Pontlista

A világ csak a látványos áldozathozatalt csodálja meg. Nem látja az értéket a titkos, csendes áldozatban.

Szekularizmus. Semlegesség. – Régi mondák új köntösben.

Ugye képtelen ötlet, hogy az egyetem, a szakszervezet, a tudományos kör vagy a parlament küszöbét átlépve már ne számíts katolikusnak? Mintha csak a tornácon hagynád a kalapod.

Megszentelődésünk síkját, melyre az Úrtól kapunk meghívást, három pont határozza meg: a szent hajthatatlanság, a szent kényszer és a szent szégyentelenség.

A szent szégyentelenség és a világi értelemben vett arcátlanság nem egy és ugyanazon dolog.

A szent szégyentelenség a „gyermeki lét” jellegzetessége. A gyermek nem aggodalmaskodik. – Gyarlóságait, természetes gyarlóságait nem leplezi, és nem is érdekli, hányan látják…

A természetfeletti élet vonatkozásában e szégyentelenség a következőkre enged következtetni: dicséret, megvetés, csodálat, gúny, tisztelet, gyalázat, egészség, betegség, gazdagság, szegénység, szépség, rútság…

Rendben… Mit számít mindez?

Legyints a kínos helyzetekre. – Ne érdekeljen, mit fognak szólni. Lásd és érezd Isten jelenlétét önmagadban és környezetedben.

Így tiéd lesz a hőn áhított szent szégyentelenség ajándéka, hogy egy keresztény úriember gyengédségével élhess. Mily paradoxon!

Ha tiéd a szent szégyentelenség, miért érdekel, hogy „mit mondtak”, vagy hogy „mit fognak szólni”?

Hidd el, nem kerül kínos helyzetbe, aki jót cselekszik.

Az emberek általában zsugoriak – írod. – Lelkes beszélgetések, látványos ígéretek, tervek. – Kevesen serénykednek áldozatot hozni, mikor lehetőségük lenne rá. És ha mégis adakoznának, valami mulatság – tánc, tombola, mozi, koncert –, sajtóhirdetés vagy adományozási lista feltétlenül szükséges hozzá.

– Szomorú tény, de azért vannak kivételek: amikor adakozol, ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal.

„Nonne hic est fabri filius? Nonne hic est faber, filius Mariae?” – Nem az ács fia ez? Nem az ács ez, Mária fia?

– Valószínűleg rólad is ilyeneket beszélnek. Mikor „végleg” elköteleződsz Isten akarata mellett, és eszközzé akarsz válni, csodálat és gúny keveredik az emberek hangjába: Nem ő az, aki…?

– Ne szólj semmit. Tetteid majd igazolják küldetésedet.

Az ájtatosságnak is megvannak a maga illemszabályai. – Tanuld meg mind. – Rossz látni, hogy a „jámbor” lelkek – bár napi szinten látogatják a Szentmisét – mégsem viselkednek illendően, sőt keresztet sem tudnak vetni – furcsán kalimpálnak –, az oltár előtt sem hajtanak rendesen térdet – mintha gúnyt űznének a mozdulatból –, és nincsen tisztelet bennük, mikor az Úrnő képe előtt hajtják meg fejüket.

Már megint: ezt írták, azt mondták… pro és kontra nyilatkoztak… jó szándék, rossz szándék vezérelte őket… Elhallgatás, rágalom, dicshimnusz és rajongás… ostoba vád és igaz megállapítás…

– Hogy lehetsz ennyire oktalan? Miért foglalkozol szélmorajjal, ciripeléssel, tehénbőgéssel, röfögéssel, nyerítéssel, mikor Isten szeretetében megrészegült fejjel és szívvel, egyenes úton haladsz célod felé…?

Ráadásul… hiába próbálod elcsendesíteni ezeket a zajokat, csak az idődet fecséreled.