Pontlista

Ne félj, ne ijedj meg, ne lepődj meg, ne hagyd, hogy elragadjon valami hamis óvatosság.

A hívás, hogy teljesítsük Isten akaratát – s a hivatás is – hirtelen jön, mint az Apostoloké: találkozni Krisztussal és követni a hívását…

– Egyikük sem habozott. Krisztust megismerni és követni Őt egy és ugyanaz volt.

Aki a nagybetűs Szeretetből akar élni, annak a középszerűség túl kevés, zsugoriság, nyomorúságos számítás.

Jézusom, ha van bennem valami, ami nem tetszik neked, mondd meg, hogy ki tudjam irtani azt.

Ha valami nincs összhangban az Isten lelkével, hagyd el azt azonnal!

Gondolj az Apostolokra: nem értek ők semmit, de az Úr nevében csodákat tettek. Csak Júdás, aki talán maga is csodákat tett annak idején, veszítette el az utat, mert szántszándékkal eltávolodott Krisztustól, mert nem vágta el erővel és bátorsággal azt, ami nem felelt meg az Úr lelkének.

Mikor fogsz már dönteni…!

Körülötted sokan áldozatos életet élnek valamilyen pusztán emberi okból; ezek a szegény teremtmények nem gondolnak arra, hogy Isten gyermekei, és talán csak büszkeségből, feltűnési vágyból viselkednek így, azért, hogy a jövőben kényelmesebb életük legyen: mindentől megfosztják magukat!

És te, aki az Egyház, a hozzátartozóid, a munkatársaid és a barátaid édes terhét hordozod, amelyért érdemes odaadónak lenni, mit teszel? Milyen felelősségérzettel reagálsz?

Nem lehetünk elégedettek azzal, amit Isten szolgálatában teszünk, ahogyan a művész sem elégedett soha a kezéből kikerülő képpel vagy szoborral. Mindenki azt mondja neki: csodálatos; de ő azt gondolja: nem, nem úgy van; többet akartam volna. Így kellene reagálnunk nekünk is.

Továbbá, az Úr sokat ad nekünk, és joga van arra, hogy a legteljesebben megfeleljünk Neki…, és az Ő lépteinek ütemére kell járnunk.

Mennyire értem a kérdést, amit egy Istenbe szerelmes lélek tett fel magának: történt valami csalódást keltő gesztus, volt bennem valami, ami nem tetszhet Neked, Uram, Szerelmem?

– Kérd Atyádat, Istenedet, hogy adja meg nekünk a szeretetnek ezt az állandó igényességét.

Milyen jólesik Jánost szemlélnem, aki Krisztus keblére hajtja a fejét! – Olyan ez, mint mikor szeretettel átadjuk értelmünket, még ha nehéz is, hogy lángra lobbanjon Jézus Szívének tüzétől.

Mikor a Szent Kereszt Felmagasztalásának napját ünnepelted, azt kérted az Úrtól, lelked minden rezdülésével, hogy adja meg neked kegyelmét, hogy a Szent Keresztet képességeidben és érzékeidben „magasztalhasd”… Új élet! Pecsét: hogy megerősítsd az általad továbbított üzenet hitelességét…, egész lényed a Kereszten!

– Meglátjuk, meglátjuk.

Jelentsd ki Neki újra, hogy hatékonyan az Övé akarsz lenni: Ó, Jézusom, segíts, tégy engem valóban magadévá: hogy lángoljak és elégjek a senkitől észre nem vett kis dolgok tüzében.

Ha segítesz Neki, még ha valami aprósággal is, ahogyan az Apostolok tették, Ő kész csodákat tenni, megszaporítani a kenyeret, megváltoztatni a szándékokat, megvilágosítani a legelhomályosultabb értelmeket, elérni – rendkívüli kegyelemmel –, hogy képesek legyenek igaz életre, akik sohasem voltak azok.

Minderre… és még többre is, ha segíted azzal, amid van.

Fiam, jól figyelj rám: légy boldog, mikor bántalmaznak és rossz híredet keltik; mikor sokan támadnak rád, és divat lesz leköpni téged, mert omnium peripsema” – mintegy mindenki söpredéke vagy…

– Kerül, sokba kerül. Nehéz ez, amíg csak – végül – nem megyünk a Tabernákulumhoz, olyannak látjuk magunkat, mint akit a világ mocskának tekintenek, szegény féregnek, és őszintén ezt mondjuk: „Uram, ha Neked nincs szükséged az én jó híremre, én mit kezdjek vele?”

Addig a pillanatig Isten gyermeke nem tudja, mi a boldogság: addig, amíg nem jut el erre a mezítelenségre, erre az önátadásra, de amely az önmegtagadáson, a fájdalmon alapszik.