Pontlista

Gyakran kérdezed tőlem, miért van az, hogy azok az emberek, akik olyan szerencsések voltak, hogy Jézust már gyermekkorukban igazán megismerhették, haboznak, hogy hálásak legyenek-e, hogy abból, amijük van, a legjobbat Neki adják: az életüket, a családjukat, az álmaikat, a jövőre irányuló terveiket…

Gondold meg: Neked, aki „mindent” egyszerre kaptál meg, valóban végtelenül hálásnak kell lenned az Úrnak, mint egy vaknak, aki hirtelen visszakapta szeme világát, mialatt a többieknek eszébe sem jut, hogy tulajdonképpen hálásaknak kellene lenniök, mert mindig is láttak. És mégis… ez még nem elegendő: nap nap után segítened kell a környezetedben lévő embereket, hogy hálásak legyenek istengyermekségükért. Különben ne mondd azt nekem, hogy te magad hálás vagy.

Nyugodtan fontold meg: amit tőled kérnek, az alapjában véve nagyon kevés ahhoz képest, amit ajándékul fogsz kapni.

Mi, akik mindent Istenre bíztunk, semmit sem veszítettünk.

Miasszonyunk: a határtalan önátadás mesternője. – Emlékszel rá? Rá vonatkozik Jézus Krisztus dicsérő szava: „Mindaz, aki Atyám akaratát cselekszi, anyám!”

Kérd ezt a jóságos Anyát, segítsen, hogy lelkedben – az ő példájára – megerősödjék a fenntartás nélküli önátadás, mely erős, mint a szeretet és szabaddá tesz: „Ecce ancilla Domini! – Az Úr szolgálója vagyok.”

Tejesen elszántnak látszott… De amikor leült, hogy megírja szakítólevelét menyasszonyának, habozás és bizonytalanság lett úrrá rajta: elhagyta a bátorsága… Ez csak emberi és érthető… vélték egyesek. Ezek számára a földi szerelem nyilvánvalóan nem tartozik azokhoz a javakhoz, amelyeket a fenntartás nélküli Krisztus követésért el kell hagynunk, ha az Úr azt kívánja.

Némelyik ember úgy viselkedik életében, mintha az Úr szavai az önátadásról és becsületességről kizárólag azoknak szólnának, akiknek az nem okoz fáradságot, vagy akiknek nem kell érte harcolniok – de ilyenek nincsenek!

Elfelejtik Jézus szavait az „erőszakosakról, akik elragadják a mennyországot” azzal, hogy mindennap szent harcot vívnak. Ez mindenkire vonatkozik.

Hangulatod barométere emelkedik és leesik, sok – túl sok! – a „fel” és „le” nálad.

Az oka világos: eddig kényelmes életed volt és most nem akarod elismerni, hogy a puszta kívánság és a tényleges önátadás között jelentős különbség van.

Hozd be azt az időt, amelyet elvesztettél azzal, hogy az önmagaddal való megelégedettség babérain pihentél: „jó embernek” tartottad magad, mintha elég lenne gyilkosság és lopás nélkül keresztülvergődnünk az életen.

Mutass fel munkádban is szigorúbb tempót! Az az út, amelyet még meg kell tenned, nagyon hosszú! Légy jó mindenkihez, éppen azokhoz, akik az idegeidre mennek: és vedd a fáradságot, hogy különösen szeresd azokat, akiket régebben lenéztél és szolgálj nekik!

Az újítás nem azonos a lazítással.

A küzdelemnek az önátadásért csak akkor van értelme, ha egy nagy, valóban isteni művet akarunk véghez vinni: az életszentséget…

Ezért az Egyház egy szentnek szentté avatásánál az illető Krisztus-követésének hősies mértékét hangsúlyozza.

Vigyázat! Fejlessz ki magadban finom erkölcsi érzéket! Amíg azon fáradozol, hogy környezeted lelki hőmérsékletét emeld, nehogy a sajátod lesüllyedjen.

Boldogok azok a kegyelmekkel megáldott emberek, akik Jézust, mihelyt csak hallanak Róla – hiszen Ő állandóan szól hozzánk! – azonnal Útnak, Igazságnak és Életnek ismerik fel.

Te nagyon jól tudod, miért veszítjük el ezt a boldogságot; hiányzik a határozottság, hogy Őt kövessük.