Pontlista

Milyen lehetett Jézus tekintete, amely az örömtől ragyogott… És ugyanúgy ragyoghatott Anyja szeme, amikor ujjongását már nem tudta visszatartani: „Magnificat anima mea Dominum!” – Magasztalja lelkem az Urat. Igen, lelke felujjong abban, akit méhében hord és akit maga mellett tud.

Anyánk! Örömünknek, mint a tiednek, az legyen az alapja, hogy Nála vagyunk és Ő a mienk.

Ha a „barátság apostolkodásáról” beszélek veled, akkor személyes barátságra gondolok, amely áldozatkész és őszinte: Én–Te barátság, mely szívtől szívig hat.

Ha egyszer nehezedre esik valakinek szívességet vagy szolgálatot tenni, gondolj arra, hogy az az ember Isten gyermeke és az Úr megparancsolta nekünk, hogy szeressük egymást. De menj tovább: ne elégedj meg azzal, hogy csak felszínesen teljesíted az Evangéliumnak ezt a parancsát; fogd fel mindennap mélyebben! Vond le a következtetést belőle – ez nem is olyan nehéz – és irányítsd minden pillanatban viselkedésedet az Úr követelményei szerint.

Az élet a mai világban olyan túlpörgetett, hogy a keresztény felebaráti szeretet kivételes jelenséggé vált, bár – legalább is szóban – továbbra is hirdetik Krisztust…

Egyetértek ezzel. De – mit teszel te magad, hiszen mint katolikus kereszténynek, eggyé kell válnod Vele és a nyomában kell járnod? Nem azt parancsolta nekünk, hogy tanítását mindenütt, minden embernek – mindegyiknek! – és minden időben terjesszük?

Mindig úgy volt a történelemben, hogy az emberek összefogtak egy közös feladat megoldására, egy közös cél elérésére.

A mai férfiaknak és nőknek kevesebbet érne az „egyetlen cél”, az örök boldogság?

Megértetted a barátság legmélyebb értelmét, amikor megvilágosodott előtted, hogy ugyanakkor egy kis nyáj pásztora is vagy. Most szeretnéd azokat, akiket el kellett hagynod, újra magad köré gyűjteni és mindegyiküknek szolgálni.

Nem szabad pusztán passzívan viselkedned. Valódi baráttá csak akkor válsz, ha segítesz a barátodnak. Mindenekelőtt életmódod példájával, azután tanácsoddal is, befolyásoddal, amely abszolút megbízhatóságodon nyugszik.

Egész váratlanul találtál rá a testvériességnek és a barátságnak arra a szellemére, amely most lelkesít téged.

Ez természetes. Mindig erről álmodoztál, telve vággyal utána, de sohasem láttad még azt valahol megvalósulva. És miért nem? Mert az emberek elfelejtik, hogy Krisztus testvérei, vagyis Annak testvérei, Aki minden ember szeretetreméltó testvére, Aki fenntartás nélkül odaadta életét mindenkiért, minden egyesért közülünk.

Nagy szerencse volt számodra, hogy igazi tanítókkal és valódi barátokkal találkoztál, akik odaadóan oktattak, amit csak tudni akartál. Irigység nélkül részesítettek tudásukban, képzettségükben, ismereteikben úgy, hogy soha nem volt szükséged arra, hogy mindezt kusza, fáradságos utakon szerezd meg. Olyan utakat mutattak neked, amelyek most magától értetődőnek látszanak számodra, amelyek azonban nekik valamikor kemény erőfeszítésekbe kerültek… Most rajtad a sor, hogy ugyanúgy cselekedj: ennek, annak – mindenkinek adj!

Szívleld meg tanácsomat és tégy aszerint: Azok az emberek, akiknek ellenszenves vagy, megváltoztatják véleményüket, mihelyt észreveszik, hogy „igazán” szereted őket. Tehát minden tőled függ.

Nem elég jónak lenni, ezt külsőleg is érezni kell. Mit tartanál az olyan rózsabokorról, amelyből csak a töviseket lehetne látni?

Hogy a lanyhákat átmelegíthessük, ahhoz érezniök kell maguk körül a lelkesedés tüzét. Sokan kiálthatnák nekünk: a jelen helyzetem miatt ne panaszkodjatok, mutassátok meg inkább az utat, hogyan kerülhetek ki abból, ami most annyira bánt benneteket!

