Pontlista

Ha a képzeleted önmagad körül forog, lehetetlen helyzeteket és képeket hoz elő, amelyek általában nem illenek utadhoz és értelmetlenül eltérítenek, hideggé tesznek és Isten jelenlététől eltérítenek. Mindez: Hiúság!

Ha képzeleted másokra irányul, akkor könnyen abba a hibába esel, hogy elítéled őket – akkor is, ha az nem a te feladatod – és viselkedésüket nem megfelelő, hozzá nem értő módon magyarázod. Vakmerő ítélkezés.

Ha képzelőerőd saját képességeiddel, esetleg kifejezésmódoddal foglalkozik, vagy azzal a csodálattal, amelyet másokban keltesz, akkor az a veszély fenyeget, hogy elveszted a szándék tisztaságát és gőgössé válsz.

Szabad utat engedni a képzeletnek, általában időpocsékolás, azonkívül megnyitja az utat – ha nem fékezzük meg – számtalan önként vállalt kísértésnek.

Egyetlen nap se hagyd el a belső önmegtagadást!

Két egymásba nem illő része van életednek: értelmed és érzéseid. Értelmed a hit fényében nemcsak az utat mutatja meg világosan, hogy hősiesen vagy ostobán jársz-e rajta. Mindenekelőtt felismerteti veled a feladat nagyságát és isteni szépségét, amit a Szentháromság a kezünkbe helyez.

Ezzel ellentétben az érzelmek mindazon dolgokhoz ragaszkodnak, melyeket megvetsz és világos számodra, hogy ezek mennyire megvetendők. Olyan ez, mint amikor ezernyi kis kellemetlenség csak a megfelelő alkalmat várná, hogy – mihelyt az akaratod meggyengült a fizikai fáradtság, vagy a természetfeletti látás elhomályosulása miatt –, ezek a semmiségek felhalmozódnak és háborognak a képzeletedben és heggyé tornyosulnak benned, szorongásokat és levertséget okoznak. Csak a munka keménységét látod, az ellenállást, hogy engedelmeskedj, az eszközök hiányát, a kölcsön kapott élet bengáli tüzeit. Undorító kísértések jönnek kicsinyben és nagyban, érzékenységi rohamok, a fáradtság, a lelki középszerűség keserű íze… És néha még a félelem is, mert tudod, hogy Isten azt akarja, hogy szentté légy és nem vagy az.

Engedd meg, hogy egészen keményen megmondjam: Túl sok „okod” van arra, hogy elfordulj utadról és túl kevés bátorságod, hogy megfelelj a kegyelemnek, amellyel Ő megajándékoz téged: mert Ő arra hívott téged, hogy másik Krisztus légy, „ipse Christus”, maga Krisztus! Elfelejtetted azt a figyelmeztetést, amelyet az Úr intézett az Apostolhoz: „Elég neked a kegyelmem!” Ez a szó a biztosítéka annak, hogy képes vagy, csak akarj.

Hozd be azt az időt, amelyet elvesztettél azzal, hogy az önmagaddal való megelégedettség babérain pihentél: „jó embernek” tartottad magad, mintha elég lenne gyilkosság és lopás nélkül keresztülvergődnünk az életen.

Mutass fel munkádban is szigorúbb tempót! Az az út, amelyet még meg kell tenned, nagyon hosszú! Légy jó mindenkihez, éppen azokhoz, akik az idegeidre mennek: és vedd a fáradságot, hogy különösen szeresd azokat, akiket régebben lenéztél és szolgálj nekik!