Pontlista

Ha tudatában lennénk kötelezettségeinknek, hogy tudnánk akkor egy egész napot eltölteni anélkül, hogy lelkünkre gondolnánk? A mindennapi imából kell utunknak mindig újra kiegyenesednie, hogy le ne térjünk róla.

Aki abbahagyja az imádságot, az egy ideig még lelki tartalékaiból él, azután szélhámoskodásból.

Az elmélkedésnek meghatározott időben, megállapított órában kell történnie. Ha ugyanis imánk idejét kedvünk és hangulatunk szabja meg, akkor hiányzik belőlünk az önmegtagadás. És az ima önmegtagadás nélkül kevéssé hatásos.

Hiányzik nálad a lelki élet. Nem foglalod imáidba sem a tieid dolgait, sem az új hivatások gondját: sem azért nem fáradozol, hogy világosan láss, sem azért, hogy konkrét jófeltételeket tégy, sem azért, hogy azokat megvalósítsd: nincs benned természetfeletti látásmód a tanulmányokban, a munkában, beszélgetéseidben, a másokkal való érintkezésben.

Mi van akkor Isten jelenlétének tudatával, amely imáid következménye és megnyilvánulása?

Úgy? Nem tudtad megtenni, mert nem volt időd? Van időd. Azonkívül: mi lesz a munkádból, ha nem fontolod meg Isten jelenlétében, hogy rendet vigyél bele? Hogy akarod napi munkafeladatodat jól elvégezni anélkül, hogy Istennel megbeszélnéd? Úgy érvelsz, mint olyan valaki, aki azt mondja, hogy sajnos, nem tud tanulni, mert a tanulmányok túlságosan igénybe veszik… de tanulás nélkül nem tudsz hasznosan oktatni sem.

Az imának mindig elsőbbsége van. Ha ezt belátod, de ennek ellenére nem ennek megfelelően cselekszel, akkor ne állítsd azt, hogy nincs időd: egyszerűen nem akarod!

Imádság, még több imádság! Ez, tekintettel a körülményekre, hogy a vizsgák miatt intenzív munkával vagy tele, majdnem paradoxonnak látszik…

Ennek ellenére szükséged van az imára! És nemcsak a szokásos elmélkedési időre, hanem éppen a közbenső imára, az üresjáratok pillanataiban, az egyes munkák közötti szünetben.

Röviden imádkozni ahelyett, hogy gondolatainkat jelentéktelen dolgokra fecsérelnénk. Nem baj, ha minden fáradozásod ellenére nem sikerül koncentrálni, összeszedni magad. Az ilyen ima sokkal értékesebb lehet, mint amit az elmélkedés idején végzünk egy templom zavartalan nyugalmában.

Hogy valóban meg tudjuk tenni, hogy az egész napot Isten jelenlétének tudatában éljük át, ajánlatos ezt a napot egy „kihallgatással” kezdeni Jézus Krisztusnál.

Az imádság nem a szerzetesek előjoga. Kötelessége és feladata minden kereszténynek, azoknak a férfiaknak és nőknek, akik a világban élnek és tudják, hogy Isten gyermekei.

Természetesen továbbra is járnod kell utadat: az aktív emberét, aki kontemplációra hivatott.

Egy katolikus, aki nem imádkozik?… Az olyan, mint egy katona fegyver nélkül.

Köszönd meg az Úrnak azt a csodálatos ajándékot, amelyet adott neked, amikor megértette veled, hogy „csak egy a szükséges”.

És hálaadásod mellett könyörögj is mindennap buzgón mindazokért, akik még nem ismerik Őt, vagy nem értik meg.

Abban az időben, amikor néhány barátod megpróbált téged megnyerni, azt kérdezted magadtól, honnan vették a lelkierőt és azt az apostoli tüzet, amely mindent lángba borít. – Most, amikor magad is imádkozol, megérted, hogy az ima az a forrás, amely az Isten gyermekeinek környezetét megtermékenyíti.

A rózsafüzér imádkozása különösen fontos mindazoknak, akik főleg szellemi munkát végeznek vagy tanulmányokat folytatnak. Mert egy gyermek látszólag monoton ismétlései, aki Anyjához, a Szűzanyához könyörög, lassanként széttörik a hiú érvényesülési vágynak és a büszkeségnek magját.

„Szeplőtelen Szűz, jól tudom, hogy emberi gyarlóságomban nem teszek mást, mint hogy napról napra növelem bűneim számát…” Ez az a mód, ahogy Anyánkkal beszélsz, mondtad nekem egy pár nappal ezelőtt.

Azt a határozott tanácsot adtam neked, hogy imádkozd a rózsafüzért: áldott legyen az újra és újra megismételt „Üdvözlégy Mária monotóniája”, mely tisztává teszi bűneid monotóniáját.

Sajnálatos mód, mely végül a rózsafüzér ima teljes elhagyásához vezet, ha azt a nap utolsó órájára halasztjuk.

A lefekvés előtt rosszul imádkozzuk a rózsafüzért, ha egyáltalán elimádkozzuk és anélkül, hogy a titkokat szemlélnénk. Így könnyen puszta rutinhoz jutunk, mely az igazi, egyetlen lehetséges vallásosságot megfojtja.

A rózsafüzér imádság nemcsak azt jelenti, hogy az ajkunkat mozgatjuk és az egyes üdvözlégyeket hozzámormoljuk. Az a szenteskedők darálása…

A keresztények szóbeli imájának a szívből kell jönnie, mégpedig úgy, hogy a lélek közben elmerülhessen az egyes titkok szemlélésében.

Addig tologatod el a rózsafüzért későbbre, míg végül egészen elhagyod, mert álmos leszel. – Ha valóban nem tudsz rá időt találni, akkor imádkozd feltűnés nélkül az utcán. Ez abban is segíthet, hogy Isten jelenlétének tudatát fenntartsd.

„Imádkozz értem” – mondtam, ahogy mindig mondani szoktam. Csodálkozva kérdezte: „Miért? Történt valami?”

Meg kellett magyaráznom, hogy mindnyájunkkal „történik valami” minden pillanatban és hozzátettem: Ahol hiányzik az ima, ott még több történik és ott még nyomasztóbbak a dolgok.

Keltsd fel szívedben naponta sokszor a bánatot! Gondolj arra, hogy Jézust szakadatlanul megbántják és ezért sajnos, nem vezeklünk ugyanolyan szakadatlanul.

Ezért mondom mindig újra: Mondjuk a bánat röpimáit! Minél többet, annál jobb! Életed és tanácsaid legyenek visszhangod.

Milyen szeretetreméltó az Angyali Üdvözlet jelenete. Sokszor szemléltük lélekben: Mária imádkozik, testét és lelkét egészen az Istennel való beszélgetésre irányítva. Az imában megtudja Isten akaratát és imádkozva élete éltető erejévé teszi ezt az akaratot. Ne felejtsd el Nagyasszonyunk példáját!