Pontlista

Az isteni kiválasztás személyes életszentséget jelent – és követel.

Ha válaszolsz az Úr hozzád intézett hívására, életed – a te szegény életed! – az emberiség történetében mély barázdát fog hagyni, széleset, ragyogót és termékenyt, örököt és istenit.

Állandóan érezned kell a kötelességet, hogy szent légy. – Szentnek lenni nem azt jelenti, hogy különös dolgokat kell csinálnod, hanem, hogy küzdened kell belső életedben és kötelességed hősies, teljes végrehajtásában.

A szentség nem a nagy feladatokban áll. – Abban áll, hogy harcolj, hogy az életed a természetfölötti síkon ki ne aludjék. Abban áll, hogy hagyd, hogy elégj az utolsó szál kanócig, szolgálva Istent a legutolsó helyen…, vagy az elsőn: ahová az Úr hív.

Az Úr nem szorítkozott arra, hogy azt mondja nekünk, szeret minket: tetteivel, egész életével mutatta meg nekünk szeretetét. – És te?

Ha szereted az Urat, „szükségképpen” érezned kell a lelkek áldott terhét, hogy Istenhez vezesd őket.

Aki a nagybetűs Szeretetből akar élni, annak a középszerűség túl kevés, zsugoriság, nyomorúságos számítás.

Keresztény utadnak ez a receptje: imádság, bűnbánat, fáradhatatlan munka, s mindez együtt kötelességed szerető teljesítésével.

Istenem, taníts meg szeretni! – Istenem, taníts meg imádkozni!

Kérnünk kell Istentől a hitet, a reményt, a szeretetet alázatossággal, kitartó imával, helyes magatartással, tiszta erkölccsel.

Azt mondtad nekem, nem tudod, hogyan fizesd vissza nekem azt a szent buzgalmat, ami elöntötte a lelkedet.

– Siettem válaszolni neked: nem én vagyok, aki lendületbe hoztalak: a Szentlélek adta ezt.

– Szeresd Őt, látogasd Őt. – Így egyre jobban, és egyre inkább meg fogod szeretni Őt, és hálás leszel Neki, mert Ő vesz lakást a lelkedben, hogy belső életed legyen.

Küzdj azért, hogy az Oltár Szent Áldozata legyen belső életed központja és gyökere és így egész napod istentiszteleti cselekménnyé alakuljon – a Szentmise meghosszabbításává, amelyen részt vettél, és előkészületté a következő Szentmisére –, s ez csorduljon túl fohászokban, szentséglátogatásokban, hivatásbeli munkád és családi életed felajánlásában…

Az Úr megadta neked, hogy világosan lásd keresztényi utadat a világban. Mégis, azt állítottad nekem, hogy sokszor irigységgel szemlélted – amiről azt mondtad, hogy alapjában véve kényelemszeretet volt – azt a boldogságot, ha valaki ismeretlen lehet, mindenkitől észrevétlenül dolgozhat az utolsó sarokban… Isten és te!

– Most, túl azon az ötleten, hogy misszionáriusnak menj Japánba, az jut eszedbe, hogy ilyen elrejtett, szenvedő életet élj… De ha szabadon találnád magad más szent, természetes kötelességeidtől és megpróbálkoznál azzal, hogy „elrejtőzz” anélkül, hogy ez lenne a hivatásod, valamiféle vallásos vagy szerzetesi intézménybe, nem lennél boldog. – Hiányozna neked a béke, mert a magad akaratát tennéd és nem az Istenét.

– A te „hivatásod” akkor más névre hallgatna: árulás lenne, nem isteni sugallat gyümölcse, hanem puszta emberi félelemé, attól a küzdelemtől, ami közeledik. Ezt pedig nem!

Az egyszerű élet ellen, a szent tisztaság ellen nagy nehézség támad bennünk, melynek mindnyájan ki vagyunk téve: az elpolgáriasodás veszélye a lelki életben vagy a hivatásban: az a veszély – azok számára is, akiket az Isten a házasságra hívott –, hogy agglegénynek, egoistának, szeretet nélküli embernek érezzük magunkat.

– Küzdj radikálisan ez ellen a veszély ellen, minden megalkuvás nélkül.

