Pontlista

Mennyivel tartozol Atyádnak, Istenednek! – Ő adta neked a létet, az értelmet, az akaratot…; megadta neked a kegyelmet: a Szentlelket; Jézust, a Szentostyában; az istenfiúságot; a Legszentebb Szüzet, Isten Anyját és a mi Édesanyánkat; megadta neked a lehetőséget, hogy részt végy a Szentmisén és megadja neked bűneid bocsánatát, az ő bocsánatát – annyiszor! –; kiszámíthatatlan ajándékokat adott neked, némelyikük rendkívüli…

– Mondd, fiam: hogyan válaszoltál erre? Hogyan válaszolsz erre?

Elmélkedj róla gyakran: katolikus vagyok, Krisztus Egyházának fia! Ő tette, hogy tűzhelyeinek egyikében születtem, anélkül, hogy nekem ebben bármi érdemem lett volna.

– Mennyivel tartozom neked, Istenem!

„Meus es tu” – enyém vagy, ezt mondta neked az Úr.

– Hogy Isten maga, aki a teljes szépség és a teljes bölcsesség, a teljes nagyság és a teljes jóság, hogy Ő mondja neked, hogy az Övé vagy!… és te ne tudj Neki válaszolni!

Ha mennyei Atyánk kedvelt fiainak érezzük magunkat, – és azok is vagyunk! –, hogyan ne volnánk mindig vidámak? – Gondold meg.

Gondold meg, hiszen pontosan így van: milyen jó az Úr, aki keresett engem, aki megismertette velem ezt a szent utat azért, hogy hatékony legyek, hogy szeressek minden teremtményt, és hogy a békét és az örömet adjam nekik!

– Ennek a gondolatnak azután elhatározásokban kell konkretizálódnia.

Uramnak, Jézusnak érzékenyebb szíve van, mint az összes jó embereknek együttvéve. Ha egy jó ember (közepesen jó) tudja, hogy egy bizonyos személy jót akar neki anélkül, hogy elégtételt vagy jutalmat várna (magáért a szeretésért szeret); és azt is tudja, hogy ez a személy csak azt kívánja, hogy ő ne álljon ellen annak, hogy szeressék, még ha távolról is…, nem fog késlekedni, hogy választ adjon egy ilyen érdek nélküli szeretetre.

– Ha a Szeretett Lény olyan hatalmas, hogy mindenre képes, biztos vagyok benne, hogy nem csupán megadja magát a teremtmény hűséges szeretetének (e szegény lélek minden nyomorúsága ellenére), hanem megadja annak, aki szereti Őt, az emberfeletti szépséget, tudományt és hatalmat, melyek ahhoz szükségesek, hogy Jézus szeme ne szennyeződjék be, mikor az Őt imádó szív felé fordul.

– Gyermekem, szeress: szeress és remélj.

Az öröm szükségszerű következménye az istengyermekségnek, annak, hogy tudjuk Atyánk, az Isten különösen szeret minket, elfogad minket, segít és megbocsát nekünk.

– Mindig tartsd jól emlékezetedben: még ha olykor úgy tűnik is, hogy minden összeomlik, nem omlik össze semmi! Isten ugyanis nem veszít csatát.

Világosan láttad: annyi ember van, aki nem ismeri Őt, és Isten tekintete rajtad pihent meg. Azt akarja, hogy alap, szegletkő légy, melyre az Egyház élete támaszkodik.

Elmélkedd át ezt a valóságot, és sok gyakorlati következtetést fogsz levonni belőle mindennapi viselkedésedre nézve: az alap, a szegletkő – talán ragyogás nélkül, rejtve – szilárd, repedéstől mentes kell, hogy legyen; alapul kell, hogy szolgáljon az épület szilárdságához…; ha nem, maga marad.

Isten szeret engem… És János Apostol ezt írja: „Szeressük tehát Istent, mert Ő előbb szeretett minket.” – Mintha ez nem volna elég, Jézus odafordul mindnyájunkhoz, tagadhatatlan nyomorúságaink ellenére, hogy megkérdezze tőlünk, ahogyan Pétertől kérdezte: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”…

– Itt az ideje, hogy azt válaszoljuk: „Uram, Te mindent tudsz; Te tudod, hogy szeretlek”, alázatosan hozzáfűzve: segíts, hogy jobban szeresselek, növeld szeretetemet!

Az a kiváltság, hogy Isten gyermekei közé számítunk, a legnagyobb boldogság, mindig meg nem érdemelt dolog.