Pontlista

Elérkezett számunkra az üdvösség, az örökkévalóság napja. Még egyszer fölhangzanak az Isteni Pásztor hívásai, szerető szavai: „Vocavi te nomine tuo” – neveden szólítottalak téged.

Mint az édesanyánk, nevünkön szólít minket. Sőt: szerető családias becenevünkön. – Odabent, a lélek mélyén hív, és válaszolni kell: „Ecce ego, quia vocasti me” – íme itt vagyok, mert hívtál engem. Ezúttal el vagyok szánva, hogy ne engedjem, hogy az idő nyomtalanul elfolyjon, mint a víz a kavicsok fölött.

Fel kell ajánlanunk az Úrnak Ábel áldozatát, az ifjú és szép test áldozatát, a nyáj legjavát: az egészséges és szent testét, azokét a szívekét, amelyeknek csak egy szerelmük van: Te, Istenem! Azokét az értelmekét, melyeket a mély tanulás alakított, melyek alá tudják vetni magukat a te Bölcsességednek. A gyermeki lelkekét, akik nem gondolnak másra, mint arra, hogy Neked tessenek.

– Fogadd el mostantól, Uram, ezt a jóillatú áldozatot.

Tudnunk kell odaadni magunkat, égni az Isten színe előtt, mint a lámpa, melyet a tartóra helyeznek, hogy megvilágítsa az embereket, akiket elborít a sötétség. Mint a fények, melyek az oltár mellett égnek, és amelyek világítva elemésztik magukat.

A szentség nem a nagy feladatokban áll. – Abban áll, hogy harcolj, hogy az életed a természetfölötti síkon ki ne aludjék. Abban áll, hogy hagyd, hogy elégj az utolsó szál kanócig, szolgálva Istent a legutolsó helyen…, vagy az elsőn: ahová az Úr hív.

Ne keress magadnak más kötelezettségeket hanem csak az Isten dicsőségét, az Ő Szeretetét, az Ő Apostoli Munkáját.

Uram, add, hogy mostantól fogva más ember legyek: ne legyek „én”, hanem „az”, akit Te kívánsz.

– Hogy ne tagadjak meg Tőled semmit, amit kérsz tőlem. Hogy tudjak imádkozni, hogy tudjak szenvedni, hogy semmire se legyen gondom a Te dicsőségeden kívül. Hogy érezzem állandóan a Te jelenlétedet.

– Hogy szeressem az Atyát. Hogy kívánjalak Téged, Jézusom, közösségben, mintegy örök Szentáldozásban. Hogy a Szentlélek gyújtson lángra engem.

A keresztény ember életében „mindennek” Istenért kell lennie: még a személyes gyengeségeknek is, melyeket az Úr, ha helyrehozzuk őket, megért és megbocsát.

Az első Apostolok, amikor az Úr hívta őket, azért álltak a régi bárka és a szakadt hálók mellett, hogy megjavítsák őket. Az Úr azt mondta nekik, hogy kövessék Őt; ők pedig, „statim” – azonnal, „relictis omnibus” – mindent elhagyva, mindent!, követték Őt…

Néha megtörténik velünk – akik utánozni kívánjuk őket –, hogy nem hagyunk el teljesen mindent, és marad a szívünkben valami kötődés, valami tévedés az életünkben, amit nem akarunk elvágni, hogy felajánljuk az Úrnak.

– Jól megvizsgálod a szívedet, alaposan? – Ne maradjon benne semmi, ami nem az Övé; máskülönben nem szeretjük Őt jól, se te, se én.

Miért nem próbálod egész életedet Isten szolgálatává tenni: a munkát és a pihenést, a sírást és a mosolyt?

– Meg tudod tenni…, és meg kell tenned!

Nem a föld kedvéért élünk, sem a magunk jó híréért, hanem Isten becsületéért, Isten dicsőségéért, Isten szolgálatáért: ez az, aminek mozgatnia kell minket!

Mikor meghalt a Kereszten, Jézus harminchárom éves volt. A fiatal kor nem lehet mentség!

Továbbá, napról napra kevésbé vagy fiatal…, még akkor is, ha Vele elnyered az Ő örök ifjúságát.

Légy egész szívedből hálás az Úrnak az értelem és az akarat csodálatos… és szörnyűséges képességéért, melyekkel teremtésedkor fel akart ruházni téged. Csodálatosak ezek, mert hasonlóvá tesznek téged Hozzá; szörnyűségesek, mert vannak emberek, akik Teremtőjük ellen használják őket.

Istengyermeki hálánk összefoglalásaként azt kell mondanom Atyánknak most és mindig: „Serviam!” – szolgálni foglak Téged!