Az érzékiség legyőzésére – mert annak a szamárnak, ami a testünk, mindig hordoznunk kell a súlyát –, nagylelkűen kell élned minden nap a kis önmegtagadásokat – és néha a nagyokat –, és meg kell tartanod magadat az Isten jelenlétében, aki nem szűnik meg soha nézni téged.

Tisztaságod nem szorítkozhat arra, hogy elkerüld a bukást, az alkalmat…; nem lehet semmiképpen puszta, hideg és matematikai tagadás.

– Felismerted, hogy a tisztaság erény, és mint ilyennek növekednie és tökéletesednie kell?

– Nem elég tehát, hogy önmegtartóztató légy – állapotodnak megfelelően –, hanem tisztának kell lenned, hősi erénnyel.

A „bonus odor Christi” – Krisztus jó illata a mi áttetsző életünknek is illata, a mi tisztaságunké – ismétlem, mindenkié a maga állapota szerint –, a szent tisztaságé, amely örömteli állítás: valami erős és finom egyszerre, finom, mely elkerüli az illetlen szavak használatát, mert nem tudnak tetszeni Istennek.

Szokj hozzá, hogy előre is köszönetet mondj az Őrangyaloknak…, hogy még jobban lekötelezd őket.

Mindenkire alkalmazni lehetne, minden keresztényre, azt az elnevezést, amit eleinte használtak: „Isten-hordozó”.

– Cselekedj úgy, hogy rád „valóban” alkalmazni lehessen ezt a csodálatos jelzőt.

Gondold el, mi történne, ha mi, keresztények, nem akarnánk úgy élni, mint ilyenek. És alakítsd át a viselkedésedet!

Szemléld az Urat, minden esemény mögött, minden körülményben, és akkor minden eseményből Isten nagyobb szeretetét tudod majd levonni és egyre több vágyat arra, hogy megfelelj Neki, mert Ő mindig vár minket, és felkínálja a lehetőséget, hogy folyamatosan kövessük jó elhatározásunkat: „serviam”, szolgálni foglak Téged!

Újítsd meg mindennap a hatékony vágyat aziránt, hogy megsemmisülj, hogy megtagadd magad, hogy megfeledkezz magadról, hogy – „in novitate sensus”, az élet újdonságában járj, ezt a mi nyomorúságunkat felváltva Isten elrejtett és örök nagyságával.

Uram, add meg nekem, hogy úgy a Tiéd lehessek, hogy ne hatoljanak be a szívembe még a legszentebb érzelmek sem másként, mint a Te átvert Szíveden át.

Törekedj arra, hogy finom légy, jólnevelt ember. Ne légy bárdolatlan!

– Mindig finom, de nem mesterkélt.

Szent! Az Isten fiának túlzónak kell lennie az erényben, ha egyáltalán lehet itt túlzásról beszélni…, mert a többiek úgy néznek rá, mint valami tükörre, és csak ha ő maga nagyon magasra törekszik, akkor fogják tudni tartani a többiek a középutat.

Ne szégyelld megállapítani, hogy szívedben ott van a „fomes peccati” – a rosszra való hajlam, amely nyomon kísér, amíg csak élsz, mivel ettől a tehertől senki sem mentes.

Ne szégyelld magad, mert az Úr, aki mindenható és irgalmas, megadott nekünk minden eszközt, mely alkalmas arra, hogy leküzdjük ezt a hajlandóságot: a szentségeket, a vallási életet, a megszentelt munkát.

– Alkalmazd ezeket az eszközöket kitartóan, légy készen arra, hogy elkezdd, és újrakezdd, anélkül, hogy elveszítenéd a kedved.

Uram, szabadíts meg engem magamtól!

Az apostol, rendszeres és állandó imádság nélkül, szükségképpen lanyhaságba esik…, és megszűnik apostolnak lenni.

Uram, add, hogy mostantól fogva más ember legyek: ne legyek „én”, hanem „az”, akit Te kívánsz.

– Hogy ne tagadjak meg Tőled semmit, amit kérsz tőlem. Hogy tudjak imádkozni, hogy tudjak szenvedni, hogy semmire se legyen gondom a Te dicsőségeden kívül. Hogy érezzem állandóan a Te jelenlétedet.

– Hogy szeressem az Atyát. Hogy kívánjalak Téged, Jézusom, közösségben, mintegy örök Szentáldozásban. Hogy a Szentlélek gyújtson lángra engem.

„Meus es tu” – enyém vagy, ezt mondta neked az Úr.

