Pontlista

Újítsd meg mindennap a hatékony vágyat aziránt, hogy megsemmisülj, hogy megtagadd magad, hogy megfeledkezz magadról, hogy – „in novitate sensus”, az élet újdonságában járj, ezt a mi nyomorúságunkat felváltva Isten elrejtett és örök nagyságával.

Ha beképzelt vagy, ha csak a saját személyes kényelmeddel törődsz, ha magadat teszed a többiek és az egész világ középpontjába, akkor nincs jogod ahhoz, hogy kereszténynek hívd magad, sem ahhoz, hogy Krisztus tanítványának tekintsd magad: Ő ugyanis azzal jelölte ki a követelményszintet, hogy odaadta mindenkiért „et animam suam”, még a lelkét is, egész életét.

Tanuld meg, hogy mindennap és nagylelkűen vállalj valamilyen kényelmetlenséget, vidáman és diszkréten, hogy szolgálj és kellemesebbé tedd mások életét.

– Ez a viselkedésmód Krisztus igazi szeretete.

Add meg nekem a kegyelmet, hogy veszni hagyjak mindent, ami az én személyemet illeti. Nem kell, hogy más gondom legyen, mint a Te Dicsőséged… egyszóval a Te Szereteted. – Mindent Szeretetből!

A megalázkodásnak, a megsemmisülésnek, az elrejtőzésnek és az eltűnésnek teljesnek, abszolútnak kell lennie.

Elhatározás: valódi szükség nélkül soha nem beszélek személyes dolgaimról.

Fiam, jól figyelj rám: légy boldog, mikor bántalmaznak és rossz híredet keltik; mikor sokan támadnak rád, és divat lesz leköpni téged, mert omnium peripsema” – mintegy mindenki söpredéke vagy…

– Kerül, sokba kerül. Nehéz ez, amíg csak – végül – nem megyünk a Tabernákulumhoz, olyannak látjuk magunkat, mint akit a világ mocskának tekintenek, szegény féregnek, és őszintén ezt mondjuk: „Uram, ha Neked nincs szükséged az én jó híremre, én mit kezdjek vele?”

Addig a pillanatig Isten gyermeke nem tudja, mi a boldogság: addig, amíg nem jut el erre a mezítelenségre, erre az önátadásra, de amely az önmegtagadáson, a fájdalmon alapszik.

Alkalmazd életedben ezt a receptet: „Nem tartom eszemben, hogy létezem. Nem gondolok a magam dolgaira, mert nem marad rá időm.”

– Munka és szolgálat!

Nyilvánvaló jele annak, hogy az életszentséget keresed – hadd mondjam így –, az az „egészséges pszichológiai elfogultság”, hogy szokásszerűen másokra gondolsz, megfeledkezve magadról, hogy Istenhez közelebb vidd őket.

Mikor majd valóban lábbal tiprod saját énedet, és másokért fogsz élni, akkor leszel alkalmas eszköz Isten kezében.

Ő hívta – hívja – tanítványait, és küldi őket: „Ut eatis!” – menjetek, és keressetek mindenkit.

Ha csakugyan el akarod érni az örök életet és az örök dicsőséget, tanulj meg elvonatkoztatni sok esetben nemes, személyes ambícióidtól.

Ne helyezd „énedet” egészségedbe, jó híredbe, előmeneteledbe, munkádba, minden lépésedbe… Milyen kellemetlen dolog! Úgy tűnik, elfelejtetted, hogy „neked” nincs semmid. Minden az Övé.

Mikor a nap folyamán – akár ok nélkül is – úgy érzed, megaláztak; mikor úgy gondolod, hogy a te szempontodnak kellene érvényesülnie; mikor észreveszed, hogy minden pillanatban azt morogja az „éned”: a magadé, a magadé, a magadé…, lásd be, hogy csak az időt ütöd agyon, pedig az önzésedet kellene „agyonütni”.