Pontlista

Isten fiai. – Az egyetlen lángot hordozzák, mely képes megvilágítani a lelkek földi útjait, az egyetlen villámot, amelyben sohasem lehet sötétség, árnyék vagy félárnyék.

– Az Úr úgy használ bennünket, mint a fáklyát, hogy ez a fény világítson… Tőlünk függ, hogy ne maradjanak sokan a sötétségben, hanem arra az útra lépjenek, mely az örök életre vezet.

– Atyám az Isten! – Ha átelmélkeded ezt, nem fogsz tudni elszakadni ettől a vigasztaló gondolattól.

– Jézus a kedves Barátom! Ez is csodálatos felfedezés. Olyan barát, aki Szívének teljes isteni őrületével szeret engem.

– A Szentlélek a Vigasztalóm, aki vezet engem egész utam során.

Gondold meg ezt jól. Istené vagy és Isten a tiéd.

Atyám – így fordulj hozzá bizalommal –, aki a mennyekben vagy, őrizz meg engem együttérző Szeretettel, és add, hogy megfeleljek neked.

– Olvaszd meg és gyújtsd lángra az én bronz szívemet, égesd és tisztítsd meg az én önmegtagadást nem ismerő testemet. Töltsd meg szellememet természetfeletti fénnyel, add, hogy nyelvem Krisztus Szeretetét és Dicsőségét hirdesse.

Krisztus, aki kitárt karral emelkedett fel a Keresztre, az Örök Pap mozdulatával, számítani akar ránk. Miránk – akik semmik vagyunk –, hogy „minden” embernek elvigye Megváltása gyümölcseit.

Szívesen vagyunk, Uram, a Te tenyeredben. Szoríts minket erősen! Facsarj ki minket! Add, hogy elveszítsük az egész földi nyomorúságot, hogy megtisztuljunk, hogy lángra lobbanjunk, hogy átitatva érezzük magunkat a Te Véreddel!

– Aztán dobj el minket messzire, messzire az aratás éhségében, hogy az Irántad való Szeretettől napról napra termékenyebb vetés lehessünk.

Ne félj, ne ijedj meg, ne lepődj meg, ne hagyd, hogy elragadjon valami hamis óvatosság.

A hívás, hogy teljesítsük Isten akaratát – s a hivatás is – hirtelen jön, mint az Apostoloké: találkozni Krisztussal és követni a hívását…

– Egyikük sem habozott. Krisztust megismerni és követni Őt egy és ugyanaz volt.

Elérkezett számunkra az üdvösség, az örökkévalóság napja. Még egyszer fölhangzanak az Isteni Pásztor hívásai, szerető szavai: „Vocavi te nomine tuo” – neveden szólítottalak téged.

Mint az édesanyánk, nevünkön szólít minket. Sőt: szerető családias becenevünkön. – Odabent, a lélek mélyén hív, és válaszolni kell: „Ecce ego, quia vocasti me” – íme itt vagyok, mert hívtál engem. Ezúttal el vagyok szánva, hogy ne engedjem, hogy az idő nyomtalanul elfolyjon, mint a víz a kavicsok fölött.

Élj együtt Krisztussal! Benne kell lenned az Evangéliumban, mint a szereplők egyikének, aki együtt él Péterrel, Jánossal, Andrással…, mert Krisztus ma is él: „Iesus Christus, heri et hodie, ipse et in saecula!” – Jézus Krisztus él! Ma éppúgy, mint tegnap: Ő ugyanaz mindörökké.

Uram, add, hogy fiaid olyanok legyenek, mint az izzó parázs. Messziről látható lángolás nélkül. Olyan parázs, mely felgyújtja az első tüzet minden egyes szívben, mely közeledik hozzá…

– Add, hogy ez a szikra tűzvésszé lehessen! Angyalaid – tudom, láttam – nagyon gyakorlottak abban, hogyan fújjanak rá a szívekben rejlő parázsra…, és egy olyan szív, amelyben nincs hamu, nem tehet mást, mint hogy a tied legyen.

Gondolj arra, amit a Szentlélek mond, és telj el csodálattal és hálával: „Elegit nos ante mundi constitutionem” – a világ teremtése előtt kiválasztott minket, „ut essemus sancti in conspectu eius!” – hogy szentek legyünk színe előtt.

– Szentnek lenni nem könnyű, de nem is nehéz. Szentnek lenni annyit tesz, mint jó kereszténynek lenni: Krisztushoz hasonulni. – Aki jobban hasonlít Krisztushoz, az keresztényebb, krisztusibb, szentebb.

– És milyen eszközeink vannak erre? – Ugyanazok, mint az első hívőknek, akik látták Jézust, vagy akik meglátták Őt az apostolok vagy az evangélisták elbeszélése révén.

Mennyivel tartozol Atyádnak, Istenednek! – Ő adta neked a létet, az értelmet, az akaratot…; megadta neked a kegyelmet: a Szentlelket; Jézust, a Szentostyában; az istenfiúságot; a Legszentebb Szüzet, Isten Anyját és a mi Édesanyánkat; megadta neked a lehetőséget, hogy részt végy a Szentmisén és megadja neked bűneid bocsánatát, az ő bocsánatát – annyiszor! –; kiszámíthatatlan ajándékokat adott neked, némelyikük rendkívüli…

– Mondd, fiam: hogyan válaszoltál erre? Hogyan válaszolsz erre?