– Hogy Isten maga, aki a teljes szépség és a teljes bölcsesség, a teljes nagyság és a teljes jóság, hogy Ő mondja neked, hogy az Övé vagy!… és te ne tudj Neki válaszolni!

Ne csodálkozz, ha érzed életedben azt a terhet, amiről Szent Pál beszél: „más törvényt érzek tagjaimban, mely küzd, lelkem törvénye ellen”.

– Emlékezz akkor, hogy Krisztusé vagy, és fordulj az Isten Anyjához, aki a te Édesanyád: nem fognak elhagyni téged.

Úgy fogadd a tanácsokat, melyeket a lelkivezetésben kapsz, mintha magától Krisztustól jönnének.

Tanácsot kértél tőlem, hogy hogyan győzz mindennapi csatáidban. Azt válaszoltam neked: amikor megnyitod lelkedet, először is azt beszéld el, amit nem szeretnél, hogy tudnának rólad. Így az ördög mindig kudarcot fog vallani.

– Nyisd meg lelkedet világosan és egyszerűen, tárd ki, hogy behatolhasson – az utolsó szögletig – Isten Szeretetének napja!

Ha a néma démon – akiről az Evangélium beszél – fészket ver a lélekben, mindent lerombol. Viszont, ha azonnal kiűzik, minden jól sikerül, boldogan haladunk előre, minden működik.

– Szilárd elhatározás: „vad őszinteség” a lelkivezetésben, összekötve finom neveléssel…, és hogy ez az őszinteség azonnali legyen.

Szeress, és keresd annak segítségét, aki lelkedet vezeti. A lelkivezetésben csupaszítsd le szívedet teljesen – a maga gennyességében, ha egyszer olyan! –, őszintén, a gyógyulás vágyával; ha nem teszed meg, ez a romlottság soha el nem tűnik.

Ha olyan személyhez fordulsz, aki a sebet csak a felszínen tudja tisztítani…, gyáva vagy, mert alapjában véve a saját károdra, elrejted az igazságot.

Sose félj megmondani az igazságot, de ne feledkezz meg arról, hogy néha jobb hallgatni a felebarátod iránti szeretetből. De sohase hallgass hanyagságból, kényelemszeretetből vagy gyávaságból.

Ha tudod szeretni a többieket, és terjeszted ezt az érzést – Krisztus finom és gyengéd segítő szeretetét – mindnyájuk között, akkor kölcsönösen támogatni fogjátok egymást, és aki éppen elbukna, érezni fogja ennek a testvéri erőnek a támogatását – és buzdítását –, hogy hűséges legyen Istenhez.

Tápláld magadban az önmegtagadás szellemét a szeretet apró dolgaiban, azzal a kívánsággal, hogy szeretetreméltóvá tedd mindenki számára az életszentség útját a világban: egy mosoly néha a legjobb kifejezése lehet a bűnbánat szellemének.

Tanuld meg, hogy mindennap és nagylelkűen vállalj valamilyen kényelmetlenséget, vidáman és diszkréten, hogy szolgálj és kellemesebbé tedd mások életét.

– Ez a viselkedésmód Krisztus igazi szeretete.

Azon kell lenned, hogy ahol éppen vagy, meglegyen a „jókedv” – a vidámság –, amely a belső élet gyümölcse.

Tedd meg a kedvemért, hogy gondot fordítasz egy igazán érdekes önmegtagadás gyakorlására: hogy a társalgásod ne forogjon mindig önmagad körül.

A lelkiismeret-vizsgálat végzésének egy jó módja:

– Elfogadtam-e mintegy elégtétel gyanánt a mai napon azokat a kellemetlenségeket, melyek Isten kezéből jöttek, azokat, amelyeket jellemükkel társaim okoztak, azokat melyek a saját nyomorúságomból fakadnak?

– Föl tudtam-e ajánlani az Úrnak elégtételként azt a fájdalmat is, amelyet azért érzek, mert – annyiszor! – megsértettem Őt? Felajánlottam Neki belső szégyenkezésemet és megaláztatásaimat amiatt, hogy beláttam, milyen kevéssé haladok előre az erények útján?

Rendszeres, szokásszerű önmegtagadások: igen, de ne légy rögeszmés!

– Nem kell ezeknek szükségképpen a szokásos dolgokra szorítkozniuk. Állandónak, rendszeresnek, szokásszerűnek – de nem megszokottnak – kell lennie az önmegtagadás szellemének.

