Pontlista

Ha nem tagadod meg önmagad, sosem válhatsz imádságos lélekké.

Megválogatott szavaid, a visszafojtott gúny, a számodra terhes emberek felé küldött kedves mosolyod, az igazságtalan vádakkal szembeni hallgatásod, a tolakodó és zavaró személyekkel folytatott jóságos párbeszéded, elnéző viselkedésed a veled lakók bosszantó és kellemetlen megnyilvánulásaival szemben... Íme, ez az igazi belső önmegtagadás, ha állhatatos vagy benne.

Ne mondd: terhemre van ez az ember. – Gondold inkább: ez az ember megszentel engem.

Egyetlen eszmény sem valósulhat meg áldozathozatal nélkül. – Tagadd meg önmagad. – Olyan szép dolog áldozattá válni!

Hányszor hozol konkrét elhatározást, mellyel Istent akarod szolgálni… Aztán be kell érned annyival, te gyarló ember, hogy a dühöngésedet ajánld fel neki, hisz még ezt az oly egyszerű elhatározást sem voltál képes véghezvinni!

Ne szalaszd el az alkalmat, hogy lemondhass véleményedről. – Nehéz megtenni, de mennyire kedves ez Istennek!

Ha egy félredobott, értéktelen fakeresztre lelsz, melyen nincs Megfeszített, ne feledd, hogy ez a Kereszt a te Kereszted: a mindennapi, rejtett, dicstelen, vígasz nélküli Kereszt… mely várja, hogy rákerüljön a hiányzó Megfeszített: légy te az a Megfeszített.

Végezz olyan önmegtagadásokat, melyek neked, és nem másoknak jelentenek áldozatot.

Ahol nincsen önmegtagadás, erény sincs.

Belső önmegtagadás. – Nem hiteles a belső önmegtagadásod, ha azt látom, hogy elutasító vagy, és kitérsz érzékeid megtagadásának lehetőségei elől.

Igyuk ki utolsó cseppig a fájdalom kelyhét e szegény földi életben. – Mit nekünk tíz, húsz vagy akár ötven évnyi szenvedés, ha egyszer miénk lehet a menny örökre, örökre… örökre?

– Sőt, jobb, ha nem „propter retributionem” – a jutalom kedvéért – szenvedünk. Miért ne vállalnánk a fájdalmat, ha az engesztelés lelkületével megélt szenvedés tetszik az Úrnak, és egyesülve vele a Kereszten vigaszt jelenthetünk számára? Egyszóval miért ne vállalnánk a szenvedést Isten iránti Szeretetből?

A szemeken keresztül sok gonoszság jut a lélekbe. – Mennyi Dávidéhoz hasonló tapasztalat! – Őrizzétek a tekinteteteket: akkor szívetek is tiszta marad.

Azt mondod, mivel gyenge voltál, és nem voltál elég nagylelkű, önként vállalsz büntetést. – Rendben, de ne vidd túlzásba: tégy úgy, mintha egyszerre ellenségedre és testvéredre szabnál ki büntetést.

Szegény földi halandók örömének mindig keserű az utóíze, még ha természetfeletti is a forrása. – Mit vártál? – Földi életünk sója a fájdalom.

Hányan hagynák, hogy döbbent tömegek szeme láttára feszítsék őket keresztre! Közben ugyanezek az emberek képtelenek keresztény lelkülettel elszenvedni a hétköznapi élet apró szúrásait! – Gondolkodj, vajon melyik az igazi hőstett?

Mindketten olvastuk Isten emberének hősiesen hétköznapi életét. – Láttuk őt, ahogy hónapokon és éveken át küzdött reggelizés közben (micsoda „könyvelés” az ő részleges lelkiismeret-vizsgálata!): egyik nap győzött, másik nap veszített… Fel is jegyezte: „nem ettem a vajból…”, „ettem a vajból!”

Bárcsak – te és én – megélhetnénk a vaj „tragédiáját…”

Hősies pillanat. – Itt az idő, hogy felkelj. Ne habozz: egy természetfeletti gondolat, és… ki az ágyból! –Hősies pillanat: az önmegtagadásnak egy lehetősége, mely az akaratot erősíti, a testet azonban nem gyengíti.

Köszönd meg, hogy szent utálatot érzel magad iránt. Különleges ajándék ez!

Ha elveszíted életed természetfeletti értelmét, szereteted filantrópia, tisztaságod illendőség, önmegtagadásod együgyűség, önfegyelmed ostor, minden műved hiábavalóság lesz.