Pontlista

Azt tanácsolom neked: időről időre próbálj visszatérni a kezdetekhez – ahhoz az „első megtéréshez”. Ez olyan, mintha újra gyermekké válnánk… A lelki életben bizalommal kell engedni, hogy vezessenek, félelmek és csalfaság nélkül; fenntartás nélküli nyíltsággal kell beszélni mindenről, ami gondolatainkat és szívünket megmozgatja.

Hogy akarsz a lanyhaságnak és siralmas erőtlenségnek ebből az állapotából kikerülni, ha nem használod fel ehhez az eszközöket?

Nagyon keveset küzdesz. Ha néha megerőlteted magad, akkor ez gyerekes haraggal és durcásan történik, mintha azt kívánnád, hogy béna mozdulataid hiábavalók legyenek, s így legyen alibid arra, hogy ne követelj magadtól semmit és más se követeljen tőled semmit. Ott tartasz, hogy saját akaratodat akarod megvalósítani az Isten akarata helyett. Ameddig nem változol meg, mégpedig komolyan, sem a boldogságot, sem a békét nem fogod megtalálni, amelyet most nélkülözöl. Alázd meg magad Isten előtt és fáradozzál azon, hogy valóban „akarj”.

„Nunc coepi!”– Most elkezdem! – Ez a szerető lélek kiáltása, aki akár hűséges volt, akár kicsinyes, minden pillanatban megújítja ezt a kívánságát, hogy osztatlan odaadással szolgálja Istent – szeresse Őt!

Térj meg most, amíg fiatalnak érzed magad… Milyen nehéz az irányt egyenessé tenni, ha a lélek elaggott!

A megtéréshez az alázat által jut el az ember, ha az önszeretet dobogójáról leszáll.

„Atya azt mondta nekem, hogy múltam ellenére »Szent Ágostonná« válhatok. Nem kételkedem benne és meg akarom próbálni, ma még határozottabban, mint tegnap.”

Igen, de olyan bátran és radikálisan kell pontot tenned előző életed végére, ahogy a hippói szent püspök tette.