Pontlista

Tégy róla, hogy keresztény ajkadon – mert keresztény vagy, és annak kell lenned minden pillanatban – ott legyen az „ellentmondást nem tűrő” természetfeletti szó, mely megindít, serkent, mely kifejezi életbevágó készségedet az odaadásra.

„Coepit facere et docere” – Jézus elkezdett cselekedni és azután tanítani: te meg én példával kell, hogy tanúságot tegyünk, mert nem élhetünk kettős életet: nem taníthatjuk azt, amit nem valósítunk meg a gyakorlatban. Más szóval azt kell tanítanunk, amit legalábbis igyekszünk gyakorlatra váltani.

Lévén, hogy annyira igényes vagy a tekintetben, hogy még a közlekedési eszközön is, teljesítsék a többiek a kötelességeiket – azt állítod: kötelesség –, próbáltál-e már gondolni arra, hogy megtartod-e a munkaidődet, és lelkiismeretesen töltöd-e?

Az őszinte vallásosság, az igazi Isten szeretet arra indít, hogy dolgozzunk, hogy teljesítsük – ha nehezünkre esik is – mindennapi kötelességünket.

Sokszor hangsúlyozták már, milyen veszélyesek a tettek belső élet nélkül, mely lélekkel töltené meg őket: de hangsúlyozni kellene a belső élet veszélyét is – feltéve, hogy megvan – tettek nélkül.

A belső élet nem távolít el minket földi foglalatosságainktól: arra vezet, hogy jobban végezzük őket!

Léted nem mindig azonos tettek ismétlése, mert minden tettnek igazabbnak, hatékonyabbnak, szeretetteljesebbnek kell lennie, mint az előzőnek. – Minden nap új fény, új lendület! Érte!

Mindennap tégy meg minden lehetőt, hogy megismerd Istent, hogy „látogasd Őt”, hogy minden pillanatban szerelmesebb légy, és ne gondolj másra, mint az Ő Szerelmére és dicsőségére.

Meg fogod valósítani, fiam, ezt a programot, ha semmi áron nem hagyod el imádságaid idejét, Istennel való együttlétedet (fohászokkal és lelki áldozásokkal, hogy lángra gyúlj), nyugodtan átélt Szentmisédet, Érte jól végzett munkádat.

Nem fogom soha osztani – ha tiszteletben tartom is – azok véleményét, akik elválasztják az imádságot a tevékeny élettől, mintha összeférhetetlenek volnának.

Nekünk, Isten fiainak, szemlélődőknek kell lennünk: olyan embereknek, akik a tömeg lármája közepette meg tudják találni a lélek csöndjét, állandó párbeszédben az Úrral; s tudnak úgy tekinteni Rá, ahogyan az ember Apjára, a Barátjára néz, akit bolondul szeret.

A vallásos ember, aki nem bigottan jámbor, hivatásbeli kötelességét teljesíti, mert tudja, hogy ez a munka Istenhez szálló imádság.

Istengyermeki állapotunk – ismétlem – elvezet minket arra, hogy szemlélődő lelkületünk legyen minden emberi tevékenység közepette – fényünk, sónk, kovászunk, az imádság, az önmegtagadás, a vallási és hivatásbeli kultúra révén –, s így megvalósítsuk ezt a programot: minél inkább belemerülünk a világba, annál inkább Istenéi kell, hogy legyünk.

A tiszta arany és a gyémántok a föld méhében találhatók, nem kéznyújtásnyira.

Életszentséged műve, a magad és a mások számára, ennek a szürke, mindennapi, normális és rendes munkádnak a serénységétől és vidámságától függ.