Pontlista

A lelkiismeret-vizsgálat végzésének egy jó módja:

– Elfogadtam-e mintegy elégtétel gyanánt a mai napon azokat a kellemetlenségeket, melyek Isten kezéből jöttek, azokat, amelyeket jellemükkel társaim okoztak, azokat melyek a saját nyomorúságomból fakadnak?

– Föl tudtam-e ajánlani az Úrnak elégtételként azt a fájdalmat is, amelyet azért érzek, mert – annyiszor! – megsértettem Őt? Felajánlottam Neki belső szégyenkezésemet és megaláztatásaimat amiatt, hogy beláttam, milyen kevéssé haladok előre az erények útján?

Mikor elhomályosul a látásunk, mikor elvész a tekintetünk világossága, szükségünk van arra, hogy a fény felé forduljunk. És Krisztus azt mondta nekünk, hogy Ő a világ Világossága, aki azért jött, hogy a betegeket meggyógyítsa.

– Tehát betegségeid, bukásaid – ha az Úr megengedi, hogy előforduljanak – ne válasszanak el téged Krisztustól: közelítsenek téged Hozzá!

Ha hibát követtél el – kicsit vagy nagyot – fuss vissza Istenhez!

Ízleld a zsoltár szavait: „Cor contritum et humiliatum, Deus, non despicies” – az Úr sohasem veti meg és mindig meghallgatja a megtört és alázatos szívet.

Nem hiányzik nekem az igazi öröm, sőt… és mégis a saját alantasságom ismeretében logikus, hogy Szent Pállal így kiáltsak: „Én szerencsétlen ember!”

– Így növekszik bennem a vágy, hogy gyökerestől kitépjem azt az akadályt, amit a saját énem támaszt.

Ne rémülj meg, ne bátortalanodj el, ha fölfedezed, hogy hibáid vannak… és micsoda hibáid!

– Küzdj, hogy kiirtsd őket. És amíg küzdesz, légy meggyőződve, hogy jó kiállni mindezeknek a gyöngeségeknek a próbáját, mert másként gőgös lennél: és a gőg eltávolít Istentől.

Töltsön el a csodálat Isten jósága láttán, mert Krisztus benned akar élni… akkor is, amikor érzed szegény tested egész nyomorúságának teljes súlyát, a súlyát ennek az alantasságnak, ennek a szegény sárnak.

– Igen, akkor is, tartsd szem előtt Isten meghívását: Jézus Krisztus, aki Isten és Ember, megért engem, gondja van rám, mert Testvérem és Barátom.

Ha tévedéseid alázatosabbá tesznek téged, ha arra indítanak, hogy nagyobb erővel keresd az Isten kezének kapaszkodóját, akkor ezek a szentség útját jelentik számodra: „Felix culpa!” – áldott bűn, ahogyan az Egyház énekli.

Az alázatosság megadja minden léleknek, hogy ne csüggedjen el a saját tévedései láttán.

– Az igazi alázatosság arra vezet…, hogy bocsánatot kérjünk!

Jézusom, Szerelmem, szörnyű elgondolni, hogy újra megsérthetlek téged!… „Tuus sum ego…, salvum me fac!” – tiéd vagyok, szabadíts meg engem!

Szeplőtelen Szűz, Édesanyám, ne hagyj el: nézd, hogy telik meg könnyekkel az én szegény szívem. – Nem akarom megsérteni Istenemet!

– Jól tudom, és úgy gondolom, sosem fogom elfelejteni, hogy nem érek semmit: annyira nyomaszt a kevélységem – a magányom! –, de… nem vagyok egyedül: Te, édes Úrnő, és az én Atyám, az Isten, Ti, nem hagytok el engem.

Testem lázadozásai és a Hitem elleni ördögi gondolataim ellenére, szeretem Jézust, és hiszek: Szeretek és Hiszek.

Ha észreveszed, hogy nem győzöd a dolgot, bármi okból is, mondd el Neki, hagyatkozz Rá: Uram, bízom Benned, Rád hagyatkozom, Te viszont segítsd gyengeségemet!

És bizalommal telve ismételd Neki: nézz rám, Jézusom, piszkos rongy vagyok; az életem megtapasztalása olyan szomorú, nem vagyok méltó arra, hogy fiad legyek. Mondd Neki…; mondd Neki sokszor.

– Nemsokára meg fogod hallani a hangját: „Ne timeas!” – Ne félj!; vagy: „Surge et ambula!” – Kelj fel és járj!

Az életszentség a küzdésben áll, abban, hogy tudjuk, vannak hibáink, és hősiesen igyekszünk elkerülni őket.

Az életszentség – ismétlem – ezeknek a hibáknak a meghaladásában áll…, de halálunkig lesznek hibáink: különben, mondtam már neked, kevélyek lennénk.