Pontlista

Lelkiismeret-vizsgálatod végén fejezd ki Szeretetedet – Szeretetből fakadó fájdalmadat – önmagad és minden ember bűnéért… – Ne feledd: gondoskodó Atyád elhengerített az utadból minden akadályt.

Amikor kirajzolódnak előtted az Úr házának falai vagy tornyai, nehogy vakságodban és oktalanságodban megfeledkezz arról, hogy legalább gondolatban az Úr elé járulj. – Vár téged a Tabernákulumban.

Nehogy vakságodban és oktalanságodban megfeledkezz arról, hogy a Szeplőtelen Szűzanyához imádkozz, mikor bűnös helyek mellett haladsz el.

Most is azt tanácsolom, hogy élj a szent „emberi ügyeskedés” eszközeivel, hogy Isten jelenlétében maradhass: ilyen a röpima, a szeretet és engesztelés cselekedetei, a lelki áldozás, egy-egy „pillantás” a Szűzanya képére…

Rejtőzz el a Megfeszített Krisztus sebeiben. – Ott majd megtanulod fegyelmezni érzékeidet, lesz benső életed, és azzal, hogy az Atyának ajánlod az Úr és Mária fájdalmát, lehetőséged lesz saját adósságod és az emberiség bűneinek törlesztésére is.

Ne csak a magad vétkei miatt kérj bocsánatot Jézustól: ne csak a saját szíveddel szeresd…

Engeszteld Őt mások minden múltbeli, jelenlegi és jövőbeni bűnéért, szeresd Őt minden ember szívével, aki valaha is szerette Őt.

Légy merész: mondd meg neki, hogy jobban belebolondultál, mint Mária Magdolna, Avilai Szent Teréz vagy Kis Szent Teréz. Mondd, hogy Ágostonnál, Domonkosnál, Ferencnél, sőt még Ignácnál és Xavéri Szent Ferencnél is őrültebben szereted.

Szeretetből fakadjon bűnbánatod. – Mert Ő jó. – Mert Ő a Barátod, aki Életét adta érted. – Mert mindened, amid van, neki köszönheted. – Mert annyira megbántottad… Mert Ő megbocsátott neked… Ő… neked!!

– Szeretetből fakadjanak bűnbánó könnyeid, gyermekem.

Az a fiatal, szentéletű Pap, aki vértanúságot is szenvedett, hogy sírt az oltár lábánál, mikor arra a lélekre gondolt, aki halálos bűn állapotában vette magához Krisztust!

– Te is sírva engeszteled az Urat?

Akaratunk a kegyelemmel együttműködve mindenható Isten előtt. – Látjuk, mennyi bántás éri Urunkat, de ha erős akarattal imádkozunk Jézushoz, amikor például a villamoson utazunk, és azt mondjuk neki, „Istenem, a szeretetnek és az engesztelésnek annyi gesztusát akarom tenni, ahány fordulatot tesz ennek a villamoskocsinak az összes kereke”, abban a pillanatban kívánságunk szerint valóban sikerült szeretnünk és engesztelnünk Jézust.

Ez az „ostobaság” része a lelki gyermekségnek. Az ártatlan gyermek és a gyermekét őrülten szerető apa örök párbeszédet folytat:

– Mondd, mennyire szeretsz? – A kicsiny gyermek szótagolva mutatja: Eny-nyi-re na-gyon!