Pontlista

Atyám – így fordulj hozzá bizalommal –, aki a mennyekben vagy, őrizz meg engem együttérző Szeretettel, és add, hogy megfeleljek neked.

– Olvaszd meg és gyújtsd lángra az én bronz szívemet, égesd és tisztítsd meg az én önmegtagadást nem ismerő testemet. Töltsd meg szellememet természetfeletti fénnyel, add, hogy nyelvem Krisztus Szeretetét és Dicsőségét hirdesse.

Elérkezett számunkra az üdvösség, az örökkévalóság napja. Még egyszer fölhangzanak az Isteni Pásztor hívásai, szerető szavai: „Vocavi te nomine tuo” – neveden szólítottalak téged.

Mint az édesanyánk, nevünkön szólít minket. Sőt: szerető családias becenevünkön. – Odabent, a lélek mélyén hív, és válaszolni kell: „Ecce ego, quia vocasti me” – íme itt vagyok, mert hívtál engem. Ezúttal el vagyok szánva, hogy ne engedjem, hogy az idő nyomtalanul elfolyjon, mint a víz a kavicsok fölött.

Ó, Jézus…, erősítsd meg lelkünket, tedd egyenessé az utat számunkra, és főként, részegíts meg minket a Szeretettel! Tégy minket eleven máglyákká, hogy lángba borítsuk a földet azzal az isteni tűzzel, amit Te hoztál.

Mivel kérkedsz? – Minden indítás, ami mozgat téged, az Övé. Hát így cselekedjél.

Köszönöm, Uram, hogy – miközben megengeded a kísértést – megadod kegyelmed szépségét és erejét is, hogy győztesek legyünk! Köszönöm, Uram, azokat a kísértéseket, melyeket azért engedsz meg, hogy alázatosak legyünk!

„Ure igne Sancti Spiritus!” – égess meg engem Lelked tüzével – fohászkodtál. És hozzáfűzted: szükséges, hogy szegény lelkem mielőbb újra repüljön…, és ne hagyja abba a repülést, míg Őbenne meg nem nyugszik!

– Vágyaid nagyon jóknak tűnnek. Nagyon ajánlani foglak a Vigasztalónak, állandóan a segítségét fogom kérni, hogy vegyen lakást lényed középpontjában, és irányítsa összes tetteidet, szavaidat, gondolataidat és vágyaidat, és adjon ezeknek természetfeletti jelleget.

Mária alázatos és örömteli éneke, a Magnificatban, emlékeztet az Úr végtelen nagylelkűségére, melyet azok iránt tanúsít, akik olyanok lesznek, mint a gyermek, akik megalázzák magukat, és őszintén tudják, hogy semmik.

Légy igényes önmagaddal szemben félelem nélkül. Rejtett életében sok lélek így tesz, hogy egyedül az Úr tündököljön.

Azt szeretném, ha te meg én úgy reagálnánk, mint az a bizonyos személy – aki teljesen Istené akart lenni – a Szent Család ünnepén, melyet akkor Vízkereszt nyolcadában ünnepeltek.

– „Nem hiányoznak nekem a kis keresztek. Egy tegnapi kereszt – még a könnyeimbe is került – ma elgondolkoztatott arról, hogy Szent József, Apám és Uram, és Édesanyám, Szűz Mária nem akarták »gyermeküket« vízkereszti ajándék nélkül hagyni. Az ajándék megvilágosított, hogy felismerjem hálátlanságomat Jézus iránt, mert kevéssé felelek meg a kegyelemnek, és azt a hatalmas tévedést, hogy bárdolatlan viselkedésemmel ellene szegülök Isten legszentebb Akaratának, mely eszközéül akar engem.”

Egy lélek, aki teljesen Istené és Őérte minden léleké kívánt lenni, így imádkozott: Uram, kérlek, működj bennem, bűnösben, igazítsd helyre, tisztítsd meg és tedd olvasztótégelybe a szándékaimat.

Isten végtelenül jobban szeret minket, mint ahogy te szereted saját magadat… Engedd hát meg Neki, hogy igényes legyen veled szemben!

Hagyd, hogy alakítsanak a kegyelem – erős vagy gyengéd – ütései. Igyekezz, hogy ne légy akadály, hanem eszköz. És ha akarod, Legszentebb Édesanyád segíteni fog neked, és csatorna leszel, nem pedig kő, mely eltereli az isteni vizek folyását.

„Dominus dabit benignitatem suam et terra nostra dabit fructum suum” – az Úr megadja áldását, földünk pedig meghozza gyümölcsét.

– Igen, ez az áldás az eredete minden jó gyümölcsnek, ez az a klíma, mely szükséges ahhoz, hogy világunkban szenteket, Istenhez tartozó férfiakat és nőket művelhessünk ki.

„Dominus dabit benignitatem” – az Úr megadja áldását. – De, jól figyelj, rögtön utána jelzi azt is, hogy várja a mi gyümölcsünket – a tiedet, az enyémet –, és nem egy csenevész, fejletlen gyümölcsöt, mert nem tudtuk átadni magunkat; bőséges gyümölcsöt vár, mert elhalmoz minket áldással.