Pontlista

Mialatt beszéltünk egymással, megnéztük a térképen azt a földrészt. Az ottani emberekre gondolva mondtad csillogó szemekkel és telve belső türelmetlenséggel: Lehetséges az, hogy ennek a tengernek másik oldalán Isten kegyelme hatástalan marad? Azután magad adtad meg a választ magadnak: Végtelen jóságában engedelmes eszközöket akar felhasználni.

Milyen részvétet érzel irántuk!… Szeretnél nekik odakiáltani, hogy elfecsérlik idejüket… Miért olyan vakok és nem veszik észre azt, amit te – egy nyomorult ember – megláttál? Miért nem döntenek a legjobb mellett?

Imádkozz és hozz áldozatot értük. És azután – ez a kötelességed – ébreszd fel őket egyenként és magyarázd meg nekik – szintén egyenként! –, hogy ők is, anélkül, hogy elhagynák helyüket a társadalomban, megtalálhatják az Istenhez vezető utat, ahogy te is megtaláltad.

Nagy lendülettel kezdted. De azután lassanként kishitűvé váltál. Ha továbbra is így leszűkül a horizontod, végül még bezárkózol nyomorúságos csigaházadba.

Szívedet egyre inkább tágítsák ki apostoli vágyaid. Száz lélekből mind a száz érdekel bennünket.

Köszönd meg Istennek, hogy ilyen gyengéden bánik veled, egyszerre atyaian és anyaian. Már eddig is mindig nagyszerű kalandokról álmodtál. Nos, most elkötelezted magad egy csodálatos kalandra, amely szentté tesz.

Ismétlem: Köszönd meg ezt Istennek apostoli élettel.

Ha beleveted magad apostoli feladatodba, légy meggyőződve; ebben mindig arról van szó, hogy boldoggá, nagyon boldoggá tedd az embereket: az igazság elválaszthatatlan a valódi örömtől.

Különböző országokhoz tartozó és különböző fajú emberek, nagyon különböző életkörülmények között és foglalkozásban… Ha beszélsz velük Istenről, érzed apostoli hivatásod emberi és természetfeletti értékét. Olyan, mintha újra átélnéd teljes valóságában azt a csodát, amely Krisztus tanítványainak első igehirdetésénél történt: Az új útról szóló hírt, amelyet egy ismeretlen nyelven hirdetnek, minden hallgató anyanyelvén érti és szíve mélyére hatol.

És benned új erővel újjáéled az egykori történet: „pártusok, médek, elamiták…” – mindnyájan örömteli lélekkel közeledtek Istenhez.

Jól figyelj ide és visszhangozd szavamat: „A kereszténység szeretet. Az Istennel való kapcsolat boldoggá tesz és nagy tettekre sürget. A többiekért való gond – az apostolkodás – nem luxuscikk, nem »elit« foglalkozás…”

Miután ezt tudod, nagyon örülhetsz, mert életed egészen más értelmet nyert. És légy következetes!

Természetesség, őszinteség, öröm: Ezek nélkülözhetetlen feltételek egy apostol számára, hogy embereket vonzzon.

Egyszerűbb nem lehetett volna az a mód, ahogyan Jézus az első tizenkettőt hívta: „Jöjj és kövess engem!” Neked, aki olyan sok kifogást keresel, hogy ne kelljen vállalnod ezt a feladatot, a következő meggondolás mintegy testedre van szabva: Ezeknek az elsőknek tisztán emberi képzettsége nagyon kevés volt – és mégis mennyire felrázták hallgatóikat!

Azt az egyet ne felejtsd el: A továbbiakban Ő az, aki a munkát végzi – mindegyikükön keresztül…

Isten az, aki a hivatást adja az apostolkodásra. De nem szabad elhanyagolnod az eszközöket: az imát, önmegtagadást, tanulmányokat, vagy hivatásbeli munkát, a barátságot és természetfeletti látást, röviden: belső életedet!