Nem tudom, mi történik veled…, de szükségem van arra, hogy megosszam veled belső érzésemet, amikor Izaiás próféta szavait olvasom: „Ego vocavi te nomine tuo, meus es tu!” – Én hívtalak téged, elvittelek téged az én Egyházamba, enyém vagy! Isten azt mondja nekem, hogy az övé vagyok! Meg kell őrülni a Szeretettől!

Ó, Jézus…, erősítsd meg lelkünket, tedd egyenessé az utat számunkra, és főként, részegíts meg minket a Szeretettel! Tégy minket eleven máglyákká, hogy lángba borítsuk a földet azzal az isteni tűzzel, amit Te hoztál.

Egy kicsit jobban megközelíteni Istent annyit tesz, mint késznek lenni egy új megtérésre, egy új helyesbítésre, annyit tesz, mint figyelmesen hallgatni sugallatait – azokat a szent vágyakat, melyeket lelkünkben sarjaszt –, és gyakorlattá váltani őket.

Mivel kérkedsz? – Minden indítás, ami mozgat téged, az Övé. Hát így cselekedjél.

Micsoda megbecsülést, mekkora tiszteletet, mennyi szeretetet kell éreznünk minden egyes lélek iránt, ha belátjuk, hogy Isten úgy szereti azt, mint valamit, ami az Övé!

Vágyakozás: bárcsak egyedül arra akarnánk használni az Úrtól nekünk adott napokat, hogy tessünk neki!

Azt kívánom, hogy a viselkedésed olyan legyen, mint Péteré és Jánosé: foglald imádságba, beszéld meg Jézussal barátaidnak, kollégáidnak szükségleteit…, hogy azután példáddal mondhasd nekik: „Respice in nos!” – Nézzetek rám!

Mikor valaki nagyon szeret egy személyt, mindent tudni szeretne, ami rá vonatkozik.

– Elmélkedd át: éhezel-e arra, hogy megismerd Krisztust? Mert… ez szereteted mércéje.

Hazudik – vagy téved –, aki azt mondja, hogy mi, papok magányosak vagyunk: senki sem kevésbé az, mint mi, mert állandóan az Úr társaságában vagyunk, és vele kell társalkodnunk szünet nélkül.

– Szerelmesek vagyunk a Szeretetbe, a Szeretet Szerzőjébe!

Úgy látom magamat, mint szegény madárkát, aki hozzászokott, hogy csak fáról fára tud szállni, vagy legfeljebb a harmadik emeleti erkélyig… aztán egyszer bátorkodott felrepülni egy kis ház tetejére, amely éppen nem volt felhőkarcoló…

De egyszerre egy sas megragadja kis hősünket – mert sasfiókának nézte – és erős karma között a madárka emelkedik, nagyon magasra emelkedik, föl a föld hegyei fölé, a havas csúcsok fölé, a fehér kék és a rózsaszínű felhők fölé, még magasabbra, föl egészen odáig, hogy szembenéz a nappal… És akkor a sas kiszabadítja, elereszti a madárkát, s azt mondja neki: – Rajta hát, repülj!

– Uram, bárcsak soha többé ne repülnék földközelben! Bárcsak mindig megvilágítanának engem az isteni Nap – Krisztus – sugarai az Eucharisztiában! Bárcsak ne szakadna meg repülésem, amíg Szívedben meg nem nyugszom!

Barátunk így fejezte be imádságát: „Szeretem Istenem Akaratát; ezért teljesen rá hagyatkozom, legyen Ő, aki hordoz engem, ahogyan és ahová akar”.

Kérd az Atyát, a Fiút, a Szentlelket és Édesanyádat, hogy segítsenek megismerni magadat és megsiratni mindazt a szennyet, ami áthaladt fölötted, és ami – sajnos – annyi lerakódást hagyott vissza benned…

– Ugyanakkor, anélkül, hogy eltávolodnál ettől a megfontolástól, mondd Neki: adj nekem, Jézusom olyan Szeretetet, amely a megtisztulás tüze, amelyben szegény testem, szegény szívem, szegény lelkem, szegény anyagi valóm elégnek, s így megtisztulnak minden földi nyomorúságtól… Azután immár üres énemet töltsd meg Magaddal: hogy ne ragaszkodjam már semmihez itt a földön, hogy mindig a Szeretet tartson fenn engem.

Ne kívánj semmit a magad számára, se jót, se rosszat: csak azt kívánd magadnak, amit Isten akar.

Bármi legyen is az, mivel az Ő kezéből jön, az Isten kezéből, akármilyen rossznak tűnjék is az emberek szemében, neked, Isten segítségével, jónak, nagyon jónak fog látszani! És mind nagyobb meggyőződéssel fogod mondani: „Et in tribulatione mea dilatasti me… et calix tuus inebrians quam praeclarus est!” – örömem telt a szorongattatásban… mily csodálatos kehely a tiéd…, mely megrészegíti egész lényemet!