Pontlista

A keresztény ember életében „mindennek” Istenért kell lennie: még a személyes gyengeségeknek is, melyeket az Úr, ha helyrehozzuk őket, megért és megbocsát.

Ma újra bizalommal telve imádkoztam; ezt kértem: Uram, ne nyugtalanítsanak bennünket már megbocsátott, elmúlt nyomorúságaink, sem az eljövendő nyomorúságok lehetősége; irgalmas kezedre akarunk hagyatkozni; Eléd akarjuk tárni vágyunkat az életszentségre és az apostolságra, mely a látszólagos hidegség hamva alatt parázsként izzik…

– Uram, tudom, hogy meghallgatsz minket. Mondd Neki te is.

Vannak pillanatok, amikor – megfosztva attól az Úrral való egységtől, mely még álmodban is lehetővé tette számodra a folytonos imádságot – úgy tűnik, ellenállást fejtesz ki az Úr Akaratával szemben.

– Ez gyengeség, tudod jól: szeresd a Keresztet. sok olyasmi hiányát, amit mindenki szükségesnek tart; az akadályokat melyek az út megkezdését vagy… folytatását gátolják; a te saját kicsinységedet és lelki nyomorúságodat.

– Ajánld fel – hathatós akarattal – azt, ami a tiéd és azt ami a tieidé: emberileg nézve nem kevés; természetfeletti fényben nézve – semmi.

Igen, igazad van: milyen mélységes a te nyomorúságod! Ha tőled függött volna, hol lennél most, hova jutottál volna?

„Csak egy irgalommal teli Szeretet tud engem továbbra is szeretni” – ismerted el.

– Vigasztalódj: ha keresed, Ő nem fogja megtagadni tőled sem Szeretetét sem Irgalmát.