Ha a „barátság apostolkodásáról” beszélek veled, akkor személyes barátságra gondolok, amely áldozatkész és őszinte: Én–Te barátság, mely szívtől szívig hat.

Az apostolkodás barátságon és bizalmon nyugszik, de az első lépés mindkettőhöz a megértés, a szolgálat szelleme… és szent szilárdság a hitigazságok terén.

Fogd fel nap-nap után egyre mélyebben keresztény hivatásod apostoli dimenzióit! Húsz évszázaddal ezelőtt Krisztus felállította jelét, hogy alá gyűljenek mindazok, akiknek a szíve becsületes és képesek arra, hogy szeressenek. És azt akarja, hogy ezt – pontosan ezt – hirdessük mindenkinek. El tudsz képzelni egy még sürgetőbb hívást, mint az „Ignem veni mittere in terram!” – Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre? Ezzel szemben tény, hogy két és fél milliárd ember még nem ismeri Krisztust…

„Hominem non habeo” – Nincs emberem, aki segítene nekem. Ezt – sajnos! – sokan elmondhatnák, akiknek lelke beteg, béna, pedig tudnák szolgálni Istent és az embertársat és szolgálniok is kell.

Uram, add, hogy sohase maradjak közömbös a lelkek iránt!

Segíts nekem egy új Pünkösdöt kikönyörögni, amely újra lángba borítja a földet.

„Aki hozzám jön és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, testvéreit és nővéreit, sőt önmagát is, nem lehet az én tanítványom.”

Egyre világosabban látom, Uram, hogy a vér kötelékei, ha nem a Te szeretettől izzó Szívedbe vannak lehorgonyozva, egyeseknek tartós keresztet jelentenek: másoknak többé-kevésbé masszív kísértéseket arra, hogy csökkenjen a kitartásuk: ismét másoknak a tökéletes passzivitás forrásai. Lényegében mindenki számára akadályt képeznek, amely a teljes odaadással áll szemben.

Az eke, amely felszántja a földet és barázdát húz, nem látja sem a magot, sem a termést.

Miután döntöttél, mindennap valami újat fedezel fel. Emlékezel a tegnapi napra, amikor mindig újabb dolgot kérdeztél tőlem: „És mi van ezzel… és hogy áll az a dolog…?”, hogy azután kételyeidben vagy csalódásaidban turkálj.

Most mindig megtalálod a helyes válaszokat – mindig jól megalapozottan és világosan. És ha ezek az egyik – néha naiv – kérdésedre vonatkoznak, akkor eszedbe jut: „Biztosan így bánt Jézus az első tizenkettővel.”

Hivatásokat, Uram, több hivatást! Nekem mindegy, hogy én vetettem-e, vagy valaki más – Te, Jézusom, vetettél – a mi kezünkkel! Csak azt tudom, hogy érett gyümölcsöt ígértél nekünk: „Et fructus vester maneat!” – és gyümölcsötök legyen maradandó!

Beszélj világosan és őszintén! Ha azt állítják, hogy „meg akarod őket fogni”, válaszold azt, hogy természetesen azt akarod. De teljesen nyugodtak lehetnek, mert ha nincs hivatásuk – azaz ha Ő nem hívja őket – nem fognak jönni. És ha Ő hívja őket – szégyen a végén úgy állni ott, mint az a bizonyos ifjú az Evangéliumban: egyedül és szomorúan…

Apostoli feladatod nagy és szép. A kegyelem és a szabadság találkozási pontjában vagy; és jelen vagy, amikor az életben némelyik embernél bekövetkezik az ünnepi pillanat: a találkozás Krisztussal.

Azt lehetne gondolni – mondta valaki –, hogy ti mindnyájan egyenként lettetek kiválasztva.

Így van!

Lásd be! Alapos képzettséget kell szerezned. Mert számosan fognak hozzánk jönni és kérdéseket feltenni, konkrét módon és követelően: „Rendben van – mondják majd –, tehát mit kell tennem?”

