Pontlista

Vidáman, aggályok nélkül kell gondolnod az életedre, és kérned a bocsánatot. Szilárdan föltenni magadban, konkrétan és határozottan, hogy ezen és ezen a ponton megjavítod az életedet: ebben a részletben, ami fáradságodba kerül, meg abban a másik dologban, amit általában nem végzel el úgy, ahogy kellene, hiszen tudod.

Ne vedd kényelmesen a dolgot! Ne várd meg az új esztendőt, hogy döntéseket fogalmazz meg: minden nap alkalmas a jó döntésekre. „Hodie, nunc!” – Ma, most!

Általában szerencsétlen defetisták azok, akik az új évet várják a kezdéssel…, mert azután ráadásul… el sem kezdik!

Csak egyetlen halálos betegség van, csak egyetlen végzetes tévedés: megadni magunkat a kudarcnak, nem tudni küzdeni Isten fiainak lelkületével. Ha ez a személyes erőfeszítés hiányzik, a lélek megbénul, és elhagyatottan fekszik, képtelen arra, hogy gyümölcsöt hozzon…

– Ezzel a gyávasággal a teremtmény kényszeríti az Urat, hogy kimondja azokat a szavakat, melyeket Ő hallott a bénától az áldozatok mosására való fürdőben: „Hominem non habeo!” – nincs emberem!

– Mekkora szégyen, ha Jézus nem találja meg benned azt a férfit vagy nőt, akit vár!

Az aszkétikus küzdelem nem valami negatív dolog, és így nem valami ellenszenves, hanem inkább boldog állítás. Sport.

A valódi sportember nem azért küzd, hogy egyetlen győzelmet arasson, és mindjárt az első kísérletre. Felkészül, sokáig edzi magát, bizalommal és jókedvvel: megpróbálja egyszer és másodszor, és ha az elején nem sikerül neki, makacsul kitart mindaddig, amíg le nem küzdi az akadályt.

A személyes megszentelődés útján, néha az lehet az ember érzése, hogy előrehaladás helyett visszaesik; javulás helyett, romlik.

Amíg van belső küzdelem, ez a pesszimista gondolat csak hamis illúzió, csalódás, melyet vissza kell utasítani.

– Tarts ki nyugodtan: ha makacsul küzdesz, előrehaladsz utadon és megszentelődöl.

Azt mondtad nekem: „Nemcsak képtelennek látom magam arra, hogy előrehaladjak az úton, hanem képtelennek látom magam arra is, hogy megszabaduljak – szegény lelkem! – a kegyelem csodája nélkül. Hideg vagyok és – ami még rosszabb – mintegy közömbös: mintha szemlélője volnék „a saját esetemnek”, akinek nem számít semmi abból, amit lát. Terméketlenek lesznek ezek a napok?

És mégis az Édesanyám az én Anyám, és Jézus – merhetem mondani? – az én Jézusom! És vannak szent lelkek most is, akik imádkoznak értem”.

– Haladj tovább Édesanyád kezét fogva – válaszoltam neked –, és „merd” mondani Jézusnak, hogy a tiéd. Ő jósága folytán világosságot fog adni a lelkedbe.

Isten fia számára minden napnak alkalomnak kell lennie a megújulásra; biztos, hogy a kegyelem segítségével el fog érni az út végére, mely a Szeretet.

Ezért, ha elkezded és újra kezded, jól haladsz. Ha megvan a győzelmi morálod, ha küzdesz, Isten segítségével győzni fogsz! Nincs olyan nehézség, amit ne tudnál leküzdeni!

Azt mondod nekem, töredelmes lélekkel: „Annyi nyomorúságot látok magamban! Úgy érzem, olyan korlátolt vagyok, és akkora rendetlen vágyaim terhe, mintha sohasem tettem volna semmit, hogy közeledjem Istenhez. Kezdeni, kezdeni: ó, Uram, mindig elölről! Mégis igyekezni próbálok egész lélekkel, mindennap.”

– Áldja meg ezeket a vágyaidat!

Atyám – mondtad bizalommal –, sok hibát, sok tévedést cipelek a hátamon.

– Jól tudom – válaszoltam neked. De Isten, a mi Urunk, aki szintén tudja ezt, és számol vele, csak az alázatosságot kéri tőled, hogy ismerd el, és a küzdelmet, hogy hozd helyre, hogy mindennap jobban szolgálj Neki, több belső élettel, folyamatos imádsággal, odaadással és a megfelelő eszközök alkalmazásával munkád megszentelésére.

A lelki élet – ismétlem kitartóan, szántszándékkal – folytonos kezdés és újrakezdés.

– Újrakezdés? Igen! Valahányszor bűnbánatot tartasz – és napjában sokszor meg kellene ezt tennünk –, újra kezdesz, mert új szeretetet adsz Istennek.

Léted nem mindig azonos tettek ismétlése, mert minden tettnek igazabbnak, hatékonyabbnak, szeretetteljesebbnek kell lennie, mint az előzőnek. – Minden nap új fény, új lendület! Érte!