Fel akarsz jutni Krisztus csúcsaira, magadra akarod ölteni az Ő ruháját, azonosulni akarsz Jézussal: legyen hát a hited tevékeny és áldozatos, végezd a szolgálat cselekedeteit, vesd el azt, ami ebben zavar.

Az életszentséget az ügyes izmok rugalmassága jellemzi. Aki szent akar lenni, az tud úgy mozogni, hogy míg egy olyan dolgot végez, amely önmegtagadás a számára, elhagy egy másikat – ha ezzel nem sérti az Istent –, amely szintén fáradságába kerül, és hálát ad az Úrnak, ezért a kényelemért. Ha mi, keresztények, másként cselekednénk, azt kockáztatnánk, hogy merevvé válunk, élettelenné, mint egy rongybaba.

A szentség nem merev, mint a kartonpapír: tud mosolyogni, engedni, várni. Élet az: természetfeletti élet.

Ne hagyj el, Anyám! Add, hogy keressem Fiadat; add, hogy megtaláljam Fiadat; add, hogy szeressem Fiadat… egész lényemmel! – Ne feledkezz meg rólam, Anyám, ne feledkezz meg rólam.

Mikor elhomályosul a látásunk, mikor elvész a tekintetünk világossága, szükségünk van arra, hogy a fény felé forduljunk. És Krisztus azt mondta nekünk, hogy Ő a világ Világossága, aki azért jött, hogy a betegeket meggyógyítsa.

– Tehát betegségeid, bukásaid – ha az Úr megengedi, hogy előforduljanak – ne válasszanak el téged Krisztustól: közelítsenek téged Hozzá!

Nyomorúságomban elsiránkoztam egy barátomnak azt a benyomásomat, hogy Jézus nem akar nálam maradni…, és hogy magamra hagy.

– Abban a pillanatban fájdalmat éreztem; bizalommal telve így reagáltam: Nem így van, Szerelmem: hanem én vagyok az, aki eltávolodtam Tőled: nem teszem soha többé!

Mennyi alantasság a viselkedésemben és mennyi hűtlenség a kegyelemhez!

– Édesanyám, bűnösök Menedéke, könyörögj értem; hogy soha ne akadályozzam többé Isten munkáját a lelkemben.

Annyi éven át, olyan közel Krisztushoz… és olyan bűnösen!

– Jézus bensőséges közelsége hozzád nem fakaszt zokogásra?

Nem hiányzik nekem az igazi öröm, sőt… és mégis a saját alantasságom ismeretében logikus, hogy Szent Pállal így kiáltsak: „Én szerencsétlen ember!”

– Így növekszik bennem a vágy, hogy gyökerestől kitépjem azt az akadályt, amit a saját énem támaszt.

Ne rémülj meg, ne bátortalanodj el, ha fölfedezed, hogy hibáid vannak… és micsoda hibáid!

– Küzdj, hogy kiirtsd őket. És amíg küzdesz, légy meggyőződve, hogy jó kiállni mindezeknek a gyöngeségeknek a próbáját, mert másként gőgös lennél: és a gőg eltávolít Istentől.

Töltsön el a csodálat Isten jósága láttán, mert Krisztus benned akar élni… akkor is, amikor érzed szegény tested egész nyomorúságának teljes súlyát, a súlyát ennek az alantasságnak, ennek a szegény sárnak.

– Igen, akkor is, tartsd szem előtt Isten meghívását: Jézus Krisztus, aki Isten és Ember, megért engem, gondja van rám, mert Testvérem és Barátom.

Élj elégedetten, nagyon boldogan, akkor is, ha néha meglegyint a szomorúság, akkor is, ha szinte állandóan a kezeddel érinted az undorító hulladékot.

– Ez a vidámság és ez a szorongás egyszerre meglehet benned, mindegyik a maga „emberében”: az első az új emberben, a másik a régi emberben.

Az alázat, az istenismeret és az önismeret gyümölcseként születik.

Uram, egy ajándékot kérek Tőled: Szerelmet… egy olyan Szerelmet, amely tisztán őriz meg engem. – És még egy másik ajándékot: az önismeretet, hogy elteljek alázattal.

