Pontlista

Rend, tekintély, fegyelem… ezek némelyik ember számára csak olyan szavak, amelyek ingerlik őket, ha egyáltalán oda hallgatnak… Lekicsinylően mosolyognak és azt mondják, nem engedik, hogy elvegyék szabadságukat.

Ők maguk – akár férfiak, akár nők – természetesen azt kívánják tőlünk, hogy tiszteletben tartsuk tévutaikat, sőt alkalmazkodjunk hozzájuk. Tiltakozásuk ízléstelen. Hogy másoknak igazi szabadságuk nem enged, nem engedhet meg ilyen primitív viselkedést, azt nem fogják fel.

A tekintély nem azt jelenti, hogy aki magasabb beosztásban van, az alárendeltjére „ráordítson” és az megint arra, aki az ő alárendeltje. Ahol ilyesmi előfordul, ott a tekintély karikatúrájáról van szó, minden szeretet és tisztesség nélkül. Szakadékot hoz létre az elöljáró és az alattvalók között, mert az elöljáró ahelyett, hogy szolgálna alattvalóinak, adott esetben „felhasználja” őket.

Felfuvalkodott és gőgös az, aki gazdagságából, származásából, állásából vagy intelligenciájából származó kiváltságos helyzetével úgy él vissza, hogy másokat megaláz, akik nincsenek ilyen adományokkal megáldva.

A megkegyelmezés lehetősége a joggal szemben a tekintély mértékétől függ: Az egyszerű bírónak el kell ítélnie azt a vádlottat, akire rábizonyították és beismerte vétkét – esetleg tekintetbe véve az enyhítő körülményeket. Egy államfő bizonyos alkalmakkor amnesztiát adhat, megkegyelmezhet egy elítéltnek.

Isten viszont mindig megbocsát a bűnbánó léleknek.

Ne bosszankodj mások egy-egy ostobaságán! Mert sokszor a felelősségteljes viselkedés nem annyira a megfelelő lelkület miatt hiányzik, hanem inkább a gondolkodás hiányára és a még elégtelen képzettségre vezethető vissza.

Ezeket a hiányokat lassanként meg kell szüntetni, ami a tanítóra és vezetőre még nagyobb felelősséget ró!

Ha ilyen feladatod van, mindig újra meg kell vizsgálnod magad arra vonatkozóan.

Ha olyanok, akiknek intelligenciája és kereszténysége középszerű, magas hivatalt vesznek át, alkalmatlan emberekkel veszik körül magukat. Vak hiúságuk arra a hamis feltételezésre indítja őket, hogy ilyen módon nem veszítik el állásukat.

Ezzel ellentétben a valódi személyiségek első osztályú munkatársakat hívnak környezetükbe, akik nemcsak szakmailag megfelelőek, hanem az életük is tiszta. Ezeket kiképezik a jövő vezetői feladataira. Az okosság nincs öntetszelgő csalódásnak alávetve, mint a középszerűség: alázatában felismeri, hogy ő maga is növekszik, ha másokat segít a növekedésben.

Te felelős beosztásban vagy és egyedül aszerint cselekszel, hogy mit mondanak az emberek? Ez ostobaság! – Elsősorban ennek kell fontosnak lennie számodra, hogy Isten mit fog szólni ahhoz, amit teszel és csak azután – néha egyáltalán nem – kell mérlegelni a többiek véleményét. Mert így szól az Úr: „Mindazt… aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom mennyei Atyám előtt. De aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”