Pontlista

Azt mondtad nekem, úgy érzed, mindennap mélyebben vagy Istenben elrejtve. – Tehát mindennap közelebb leszel testvéreidhez és nővéreidhez.

Igényes életrendhez tartod magad: korán felkelsz, betartod az ima meghatározott idejét, gyakran járulsz a szentségekhez, intenzíven dolgozol vagy tanulsz, fáradozol azon, hogy elérd az igénytelenséget és az aszkézis szellemét… és mindennek ellenére: érzed, hogy valami még hiányzik neked!

Vedd be egyszer Istennel való beszélgetésedbe a következő megfontolást: Mivel az életszentség – pontosabban: a küszködés Érte – nem más, mint a szeretet teljessége, meg kell vizsgálnod magad, hogyan áll szereteted az Isten iránt és – ebből kifolyólag – az embertársak iránt. Lehet, hogy akkor a lelked mélyén felfedezel olyan komoly hibákat, amelyek ellen eddig még nem küzdöttél.

Még nem vagy jó fiú, jó testvér, jó barát, jó kolléga. És mivel „saját szentségedet” hamis úton keresed, irigykedsz a többiekre … „Feláldozod magad” sok „személyes” kicsinységben és így énedhez tapadsz, személyedhez és alapjában véve sem Istenért sem a többiekért nem élsz, hanem egyedül önmagadért.

Időnként igazolni akarod magad és azt bizonygatod, hogy olyan szétszórt és feledékeny vagy. Máskor azt mondod, hogy jellemednél fogva inkább száraz és tartózkodó vagy.

Ezért, tetted hozzá, a közeledben levő embereket sem ismered igazán.

Figyelj ide: Csak nem fognak ilyen kifogások kielégíteni?

Azt tanácsoltam neked, hogy napjaid rendes menetének adottságai között fejlessz ki érzéket a természetfeletti iránt. És azonnal hozzátettem még: az embertársaiddal való kapcsolat a nap folyamán igen sok alkalmat ad rá.

Hogy hitelesen éljük a felebaráti szeretetet, az magában foglalja, hogy tiszteletben tartjuk mások gondolkodásmódját és őszintén örülünk Istenhez vezető személyes útjuknak. Azt nem lehet kívánni, hogy mindenki úgy gondolkozzon, mint te vagy hogy hozzád csatlakozzon.

Magyarázatul azt mondtam neked: Ezek a különböző utak párhuzamosan haladnak. Mindenki eléri Istent, ha a saját útján megy. De a feltevések és összehasonlítások arra vonatkozóan, hogy melyik a jobb út, értelmetlenek. Egyedül az a fontos, hogy mindnyájan elérjük a célt.

Ennek az embernek, sajnos, annyi hibája van! Lehet… De eltekintve attól, hogy tökéletességet csak a mennyországban fogsz találni – te is magaddal hurcolod hibáidat és a többiek ennek ellenére elviselnek téged; sőt értékelnek is, mert azzal a szeretettel szeretnek, amellyel Krisztus a tanítványait. És az ő nyomorúságuk terhe sem volt kicsi.

Tanulj belőle!

Arról panaszkodsz, hogy nem ért meg… Én mégis biztos vagyok abban, hogy mindent megtesz azért, hogy megértsen. De te – mikor fogsz te is csak egy kicsit is azon fáradozni, hogy megértsd őt?

Igen, megengedem: Ez az ember rosszul cselekedett; viselkedése méltatlan volt és megvetendő, jellemtelen.

Te úgy gondoltad: Az illető megérdemli a megvetést!

Még egyszer mondom: Megértelek téged, de végső következtetéseddel nem értek egyet. Ennek a nagyon kisiklott embernek az élete is megszentelt élet. Érte is meghalt Krisztus, hogy megváltsa! Ha Krisztus nem vetette meg őt, te hogy teheted akkor azt?

Ha barátságod bűntársi kapcsolattá süllyed „barátod” eltévelyedései miatt, akkor az ilyen nyomorúságos cimboraság nem érdemli meg már, hogy a legcsekélyebb mértékben értékeljék.

Igaz, hogy a már önmagában meglehetősen beszűkült és bizonytalan élet néha nagyon nehézzé válhat. – De ez természetfelettibb látáshoz fog segíteni, amely felismerteti veled mindenben Isten kezét. Így nagyobb jósággal és megértéssel fogsz viselkedni környezeteddel szemben.

A megkegyelmezés lehetősége a joggal szemben a tekintély mértékétől függ: Az egyszerű bírónak el kell ítélnie azt a vádlottat, akire rábizonyították és beismerte vétkét – esetleg tekintetbe véve az enyhítő körülményeket. Egy államfő bizonyos alkalmakkor amnesztiát adhat, megkegyelmezhet egy elítéltnek.

Isten viszont mindig megbocsát a bűnbánó léleknek.

„Segítségetekkel felismertem, hogy Isten minden esztelenségemet és sértésemet elfelejti és az Atya szeretetével fogad.” Így írt egy tékozló fiú a 20.

századból, amikor bűnbánóan visszatért az atyai házba.