A szentek azok, akik életük végéig küzdenek: azok, akik minden kudarc után, újra föl tudnak kelni. Minden elbukás után, hogy bátran folytassák az alázat útját szeretettel, reménységgel.

Ha tévedéseid alázatosabbá tesznek téged, ha arra indítanak, hogy nagyobb erővel keresd az Isten kezének kapaszkodóját, akkor ezek a szentség útját jelentik számodra: „Felix culpa!” – áldott bűn, ahogyan az Egyház énekli.

Az imádság – még az enyém is! – mindenható.

Az alázatosság megadja minden léleknek, hogy ne csüggedjen el a saját tévedései láttán.

– Az igazi alázatosság arra vezet…, hogy bocsánatot kérjünk!

Hívd segítségül az Urat, kérd Tőle a bűnbánat lelkületét, amely azt az embert jellemzi, aki mindennap le tudja magát győzni, és ajánld fel Neki csendesen és önmegtagadással ezt az állandó győzelmet.

Ismételgesd személyes imádságodban, hogy mennyire érzed a test gyöngeségét: Uram, kereszt ez az én szegény testemnek, mely elfárad és fellázad!

Milyen szép annak a papnak az érvelése, aki így prédikál: „Jézus megbocsátotta nekem bűneim szörnyű sokaságát – micsoda nagylelkűség! –, hálátlanságom ellenére. És ha Mária Magdolnának sok bűnt megbocsátottak, mert nagyon szeretett, nekem, akinek még többet bocsátottak meg, micsoda nagy szeretet-adósságom marad!”

Jézus, az őrületig és a hősiességig! A Te kegyelmeddel Uram, még ha meg kell halnom is Érted, nem hagylak el többé.

Lázár feltámadt, mert meghallotta Isten szavát: és rögtön ki akart menni abból az állapotából. Ha nem „akart” volna mozdulni, újra meghalt volna.

Őszinte elhatározás: mindig hinni Istenben, mindig remélni Istenben, mindig szeretni Istent…, aki nem fog elhagyni minket soha, akkor sem, ha már szagunk van, mint Lázárnak.

Töltsön el csodálattal a keresztény ember állapotának ez a szeretetreméltó paradoxonja: maga a mi nyomorúságunk vezet bennünket arra, hogy Istenbe meneküljünk, hogy „megistenüljünk”, és Vele mindenre képesek vagyunk.

Ha elbuktál, ha úgy érzed, nyomorúságod súlya lenyom, ismételd biztos reménységgel: Uram, nézd milyen beteg vagyok; Uram, Te, aki szeretetből meghaltál a Kereszten értem, jöjj és gyógyíts meg.

Bízzál, ismétlem: kopogj tovább az Ő szerető Szívén. Megadja neked az egészséget, mint az Evangélium leprásainak.

Töltsön el a bizalom Isten iránt, és legyen benned napról napra mindig mélyebb vágy, hogy ne fuss el sohasem Tőle.

Szeplőtelen Szűz, Édesanyám, ne hagyj el: nézd, hogy telik meg könnyekkel az én szegény szívem. – Nem akarom megsérteni Istenemet!

– Jól tudom, és úgy gondolom, sosem fogom elfelejteni, hogy nem érek semmit: annyira nyomaszt a kevélységem – a magányom! –, de… nem vagyok egyedül: Te, édes Úrnő, és az én Atyám, az Isten, Ti, nem hagytok el engem.

Testem lázadozásai és a Hitem elleni ördögi gondolataim ellenére, szeretem Jézust, és hiszek: Szeretek és Hiszek.

Kövesd Szent Pál tanácsát: „Hora est iam nos de somno surgere!” – Itt az ideje dolgozni! – Dolgozni belülről, lelked építésén; és kívül, a magad helyéről Isten Országának az építésén.

Azt mondod nekem, töredelmes lélekkel: „Annyi nyomorúságot látok magamban! Úgy érzem, olyan korlátolt vagyok, és akkora rendetlen vágyaim terhe, mintha sohasem tettem volna semmit, hogy közeledjem Istenhez. Kezdeni, kezdeni: ó, Uram, mindig elölről! Mégis igyekezni próbálok egész lélekkel, mindennap.”

– Áldja meg ezeket a vágyaidat!

Atyám – mondtad bizalommal –, sok hibát, sok tévedést cipelek a hátamon.

