Pontlista

A dicsőség tapsvihara közepette csendüljön fel füledben a kudarcaidat kísérő nevetés emléke.

Ne akarj azon a magas épületen lévő aranyozott szélkakashoz hasonlítani: bármennyire is csillog, bármennyire is ágaskodik, nem miatta áll az épület.

– Bárcsak egy régi alapkő lennél a föld mélyén, melyet senki nem lát, mégis biztosan tartanád a házat.

Ne feledd, hogy egy szemetes vagy... – Ezért még ha kezébe is vesz, ki is tisztít, és pompás virágokkal is szór tele a mennyei Kertész, ne tegyenek elbizakodottá a csúfságodat megszépítő illatok és színek.

– Légy alázatos! Hát nem tudod, hogy te csak egy szemetes vagy?

Ha ismernéd önmagad, a megvetettség ujjongásra, a dicséret sírásra késztetne.

Nagyobb sikereid lesznek apostoli vállalkozásaidban, ha megtanulsz hallgatni. – Mennyi energia vész kárba a szavak által! – És nagy a dicsekvés veszélye is.

Mindig csak a külsőségek! – Fényképeket, ábrákat, statisztikákat kérsz tőlem.

– Nem küldök semmit, mert – bár tisztelem mások véleményét – magamról mégis azt gondolnám, hogy az égiek helyett a földi dolgokba kapaszkodom…

„Deo omnis gloria.” – Minden dicsőség Istené. – Ezzel megvalljuk, hogy senkik vagyunk. Jézus a minden. Mi nélküle semmit, de semmit nem érünk.

Dicsekvésünk hamis dicsőség, lopás, istenkáromlás: az „én” nem mutatkozhat sehol.

Nálam nélkül semmit sem tehettek, mondta az Úr. – Azért mondta, hogy te és én ne könyveljük el magunkénak az ő sikereit. – „Sine me, nihil…!”

Hogyan pazarolhatod az isteni elme szikráját – értelmedet – olyan dolgokra, melyek nem az Úr dicsőségét szolgálják?

Értéktelen, sőt gyűlöletes lenne életünk, ha nem Isten megdicsőítése lenne a célja.

„Minden” dicsőséget Istennek szánj. – Akaratod és a kegyelem segítségével „facsard ki” minden egyes cselekedetedből az emberi gőg és az önelégültség maradványait.

Csakis akkor ecseteld „saját” apostoli munkád részleteit, ha abból felebarátodnak haszna lehet.