Egy hatásos recept apostoli munkádhoz: Konkrét tervek kellenek, éspedig nem egyik hétről a másikra, hanem máról holnapra, egyik pillanatról a másikra…

Valóban szomorú látvány, hogy olyan emberek, akik Krisztust gyűlölik és olyanok, akik azt állítják, hogy Neki szolgálnak, kart karba öltve együtt menetelnek és bár különböző indítékok alapján, melyek elválasztják őket egymástól, egyek abban, hogy a keresztények, az Isten gyermekei ellen harcolnak…

Egyes – előkelően intellektuális – körökben úgy vélik, hogy némelykor a szektás csoportok irányítása egyenesen kézzel fogható. Mindig arról van szó, hogy az Egyházat, bizonyos személyeket és intézményeket gyanúsítsanak. Cinikus kitartással és anélkül, hogy az igazsággal vagy a logikával törődnének, tartják ébren és terjesztik így a rágalmakat.

Néha katolikusok is részt vesznek benne.

Imádkozz mindennap erős hittel: „Ut inimicos” – mert így nevezik saját magukat! – „Sanctae Ecclesiae humiliare digneris, te rogamus audi nos!” – Alázd meg, ó Uram, azokat, akik Téged üldöznek, világosságod fényével, amit eltökélten terjeszteni fogunk.

A katolikus hit állítólag elavult és ezért nem fogadható már el… A Nap régebbi és még nem veszített fényéből; a víz ősibb és továbbra is oltja a szomjúságot és felfrissít…

Még az úgynevezett „jó szándék” sem igazolja a történelem vagy az élet valóságának meghamisítását. De hibás „tárgyilagosság” volna, az Egyház ellenségeit, akik egész életüket üldözésének szentelték, dobogóra állítani. Légy egészen biztos benne: a történelmi igazság nem szenved kárt, ha te, mint keresztény, nem veszel részt ilyen dobogók felállításában. Nincs rá szükségünk. Mióta emelnek a gyűlöletnek emlékművet?

A keresztény apostolkodásnak nincs szüksége arra, hogy lövészárkot ásson, vagy olyan emberekkel, akik Krisztus igazságát nem ismerik, rosszul bánjék. Egy olyan ember, aki megveti a hitet, a végén még becsületesen és egész szívből megtérhet, ha tévedése csalódást okoz számára. Ez akkor történik, amikor az Apostol szavával közeledünk feléje. „Caritas omnia suffert” – a szeretet mindent elvisel! De továbbra is kizárt dolog, hogy „széles látókör” ürügyén magunk engedjünk a hit lényeges kérdéseiben. Egy ilyen hamis türelemnek megvan az a veszélye, hogy kikerüljünk az Egyházból. Ahelyett, hogy másoknak segítenénk, saját magunknak ártunk.

A kereszténység sohasem megalkuvó: végső fokon nem alkalmazkodik a világhoz. Ez a „legnagyobb hátránya” és a legfontosabb ellenérve azoknak, akik a világ „megszállottjai”.

Egyesek csak azért nem tudnak semmit Istenről, mert még senki sem beszélt velük róla érthetően.

Ahol tisztán racionális gondolkodással nem jutsz előbbre, kérd a „szent furfangosságot”, hogy jobban és hatékonyabban tudd embertársaidat szolgálni.

Hidd el nekem: az apostolkodásnak, a katekézisnek, az emberi test véredényeihez hasonlóan, a társadalom minden területére szét kell ágaznia. Minden egyes embert el kell érni.

Bennünket, akik Krisztusnak akarunk szolgálni, minden ember érdekel, mert minden egyes ember érdekel bennünket!

Helyezkedj Miasszonyunk védelme alá, aki a jó tanács Anyja, hogy sohase jöjjön ki szádból olyan szó, amely Istent megsérti!