– Jól tudom – válaszoltam neked. De Isten, a mi Urunk, aki szintén tudja ezt, és számol vele, csak az alázatosságot kéri tőled, hogy ismerd el, és a küzdelmet, hogy hozd helyre, hogy mindennap jobban szolgálj Neki, több belső élettel, folyamatos imádsággal, odaadással és a megfelelő eszközök alkalmazásával munkád megszentelésére.

Bárcsak elérnéd – el akarod érni – a szamár erényeit! Alázatos, kemény a munkában és kitartó, csökönyös!, hűséges, igen biztos léptű, erős és – ha jó gazdája van – hálás és engedelmes.

Rendben van: „rájuk” kell, hogy gondod legyen. De először is, legyen gondod saját magadra, a belső életedre; mert különben nem tudod őket szolgálni.

Milyen sokba kerül neked ez az önmegtagadás, melyet a Szentlélek sugall neked! Nézz nyugodtan a feszületre…, és meg fogod szeretni ezt az engesztelést.

Fölszegeztetni a Keresztre! Ez a vágy mint új fény tűnt fel sokszor annak a léleknek az értelmében, a szívében és az ajkán.

– Fölszegeztetni a Keresztre? – Milyen sokba kerül ez – mondta magában. Vagyis nagyon jól ismerte az utat: „Agere contra” – megtagadni magunkat. Ezért így könyörgött: Uram, segíts!

Légy ott a Kálvárián, ahol Jézus meghalt; személyes bűneink tapasztalata fájdalomra kell, hogy hangoljon minket: érettebb és mélyebb döntésre, hogy többé nem sértjük meg Őt.

Mindennap egy kicsit jobban – mint mikor valaki követ vagy egy darab fát farag – le kell csiszolni a durvaságokat, el kell távolítani személyes életünk hiányosságait, bűnbánó lelkülettel, kis önmegtagadásokkal, melyeknek két fajtája van: a cselekvő – melyeket mi keresünk, mint kis virágokat, amit a nap folyamán összegyűjtünk –, és a szenvedő, melyek kívülről jönnek, és amelyeket nehézség árán fogadunk el. Azután Jézus gondoskodik arról, ami hiányzik.

– Milyen csodálatos Feszületté fogsz válni, ha nagylelkűen, örömmel, teljesen megfelelsz Neki!

Az Úr, kitárt karral, a szeretet folytonos alamizsnáját kéri tőled.

Közeledj Jézushoz, Aki meghalt érted, közeledj a Kereszthez, amely a Golgota csúcsán emelkedik…

De közeledj őszintén, belső összeszedettséggel, mely a keresztény érettség jele, hogy így a Szenvedés isteni és emberi jelenetei behatoljanak a lelkedbe.

Ugyanolyan érzülettel kell elfogadnunk az önmegtagadást, mint amilyen Jézusé volt Szent Szenvedése során.

Az önmegtagadás minden apostoli tevékenységnek és azok tökéletes teljesítésének szükséges előfeltétele.

A bűnbánó lelkület főként abban áll, hogy gyümölcsözővé tesszük mindazt a sok apróságot – cselekvést, lemondást, áldozatot, szolgálatot… –, mellyel nap mint nap utunk mentén találkozunk, átalakítva azokat a szeretet, a bűnbánat cselekedeteivé, önmegtagadásokká, és virágcsokrot készítve belőlük a nap végére: egy szép csokrot, amit Istennek ajánlunk!

A legjobb áldozatos lelkület a megkezdett munkában való kitartás: akkor is, mikor lendülettel végezzük, akkor is mikor ellenkezéssel.

Vesd alá lelkivezetőd megítélésének önmegtagadási tervedet, hogy ő szabályozza azt.

– De a szabályozás nem jelenti szükségképpen azt, hogy csökkenti, hanem növelheti is, ha megfelelőnek találja. – És, legyen, amint lesz, fogadd el!

Az életszentséget a Szentlélek segítségével lehet elérni, Aki lakást vesz lelkünkben, a kegyelem révén, melyet a szentségekben kapunk, és állandó aszkétikus küzdelemmel.

Fiam, ne tápláljunk illúziókat: neked meg nekem – nem fáradok bele, hogy ismételjem ezt – küzdenünk kell mindig, mindig, életünk végéig. Így fogjuk szeretni a békét, és adni a békét, és így nyerjük majd el az örök jutalmat.

Ne szorítkozz arra, hogy beszélsz a Vigasztalóhoz, hallgasd Őt!

