Pontlista

Ha Isten jelenlétében élsz, a fülsiketítő vihar fölött, tekintetedben mindig csillogni fog a nap; s a lármás és pusztító hullámok alatt lelkedben a nyugalom és a derű fog uralkodni.

Légy meggyőződve róla, fiam, hogy Istennek joga van megkérdezni tőlünk: Gondolsz Rám? Jelenlétemben élsz? Engem keresel támaszul? Úgy keresel Engem, mint életed Világosságát, mint páncélodat…, mint mindenedet?

– Ezért hát erősítsd meg magadban ezt az elhatározást: azokban az órákban, melyeket a világ fiai jóknak tekintenek, így fohászkodom: Uram! Azokban az órákban, melyeket rosszaknak neveznek, megismétlem: Uram!

Nem fogom soha osztani – ha tiszteletben tartom is – azok véleményét, akik elválasztják az imádságot a tevékeny élettől, mintha összeférhetetlenek volnának.

Nekünk, Isten fiainak, szemlélődőknek kell lennünk: olyan embereknek, akik a tömeg lármája közepette meg tudják találni a lélek csöndjét, állandó párbeszédben az Úrral; s tudnak úgy tekinteni Rá, ahogyan az ember Apjára, a Barátjára néz, akit bolondul szeret.

Istengyermeki állapotunk – ismétlem – elvezet minket arra, hogy szemlélődő lelkületünk legyen minden emberi tevékenység közepette – fényünk, sónk, kovászunk, az imádság, az önmegtagadás, a vallási és hivatásbeli kultúra révén –, s így megvalósítsuk ezt a programot: minél inkább belemerülünk a világba, annál inkább Istenéi kell, hogy legyünk.