenünk kell, mivel veritas liberabit vos31, az igazság szabaddá tesz bennünket, a tudatlanság viszont rabszolgává. Támogatnunk kell minden ember élethez való jogát, az emberhez méltó élethez szükséges dolgokhoz való jogot, a munkához, és pihenéshez, állapotának megválasztásához, családalapításhoz, gyermekek neveléséhez való jogot, betegségben és idős korban az emberi méltósághoz való jogot, a kulturális javakhoz, más állampolgárokkal törvényes célokért való szabad egyesülés jogát – mindenek előtt pedig minden embernek azt a jogát, hogy teljesen szabadon megismerhesse Istent és szerethesse, mert egy helyesen képzett lelkiismeret mindenben fölfedezi a Teremtő kezenyomát.

Ezért nagyon fontos, hogy hangsúlyozzuk a marxizmus és a keresztény hit öszeférhetetlenségét. Ezzel én nem politikai tant hirdetek, hanem csupán azt ismétlem, amit az Egyház tanít. El lehet-e képzelni valamit, ami a hittel kibékíthetetlenebbül ellentétes, mint egy olyan rendszer, amely Isten szerető jelenlétének a lélekből való eltüntetésére épít? Mondjátok ki jó hangosan, hogy senki ne csukhassa be a fülét: ahhoz, hogy megvalósítsuk az életben az igazságosságot, nincs szükségünk a marxizmusra. Ellenkezőleg, az ilyen súlyos tévedés, amely kizárólag anyagi megoldásokkal félretolja a béke Istenét, csak akadályokat gördít az emberi jólét és az egymás iránti megértés elé. A kereszténység adja meg nekünk a tiszta fényt, amelyben a válasz minden kérdésre láthatóvá válik: elég az, hogy őszintén fáradoztok azon, hogy katolikusok legyetek, non verbo, neque lingua, sed opere et veritate32, nem szavakkal és nyelvvel, hanem tettekkel és igazságban. Mondjátok ki az igazságot mindig, csomagolatlanul, nem törődve félelmekkel, valahányszor alkalom van rá, és ha kell, teremtsétek meg rá az alkalmat.

Napról napra erősebb meggyőződésből már évekkel ezelőtt ezt írtam: Mindent Jézustól remélek: nincs semmid, senki vagy, nem vagy képes semmire. Ő az, aki cselekszik, ha teljesen ráhagyatkozol1. Azóta sok idő telt el és ez a meggyőződésem csak mélyebb, még erősebb lett. Láttam, ahogy az Istenben való remény sok emberben a szeretet csodálatos tüzét lobbantotta lángra, amelytől a szív nagy erővel kezd verni, úgy, hogy ezek az emberek nem tétováznak, nem lanyhulnak, akkor sem, ha az úton szenvedniük kell, olykor nagyon sokat.

A mai szentmise olvasmánya mélyen megrendített, és el tudom képzelni, hogy ti is hasonlóan éreztetek. Megértettem, hogy az Úr az apostol szavain keresztül akar segíteni nekünk, hogy a három isteni erény alapanyagát szemléljük, amelyre egy keresztény nő és férfi igazi élete rászövődik.

Halljátok még egyszer Szent Pált: Mivel tehát elnyertük a megigazulást a hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Őáltala megnyílt számunkra az út a hit által a kegyelemhez, amelyben kitartunk és dicsekszünk Isten dicsőségének reménysége alapján. Sőt dicsekszünk még a szorongatásokban is, tudva, hogy a szorongatás türelmet eredményez, a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt, a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által2 .

Isten fáradhatatlanul megbocsát

A Szentírás szerint még az igaz is hétszer botlik el napjában19 Valahányszor, amikor ezeket a szavakat olvasom, mély szeretet és fájdalom járja át a szívemet. Mert ezáltal is eggyel többször fordul hozzánk az Úr isteni utalással végtelen irgalmára, szelídségére, kedvességére. Légy biztos benne, hogy Isten nem akarja a nyomorúságunkat, de nem is veszi semmibe őket, hanem megszentelődésünk tervébe illeszti.

A szeretettől mélyen megrendülve, mondtam az előbb. Mert ha életemre őszintém tekintek, észreveszem: nem vagyok senki, nincs semmim, nem vagyok képes semmire, semmirekellő vagyok – semmi vagyok! De Ő minden, és Ő az enyém, én az övé, mert nem utasít el engem. Odaadta értem magát. Láttatok valaha is ennél nagyobb szeretetet?

És a fájdalom is mélyen megrendít: vizsgálom viselkedésemet, és megrémülök számtalan hanyagságom láttán. Csak azt a néhány órát kell felidéznem, amióta felkeltem: milyen szegényes a szeretetem és a hűségem. Nagyon fáj, de nem foszt meg békémtől. Leborulok Isten előtt és világosan elmondom neki, hogyan állok. Azonnal érzem a bizonyosságot: mellém áll, és szívem mélyen hallom, amint lassú szavakkal mondja: Meus es tu20 enyém vagy! Tudtam, milyen vagy és tudom is: csak előre!

Nem is lehet másként: ha folyamatosan Isten jelenlétébe helyezkedünk, megnő a bizalmunk, mert észrevesszük, hogy szeretete és hívása mindig él, mert Isten sohasem lankad el irántunk való szeretetében. A remény erénye megtanít bennünket, hogy nélküle még a legkisebb kötelességünket sem tudjuk teljesíteni. De vele, kegyelme által begyógyulnak sebeink, erejével betakarva ellen tudunk állni az ellenség támadásainak, és javulhatunk. Summa summarum: annak a tudata, hogy csak törékeny agyagedények vagyunk, elsősorban arra késztet, hogy reményünket egyre erősebben Krisztusba vessük.