Imádságodban elmélkedd át, hogy a gyermeki életmód, miközben elvezetett annak mély felfedezésére, hogy Isten fia vagy, eltöltött téged gyermeki szeretettel az Atya iránt. Gondold meg, hogy előzőleg Mária által Jézushoz érkeztél, Akit barátjaként, testvéreként, szerelmeseként imádsz, hiszen az vagy…

Azután, mikor megfogadod ezt a tanácsot, megérted, hogy eddig tudtad ugyan, hogy a Szentlélek lakik lelkedben, hogy megszentelje azt…, de nem „ragadtad meg” jelenlétének valóságát. Szükséges volt ez az ajánlás: most észreveszed a Szeretetet magadban, és Vele akarsz lenni, barátja, bizalmasa akarsz lenni.., meg akarod könnyíteni számára a tisztogatás, a gyomlálás, a lángra lobbantás munkáját…

Nem fogom tudni megtenni – gondoltad. – Ismétlem: hallgasd Őt. Erőt fog adni neked, mindent Ő fog tenni, ha akarod…, és biztos, hogy akarod!

– Kérd Őt: Isteni Vendég, Mester, Világosság, Vezető, Szeretet: add, hogy tudjalak tisztelni, hallgassam tanításodat, lángra lobbanjak, kövesselek és szeresselek Téged.

Ahhoz, hogy Istenhez közeledj, hogy egészen Istenhez repülj, az Imádság és az Engesztelés erős és nagylelkű szárnyaira van szükséged.

Hogy elkerüld a megszokást a szóbeli imádságban, igyekezz ugyanazzal a szeretettel mondani az imákat, mint amivel a szerelmes beszél első alkalommal…, és mintha ez lenne az utolsó alkalom, amikor az Úrhoz fordulhatsz.

Ha büszke vagy arra, hogy Szűz Mária gyermeke vagy, kérdezd meg magadtól: hányszor nyilvánul meg a Szűzanya iránti odaadásom a nap folyamán, reggeltől estig?

Két ok van, többek között – mondta magában az a barátom –, hogy jóvátegyük minden szombaton és minden ünnepének vigíliáján a Szeplőtelen Szűz iránt elkövetett sértéseket.

– A második az, hogy vasárnap és a Szűzanya ünnepein (melyek többnyire népi ünnepek) az emberek, ahelyett, hogy imádságnak szentelnék a napot, – elég kinyitni a szemünket, hogy lássuk –, arra használják, hogy megsértsék Jézusunkat nyilvános bűnökkel és botrányos tettekkel.

Az első: hogy mi, akik jó gyermekei akarunk lenni, talán a sátán ösztönzésére nem éljük át kellő figyelemmel az Úrnak és Édesanyjának szentelt napokat.

– Most már belátod, hogy sajnos ezek az érvek mindig nagyon aktuálisak és olyanok, hogy minket is jóvátételre ösztönöznek.

Mindig úgy fogtam fel a keresztény ember imáját, mint szerető beszélgetést Jézussal, melynek azokban a pillanatokban sem kell megszakadnia, amikor fizikailag távol vagyunk a Tabernákulumtól, mert egész életünk az emberi szeretet Istenhez szóló versszakaiból áll…, és mindig képesek vagyunk szeretni.

Oly nagy az Isten Szeretete teremtményei iránt, és oly nagynak kellene lennie a mi viszontszeretetünknek, hogy szentmise közben az óráknak meg kellene állniuk.

A szőlőtővel egységben lévő hajtások fejlődnek és gyümölcsöt hoznak.

– Mit kell tennünk neked és nekem? A Kenyér és a Szó útján nagyon egyesülni Jézussal, Aki számunkra a szőlőtő…, szerető szavakat intézve Hozzá egész nap. A szerelmesek így tesznek.

Szeresd nagyon az Urat. Őrizd és tápláld lelkedben a sürgető vágyat arra, hogy szeresd Őt. Szeresd Istent épp most, mikor talán nem kevesen azok közül, akik kezükben tartják Őt, nem szeretik, bántják, elhanyagolják.

Bánj nagyon jól az Úrral a szentmisében és az egész nap folyamán!

Az imádság a keresztény ember leghatalmasabb fegyvere. Az imádság hatékonnyá tesz bennünket. Az imádság boldoggá tesz bennünket. Az imádság megadja nekünk a szükséges erőt Isten parancsainak teljesítéséhez.

