Pontlista

Szívesen vagyunk, Uram, a Te tenyeredben. Szoríts minket erősen! Facsarj ki minket! Add, hogy elveszítsük az egész földi nyomorúságot, hogy megtisztuljunk, hogy lángra lobbanjunk, hogy átitatva érezzük magunkat a Te Véreddel!

– Aztán dobj el minket messzire, messzire az aratás éhségében, hogy az Irántad való Szeretettől napról napra termékenyebb vetés lehessünk.

Kérd az Atyát, a Fiút, a Szentlelket és Édesanyádat, hogy segítsenek megismerni magadat és megsiratni mindazt a szennyet, ami áthaladt fölötted, és ami – sajnos – annyi lerakódást hagyott vissza benned…

– Ugyanakkor, anélkül, hogy eltávolodnál ettől a megfontolástól, mondd Neki: adj nekem, Jézusom olyan Szeretetet, amely a megtisztulás tüze, amelyben szegény testem, szegény szívem, szegény lelkem, szegény anyagi valóm elégnek, s így megtisztulnak minden földi nyomorúságtól… Azután immár üres énemet töltsd meg Magaddal: hogy ne ragaszkodjam már semmihez itt a földön, hogy mindig a Szeretet tartson fenn engem.

Kérd az Úrtól kegyelmét, hogy megtisztulj Szeretettel… és állandó bűnbánattal.

Mikor az a pap, a barátunk, úgy írta alá magát: „a bűnös”, azért tette ezt, mert meg volt győződve, hogy az igazat írja.

– Istenem, tisztíts meg engem is!

Krisztus a Keresztre szegezve. És te?…: még mindig teljesen kedvteléseid foglalnak el? Jobban mondva: kedvteléseid tartanak odaszegezve!

Nem lehetünk édeskés keresztények, nem szabad, hogy azok legyünk: logikus, hogy a földön legyen fájdalom és kereszt.

Életünkben számot kell vetnünk a Kereszttel. Aki nem veszi számításba a Keresztet, nem keresztény…, és nem fogja tudni elkerülni a találkozást a „maga keresztjével”, melyen kétségbe fog esni.

Most, amikor a Kereszt komoly, súlyos, Jézus úgy rendezi a dolgokat, hogy eltöltsön minket békességgel: Cirenei Simonunkká válik, hogy a teher könnyebb legyen.

Mondd hát Neki, telve bizalommal: Uram, miféle Kereszt ez? Kereszt kereszt nélkül. Mostantól, hogy megtanultam a Rád hagyatkozás receptjét, segítségeddel, minden keresztem mindig ilyen lesz.

Újítsd meg lélekben egy barátunk régi elhatározását: Uram, a szenvedést akarom, nem a látványosságot.

Ha Keresztünk van, örömünk van: Te vagy a miénk, Urunk!

Ami az embert igazán boldogtalanná teszi – sőt egy egész társadalmat is –, az a jólét zaklatott és önző keresése: az igyekezet mindennek eltüntetésére, ami kellemetlenséget okoz.

A Szeretet útját Áldozatnak hívják.