Időnként igazolni akarod magad és azt bizonygatod, hogy olyan szétszórt és feledékeny vagy. Máskor azt mondod, hogy jellemednél fogva inkább száraz és tartózkodó vagy.

Ezért, tetted hozzá, a közeledben levő embereket sem ismered igazán.

Figyelj ide: Csak nem fognak ilyen kifogások kielégíteni?

Azt tanácsoltam neked, hogy napjaid rendes menetének adottságai között fejlessz ki érzéket a természetfeletti iránt. És azonnal hozzátettem még: az embertársaiddal való kapcsolat a nap folyamán igen sok alkalmat ad rá.

Hogy hitelesen éljük a felebaráti szeretetet, az magában foglalja, hogy tiszteletben tartjuk mások gondolkodásmódját és őszintén örülünk Istenhez vezető személyes útjuknak. Azt nem lehet kívánni, hogy mindenki úgy gondolkozzon, mint te vagy hogy hozzád csatlakozzon.

Magyarázatul azt mondtam neked: Ezek a különböző utak párhuzamosan haladnak. Mindenki eléri Istent, ha a saját útján megy. De a feltevések és összehasonlítások arra vonatkozóan, hogy melyik a jobb út, értelmetlenek. Egyedül az a fontos, hogy mindnyájan elérjük a célt.

Ennek az embernek, sajnos, annyi hibája van! Lehet… De eltekintve attól, hogy tökéletességet csak a mennyországban fogsz találni – te is magaddal hurcolod hibáidat és a többiek ennek ellenére elviselnek téged; sőt értékelnek is, mert azzal a szeretettel szeretnek, amellyel Krisztus a tanítványait. És az ő nyomorúságuk terhe sem volt kicsi.

Tanulj belőle!

Arról panaszkodsz, hogy nem ért meg… Én mégis biztos vagyok abban, hogy mindent megtesz azért, hogy megértsen. De te – mikor fogsz te is csak egy kicsit is azon fáradozni, hogy megértsd őt?

Igen, megengedem: Ez az ember rosszul cselekedett; viselkedése méltatlan volt és megvetendő, jellemtelen.

Te úgy gondoltad: Az illető megérdemli a megvetést!

Még egyszer mondom: Megértelek téged, de végső következtetéseddel nem értek egyet. Ennek a nagyon kisiklott embernek az élete is megszentelt élet. Érte is meghalt Krisztus, hogy megváltsa! Ha Krisztus nem vetette meg őt, te hogy teheted akkor azt?

Ha barátságod bűntársi kapcsolattá süllyed „barátod” eltévelyedései miatt, akkor az ilyen nyomorúságos cimboraság nem érdemli meg már, hogy a legcsekélyebb mértékben értékeljék.

Igaz, hogy a már önmagában meglehetősen beszűkült és bizonytalan élet néha nagyon nehézzé válhat. – De ez természetfelettibb látáshoz fog segíteni, amely felismerteti veled mindenben Isten kezét. Így nagyobb jósággal és megértéssel fogsz viselkedni környezeteddel szemben.

A megkegyelmezés lehetősége a joggal szemben a tekintély mértékétől függ: Az egyszerű bírónak el kell ítélnie azt a vádlottat, akire rábizonyították és beismerte vétkét – esetleg tekintetbe véve az enyhítő körülményeket. Egy államfő bizonyos alkalmakkor amnesztiát adhat, megkegyelmezhet egy elítéltnek.

Isten viszont mindig megbocsát a bűnbánó léleknek.

„Segítségetekkel felismertem, hogy Isten minden esztelenségemet és sértésemet elfelejti és az Atya szeretetével fogad.” Így írt egy tékozló fiú a 20.

századból, amikor bűnbánóan visszatért az atyai házba.

Sokba került neked, hogy minden kis gondodat és személyes törekvésedet lassanként elvesd és elfelejtsd. Ezek inkább banálisak voltak és egyáltalán nem volt sok belőlük, mégis mélyen a lelkedbe gyökereztek. Azt a biztos tudatot kaptad cserébe, hogy a testvéreidért való gond és csak ez kell, hogy az első helyet foglalja el törekvéseidben. Megtanultad, hogy felebarátodban Jézus Krisztust ismerd fel.

„A százszorosat!”… Milyen erővel jutott eszedbe néhány nappal ezelőtt az Úrnak ez az ígérete!

Ebben a „százszorosban” részed lesz – erről biztosítalak – abban a testvériességben, amely apostoli életeteket társaiddal hordozza és formálja.