Pontlista

Az Úr megadta neked, hogy világosan lásd keresztényi utadat a világban. Mégis, azt állítottad nekem, hogy sokszor irigységgel szemlélted – amiről azt mondtad, hogy alapjában véve kényelemszeretet volt – azt a boldogságot, ha valaki ismeretlen lehet, mindenkitől észrevétlenül dolgozhat az utolsó sarokban… Isten és te!

– Most, túl azon az ötleten, hogy misszionáriusnak menj Japánba, az jut eszedbe, hogy ilyen elrejtett, szenvedő életet élj… De ha szabadon találnád magad más szent, természetes kötelességeidtől és megpróbálkoznál azzal, hogy „elrejtőzz” anélkül, hogy ez lenne a hivatásod, valamiféle vallásos vagy szerzetesi intézménybe, nem lennél boldog. – Hiányozna neked a béke, mert a magad akaratát tennéd és nem az Istenét.

– A te „hivatásod” akkor más névre hallgatna: árulás lenne, nem isteni sugallat gyümölcse, hanem puszta emberi félelemé, attól a küzdelemtől, ami közeledik. Ezt pedig nem!

Legyen áldott az Isten! – Rögtön ezt mondtad magadnak a szentségi gyónás után. És azt gondoltad: olyan ez, mintha újra születtem volna.

Azután derűsen folytattad: „Domine, quid me vis facere?”

– Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?

– És te magad adtad meg magadnak a választ: a Te kegyelmeddel, minden fölött és mindenki fölött, teljesíteni fogom Legszentebb Akaratodat: „Serviam!” – szolgálni foglak Téged feltétel nélkül!

Az Úr ott van a Kereszten, és azt mondja: Azért szenvedek, hogy az emberek, a testvéreim boldogok legyenek, nem csupán a Mennyben, hanem – amennyire lehetséges – a földön is, ha alávetik magukat mennyei Atyám Legszentebb Akaratának.

Mikor még bizonytalan voltál, elmondattad velem: hogyan ismerhetők fel azok a pillanatok, mikor az Úr többet kér tőlünk!

– Csak arra szorítkoztam, hogy emlékeztesselek: biztosítottál engem, hogy mást sem akarsz, mint azonosulni Vele; miért állsz hát ellen?

Légy igényes önmagaddal szemben félelem nélkül. Rejtett életében sok lélek így tesz, hogy egyedül az Úr tündököljön.

Azt szeretném, ha te meg én úgy reagálnánk, mint az a bizonyos személy – aki teljesen Istené akart lenni – a Szent Család ünnepén, melyet akkor Vízkereszt nyolcadában ünnepeltek.

– „Nem hiányoznak nekem a kis keresztek. Egy tegnapi kereszt – még a könnyeimbe is került – ma elgondolkoztatott arról, hogy Szent József, Apám és Uram, és Édesanyám, Szűz Mária nem akarták »gyermeküket« vízkereszti ajándék nélkül hagyni. Az ajándék megvilágosított, hogy felismerjem hálátlanságomat Jézus iránt, mert kevéssé felelek meg a kegyelemnek, és azt a hatalmas tévedést, hogy bárdolatlan viselkedésemmel ellene szegülök Isten legszentebb Akaratának, mely eszközéül akar engem.”

Isten szeretete arra indít bennünket, hogy növeljük a Kereszt súlyát…, hogy vállunkon érezzük az egész emberiség terhét, és hogy megvalósítsuk, ki-ki a maga helyzetének és munkájának megfelelő körülmények között, az Atya Akaratának – egyszerre világos és szeretetteljes – terveit.

Azt mondod, mindegy neked, hogy itt vagy-e vagy Kínában.

– Akkor hát igyekezz ott lenni, ahol Isten Szent Akaratát teljesíted.