Pontlista

Sok olyan keresztény van, aki meg van győződve, hogy a Megváltás mindenütt be fog következni és bizonyára sokan lesznek – nem tudni, kicsodák –, akik Krisztussal egységben ezt majd elősegítik. Úgy látják azonban, hogy ehhez sok évszázadnyi időre lesz még szükség… és valóban örökké is tartana, ha mindez önátadásuk mértéke szerint jönne létre.

Te magad is így gondoltad, míg fel nem ébredtél.

Az önátadás az első lépés az áldozat, az öröm, a szeretet, az Istennel való egyesülés útján.

Azután az egész életet az a lelki balgaság járja át, amely lehetővé teszi, hogy éppen ott találjuk meg a boldogságot, ahol a tisztán emberi logika nem vesz észre mást, mint tagadást, szenvedést és fájdalmat.

„Imádkozzék értem – mondtam –, hogy nagylelkű legyek, belsőleg növekedjem és engedjem, hogy úgy alakítsanak, hogy egy napon hasznos lehessek valamire.” – Jó. – De milyen eszközöket használsz fel arra, hogy ezeket a szándékokat hatékonyan megvalósítsd?

Gyakran kérdezed tőlem, miért van az, hogy azok az emberek, akik olyan szerencsések voltak, hogy Jézust már gyermekkorukban igazán megismerhették, haboznak, hogy hálásak legyenek-e, hogy abból, amijük van, a legjobbat Neki adják: az életüket, a családjukat, az álmaikat, a jövőre irányuló terveiket…

Gondold meg: Neked, aki „mindent” egyszerre kaptál meg, valóban végtelenül hálásnak kell lenned az Úrnak, mint egy vaknak, aki hirtelen visszakapta szeme világát, mialatt a többieknek eszébe sem jut, hogy tulajdonképpen hálásaknak kellene lenniök, mert mindig is láttak. És mégis… ez még nem elegendő: nap nap után segítened kell a környezetedben lévő embereket, hogy hálásak legyenek istengyermekségükért. Különben ne mondd azt nekem, hogy te magad hálás vagy.

Nyugodtan fontold meg: amit tőled kérnek, az alapjában véve nagyon kevés ahhoz képest, amit ajándékul fogsz kapni.

Még nem tudsz felszedelődzködni az útra. – Szeretném neked továbbadni, hogy megszívleld, amit egyik testvéred nekem írt: „Igen, nehezünkre esik… de ha egyszer a »döntés« megtörtént, milyen fellélegzés, milyen öröm, hogy tudjuk, végre úton vagyunk!”

Az utóbbi napok – mondtad nekem – olyan csodálatosak voltak, mint még soha. „Mert jobban átadtad magad, mint máskor” – válaszoltam habozás nélkül.

Az Úr hívása – a hivatás – mindig egyformán szól: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem.”

Igaz: A hivatás lemondást, áldozatot követel! De milyen boldogság múlik ezen – „gaudium cum pace”, öröm és béke! – ha a lemondás tökéletes!

Azt ajánlották neki, hogy kötelezze el magát személyesen: akkor hirtelen azt mondta: „Akkor ezt tehetném… akkor ezt kellene tennem…”

Erre valaki azt válaszolta: „Itt nem alkudozunk az Úrral. Az Isten törvényét, az Úr követelményeit vagy elfogadjuk úgy, ahogy vannak, vagy abbahagyjuk az egészet. Döntenünk kell: vagy feltétel nélkül és lendülettel előre, vagy el kell menni…” „Qui non est mecum…” – „aki nincs velem, ellenem van”.

Csak egy lépés választja el a nagylelkűség hiányát a lanyhaságtól.

Leírok egy példát neked egy levélből a gyávaságról, hogy ne utánozd: „Természetesen nagyon hálás vagyok önnek, hogy rám gondol, mert sok imára van szükségem. De ugyanakkor hálás is lennék önnek azért, hogy amikor imádkozik, hogy az Úr apostollá tegyen engem, ne erőltesse, hogy ez szabadságom feláldozását jelentse.”

Ismerősöd – egy nagyon intelligens, kicsit nyárspolgári, kedves ember – mondta: „A törvényt betartani igen, de mértékkel, túlzás nélkül, korrekten, de többet nem.”

Valóban sajnálatra méltók az ilyen emberek, szűkmarkúak, számítók, képtelenek arra, hogy feláldozzák és egy magas eszménynek elkötelezzék magukat.

„Aure audietis, et non intelligetis: et videntes videbitis, et non perspicietis.” A Szentlélek világos szavai: saját fülükkel hallják és nem értik: saját szemükkel látják és nem fogják fel. Miért vagy nyugtalan, ha olyan valaki, aki „látja” az apostoli művet, elismeri annak kiválóságát, mégsem akarja odaadni magát? Te nyugodtan imádkozzál és tarts ki utadon! Azok helyett, akik nem mernek együtt menni velünk, majd mások jönnek!

Mióta kimondtad Neki feleletül az „Igen”-t, az idők folyamán a horizont színe megváltozott: minden nap szebb lesz, egyre inkább kiszélesedik és mindig pompásabban ragyog. De: ezt az „Igen”-t mindig újra ki kell mondanod…

Miasszonyunk: a határtalan önátadás mesternője. – Emlékszel rá? Rá vonatkozik Jézus Krisztus dicsérő szava: „Mindaz, aki Atyám akaratát cselekszi, anyám!”

Kérd ezt a jóságos Anyát, segítsen, hogy lelkedben – az ő példájára – megerősödjék a fenntartás nélküli önátadás, mely erős, mint a szeretet és szabaddá tesz: „Ecce ancilla Domini! – Az Úr szolgálója vagyok.”

Azokról a perspektívákról beszéltem veled, amelyek szemünk előtt feltárulnak és arról az útról, amelyen haladnunk kell. – Én nem látok itt igazi akadályokat! – mondtad nekem majdnem csodálkozva, hogy minden olyan világos…

Vésd magadba kitörölhetetlenül: Nem is szabad, hogy akadályok legyenek!

Egy barátunk, aki Isten közelségét kereste és tele volt gyengéd szeretettel Krisztus iránt, nehéz feladatok előtt azzal szokta bátorítani magát, hogy egyszerű hittel azt mondta magának: „Itt az ideje annak, hogy komolyan elhatározd; olyasmit fogsz csinálni, ami megéri a fáradságot.”

Talán neked is segít ez a kis monológ!

Félsz attól az úttól, amelyen sokan járnak, olyanok, akik tudatosították, hogy Isten gyermekei? Miért? Mert Jézus Krisztus nevében figyelmeztettek, hogy vedd komolyan kötelességeidet, nyesegesd le „Én”-edet, jöjj ki elefántcsonttornyodból… Tehát mentségek után kutattál… Nem lep meg, hogy mindezt nyomasztó tehernek találod: Még vannak benned bizonyos komplexusok és sötét sarkok… Még túlságosan komplikált vagy, ragaszkodsz dolgokhoz és ezért olyan vagy, mint aki lebénult! Ne vedd rossz néven, de meg kell neked mondanom: Kevesebb jellemszilárdságot mutatsz, mint némelyik elzüllött személy, akik gátlástalanul teszik a rosszat. Úgy viselkedtél, mintha kevesebb vagy rosszabb lennél náluk…

„Surge et ambula!” – Kelj fel és járj! Határozd el magad! Még van idő rá, hogy megszabadulj ettől a szerencsétlen tehertől! Nyílj meg a kegyelem számára és hallgasd meg, hogy mit kér tőled az Úr! – De mindenekelőtt: Fenntartás nélkül és készségesen kövesd az Urat!