– Igen! Az egész életednek imádsággá lehet és kell válnia.

A személyes életszentség nem öncélú dolog, hanem határozott, isteni és emberi valóság, mely a Szeretet mindennapi cselekedeteiben állandóan megnyilvánul.

Együtt kell élned embertestvéreiddel, meg kell értened őket, a testvérük kell, hogy légy, szeretetet kell vetned – mint a kasztíliai misztikus mondja – oda, ahol nincs szeretet, hogy szeretetet arass.

Nem vagyunk embertestvéreink jó testvérei, ha nem vagyunk készek tisztességesen viselkedni akkor is, ha olyan valakivel állunk szemben, aki helytelenül magyarázza viselkedésünket, és kellemetlenül reagál rá.

A szent Egyház iránti szereteted és szolgálatod nem függhet attól, hogy mekkora a személyes életszentsége azoknak, akikből az Egyház áll, még ha forrón kívánjuk is mindenkiben a keresztény tökéletességet.

– Szeresd Krisztus Jegyesét, a te Anyádat, az Egyházat, amely tiszta, szeplőtelen, és mindig az is marad.

Személyes megszentelődésünk munkájának sok más lélek és Isten Egyháza megszentelődésére hatása van.

Légy meggyőződve róla: ha akarod – mivel Isten hallgat téged, szeret téged, és a dicsőséget ígéri neked –, te, akit mennyei Atyád mindenható keze véd, olyan erővel eltelt ember lehetsz, aki kész mindenütt tanúságot tenni az Ő szeretetreméltó és igaz tanításáról.

Az Úr szántóföldje termékeny és vetőmagja jó. Ezért mikor világunkban megjelenik a konkoly, ne kételkedj: az emberek, különösen a keresztények megfelelő viselkedése hiányzott; elaludtak, és szabad teret engedtek az ellenségnek.

– Ne panaszkodj: a panaszkodás nem terem gyümölcsöt; viszont vizsgáld felül a saját magatartásodat.

Téged is el fog gondolkodtatni ez a megjegyzés, mely engem nagyon elszomorított: „Világosan látom a becstelen törvényekkel szembeni ellenállás hiányát vagy hatástalanságát, mert fönt, lent és középen sokan, igen sokan vannak a társutasok.”

Isten és Egyháza ellenségei, akiket a sátán örök gyűlölete mozgat, szüntelenül ügyködnek és szervezkednek.

„Példás” kitartással készítik fel kádereiket, tartanak iskolákat, vezetőket, agitátorokat, és rejtett – de hatékony – tevékenységgel terjesztik eszméiket, és hintik – a családokban és a munkahelyeken – vetőmagjukat, mely lerombol minden vallásos eszmét.

– Mit meg nem kell tennünk nekünk, keresztényeknek, hogy szolgáljuk Istenünket, mindig az igazságban!

Ne téveszd össze a kiegyensúlyozottságot a lustasággal, a nemtörődömséggel, a döntésekben és a problémák tanulmányozásában való késlekedéssel.

A kiegyensúlyozottság mindig kiegészítő párja a serénységnek, mely a nyitott kérdések késlekedés nélküli tanulmányozásához és megoldásához szükséges erény.

Fiam, hol van Krisztus, Akit a lelkek keresnek benned? A kevélységedben? Abban a vágyadban, hogy felülkerekedj másokon? A jellemed hitványságaiban melyeket nem akarsz leküzdeni? Ebben a makacskodásban?… Ott van Krisztus? – Nem!

– Rendben van: Kell, hogy legyen személyiséged, de a te személyiségednek igyekeznie kell azonosulni Krisztussal.

Ajánlok neked egy jó viselkedési szabályt a testvériség, a szolgálat szelleme megélésére: Ejtsd szerét, hogy távollétedben a többiek folytathassák azt a munkát, mellyel éppen foglalkozol, annak a tapasztalatnak segítségével, melyet te adsz át nagylelkűen nekik, elkerülve, hogy nélkülözhetetlenné tedd magad.

Rád hárul – szenvedélyeid ellenére – a mások életszentségének, keresztény életének, hatékonyságának felelőssége.

Nem vagy izolált hajtómű. Ha megállsz, mennyi mást fékezhetsz vagy károsíthatsz!