Pontlista

Cselekvésünk Isten jelenlétében mindig olyan legyen, hogy az emberek előtt ne kelljen semmit sem elrejtenünk.

Hiányzik nálad a lelki élet. Nem foglalod imáidba sem a tieid dolgait, sem az új hivatások gondját: sem azért nem fáradozol, hogy világosan láss, sem azért, hogy konkrét jófeltételeket tégy, sem azért, hogy azokat megvalósítsd: nincs benned természetfeletti látásmód a tanulmányokban, a munkában, beszélgetéseidben, a másokkal való érintkezésben.

Mi van akkor Isten jelenlétének tudatával, amely imáid következménye és megnyilvánulása?

Úgy? Nem tudtad megtenni, mert nem volt időd? Van időd. Azonkívül: mi lesz a munkádból, ha nem fontolod meg Isten jelenlétében, hogy rendet vigyél bele? Hogy akarod napi munkafeladatodat jól elvégezni anélkül, hogy Istennel megbeszélnéd? Úgy érvelsz, mint olyan valaki, aki azt mondja, hogy sajnos, nem tud tanulni, mert a tanulmányok túlságosan igénybe veszik… de tanulás nélkül nem tudsz hasznosan oktatni sem.

Az imának mindig elsőbbsége van. Ha ezt belátod, de ennek ellenére nem ennek megfelelően cselekszel, akkor ne állítsd azt, hogy nincs időd: egyszerűen nem akarod!

Imádság, még több imádság! Ez, tekintettel a körülményekre, hogy a vizsgák miatt intenzív munkával vagy tele, majdnem paradoxonnak látszik…

Ennek ellenére szükséged van az imára! És nemcsak a szokásos elmélkedési időre, hanem éppen a közbenső imára, az üresjáratok pillanataiban, az egyes munkák közötti szünetben.

Röviden imádkozni ahelyett, hogy gondolatainkat jelentéktelen dolgokra fecsérelnénk. Nem baj, ha minden fáradozásod ellenére nem sikerül koncentrálni, összeszedni magad. Az ilyen ima sokkal értékesebb lehet, mint amit az elmélkedés idején végzünk egy templom zavartalan nyugalmában.

Hogy valóban meg tudjuk tenni, hogy az egész napot Isten jelenlétének tudatában éljük át, ajánlatos ezt a napot egy „kihallgatással” kezdeni Jézus Krisztusnál.

Szokd meg, hogy mint a kisgyermekek, korán reggel, már az öltözködésnél kis imákat mondj.

Akkor könnyebben meg fogod őrizni napközben Isten jelenlétének tudatát.

Addig tologatod el a rózsafüzért későbbre, míg végül egészen elhagyod, mert álmos leszel. – Ha valóban nem tudsz rá időt találni, akkor imádkozd feltűnés nélkül az utcán. Ez abban is segíthet, hogy Isten jelenlétének tudatát fenntartsd.

Egy kérdés a napi lelkiismeret-vizsgálatodhoz: Engedtem ma azt, hogy egy óra elmúljon anélkül, hogy Istennel, Atyámmal beszéltem volna?… Kerestem-e Vele a beszélgetést, ahogy azt egy szerető gyermek teszi? – Meg tudod tenni!

Ne engedjük magunkat félrevezetni… Isten nem árnyék, távoli lény, aki megteremtett minket, azután elfelejtett; nem az a korlátlan uralkodó, aki mindörökre hátat fordít tulajdonának. Bár érzékeinkkel nem tudjuk Őt megragadni, léte sokkal valóságosabb, mint mindaz a realitás, amelyet láthatunk vagy érinthetünk. Isten itt van; nálunk van: jelenvaló, élő. Lát, hall bennünket. Vezet bennünket és ismeri a legkisebb dolgot, amit teszünk, a legelrejtettebb gondolatainkat… Ebben hiszünk – és mégis úgy élünk, mintha Isten nem létezne! Alig van számára egy szavunk… Nem engedelmeskedünk neki, nem küzdünk azért, hogy uralkodjunk szenvedélyeinken. Szeretetet sem mutatunk iránta, sem jóvátételt…

Továbbra is így akarunk élni – olyan hittel, amely holt?

Ha mindig tudatában lennél annak, hogy Isten jelen van, mennyi „reménytelen” helyzetben tudnál akkor gyógyulást hozni!

Hogy akarod Isten jelenlétét életedben megtapasztalni, ha tekinteted mindig körbejár? – Elmerülsz a mellékes dolgokban!

Azt mondtad nekem, úgy érzed, mindennap mélyebben vagy Istenben elrejtve. – Tehát mindennap közelebb leszel testvéreidhez és nővéreidhez.