Pontlista

Újítsd meg mindennap a hatékony vágyat aziránt, hogy megsemmisülj, hogy megtagadd magad, hogy megfeledkezz magadról, hogy – „in novitate sensus”, az élet újdonságában járj, ezt a mi nyomorúságunkat felváltva Isten elrejtett és örök nagyságával.

Uram, szabadíts meg engem magamtól!

Tedd meg a kedvemért, hogy gondot fordítasz egy igazán érdekes önmegtagadás gyakorlására: hogy a társalgásod ne forogjon mindig önmagad körül.

Add meg nekem a kegyelmet, hogy veszni hagyjak mindent, ami az én személyemet illeti. Nem kell, hogy más gondom legyen, mint a Te Dicsőséged… egyszóval a Te Szereteted. – Mindent Szeretetből!

Azok nagy részének, akiknek személyes problémáik vannak, azért „vannak” ilyenek, mert önző módon önmagukra gondolnak.

Világosan láttad: annyi ember van, aki nem ismeri Őt, és Isten tekintete rajtad pihent meg. Azt akarja, hogy alap, szegletkő légy, melyre az Egyház élete támaszkodik.

Elmélkedd át ezt a valóságot, és sok gyakorlati következtetést fogsz levonni belőle mindennapi viselkedésedre nézve: az alap, a szegletkő – talán ragyogás nélkül, rejtve – szilárd, repedéstől mentes kell, hogy legyen; alapul kell, hogy szolgáljon az épület szilárdságához…; ha nem, maga marad.

Ne keresd mindig, hogy együttérezzenek veled: ez sokszor a gőg és a hiúság jele.

Ha őszintén odaadjuk magunkat másoknak, ez olyan hatékony, hogy Isten örömteli alázattal jutalmazza.

A megalázkodásnak, a megsemmisülésnek, az elrejtőzésnek és az eltűnésnek teljesnek, abszolútnak kell lennie.

Elhatározás: valódi szükség nélkül soha nem beszélek személyes dolgaimról.

Életünknek a megváltásba társuló, örök hatékonysága csak alázatosságban valósulhat meg, eltűrve, hogy mások felfedezzék az Urat.

Mikor tényleg éljük a szeretetet, nem marad időnk, hogy önmagunkat keressük; nincs helye bennünk a gőgnek; nem gondolunk másra, mint a szolgálat alkalmaira!