Pontlista

A legtöbbet az kapja, aki az adományozóhoz a legközelebb van… Ezért közeledj Istenhez: tégy meg mindent, hogy szentté légy.

Szívesen hasonlítom a belső életet egy ruhához – ahhoz a menyegzői ruhához, amelyről az Evangéliumban szó van. A jámborság egyes cselekedeteiből és szokásaiból van szőve. Ezek azok az erős szálak, amelyek az anyagot erőssé teszik. Már egyetlen szakadás is használhatatlanná teszi a ruhát, akkor is, ha minden más része még kifogástalan. Így a belső életed sem egész, ha például – bár imádkozol és dolgozol – a vezeklés szelleme hiányzik belőled – vagy fordítva.

Mikor fogod már végre felfogni? Az egyetlen lehetséges út számodra: mélyen és komolyan keresni az életszentséget!

Ne haragudj, de el kell határoznod magad arra, hogy Istent valóban komolyan veszed. Helytelen „nemtörődömséged”, ha nem győzöd le, rossz, bántó tréfává válhat.

Hol temperamentumodnak engeded meg, nem egyszer, hogy értelmetlenül és keményen heveskedjen, hogy szívedet és értelmedet nem készíted elő elegendő tisztelettel, hogy a legszentebb Szentháromságnak lakóhelyévé váljon… Mindig egy kissé túl messze maradsz Jézustól, akit olyan kevéssé ismersz még…

Így sohasem lesz belső életed.

„Jesus Christus perfectus Deus, perfectus Homo” – Jézus Krisztus tökéletes Isten és tökéletes ember. Azok között a keresztények között, akik az Urat követik, sok olyan van, aki istenségét tisztelettel elfogadja, de emberségét elfelejti. Nem fáradoznak a természetes emberi erényekért. Ezért csődöt mondanak – a jámborság külső formáinak pazar bősége ellenére –, ha arról van szó, hogy a természetfeletti erényeket kell élni.

Az általános gyógyszer: személyes életszentség! – Ezért voltak a szentek annyira tele békével, lelkierővel, örömmel, biztonságérzéssel…

Csak most fogtad fel annak az Üzenetnek a magját, amelyet mi, keresztények minden embernek viszünk: a belső élet rejtett csodáját.

Egy egészen új világot nyitsz meg számukra!

Milyen sok újat felfedeztél már! Mégis, néha még egy kissé naiv vagy. Azt gondolod, hogy már mindent láttál, hogy mindent megértettél… de azután újra belenyúlsz mindkét kézzel az isteni kincsek mérhetetlen gazdagságába… Igen, Ő minduntalan újat fog neked mutatni, ha a szeretet éles hallásával válaszolsz hívására. És el fogod ismerni, hogy még csak az út elején állsz, mert szentté válni azt jelenti, hogy eggyé válunk Istennel, és a mi Istenünk végtelen és kifürkészhetetlen…

A szeretet az – inkább mint a tanulás –, ami megnyitja értelmünket az „Isten dolgai” számára. Ezért: dolgozz, tanulj, fogadd el a betegséget, légy józan… És mindebben szeresd Őt!

Egy kérdés a napi lelkiismeret-vizsgálatodhoz: Engedtem ma azt, hogy egy óra elmúljon anélkül, hogy Istennel, Atyámmal beszéltem volna?… Kerestem-e Vele a beszélgetést, ahogy azt egy szerető gyermek teszi? – Meg tudod tenni!

Ne engedjük magunkat félrevezetni… Isten nem árnyék, távoli lény, aki megteremtett minket, azután elfelejtett; nem az a korlátlan uralkodó, aki mindörökre hátat fordít tulajdonának. Bár érzékeinkkel nem tudjuk Őt megragadni, léte sokkal valóságosabb, mint mindaz a realitás, amelyet láthatunk vagy érinthetünk. Isten itt van; nálunk van: jelenvaló, élő. Lát, hall bennünket. Vezet bennünket és ismeri a legkisebb dolgot, amit teszünk, a legelrejtettebb gondolatainkat… Ebben hiszünk – és mégis úgy élünk, mintha Isten nem létezne! Alig van számára egy szavunk… Nem engedelmeskedünk neki, nem küzdünk azért, hogy uralkodjunk szenvedélyeinken. Szeretetet sem mutatunk iránta, sem jóvátételt…

Továbbra is így akarunk élni – olyan hittel, amely holt?

Ha mindig tudatában lennél annak, hogy Isten jelen van, mennyi „reménytelen” helyzetben tudnál akkor gyógyulást hozni!

Boldogok azok a kegyelmekkel megáldott emberek, akik Jézust, mihelyt csak hallanak Róla – hiszen Ő állandóan szól hozzánk! – azonnal Útnak, Igazságnak és Életnek ismerik fel.

Te nagyon jól tudod, miért veszítjük el ezt a boldogságot; hiányzik a határozottság, hogy Őt kövessük.

Megint egészen közel érezted Krisztust magadhoz… És megint megértetted, hogy mindent Érte kell tenned.

Menj közelebb Jézushoz!… Még közelebb – ameddig barátod nem lesz, bizalmasod, Urad.

Azt mondtad nekem, úgy érzed, mindennap mélyebben vagy Istenben elrejtve. – Tehát mindennap közelebb leszel testvéreidhez és nővéreidhez.

Eddig, ameddig még nem találtad meg Őt, „nyitott szemmel” akartál járni az életben, hogy semmi se kerülje el figyelmedet… Ettől a perctől kezdve – „tiszta” szemmel járj az életben, hogy meglásd az Ő oldalán járva, ami döntő.

Ahol belső élet van, ott a lélek minden veszélynél az Isten karjaiba veti magát, olyan gyorsan, ahogy a vér belövell a sebbe.

„Ez az én testem…” – Jézus feláldozta magát és elrejtőzött a kenyér színe alatt…

Most úgy van ott jelen, testével és vérével, lelkével és istenségével, ahogy Tamás számára volt, amikor ujját bele tehette megdicsőült testének oldalsebébe…

Te azonban gyakran mész el mellette és még olyan röviden sem szoktad köszönteni, ahogy egy ismerőst, akivel találkozol. Sokkal kevesebb hited van, mint Tamásnak!

Képzeld el, hogy legjobb barátodat börtönbe vetették azért, hogy te kiszabadulj… Nem tennél meg akkor mindent, hogy meglátogasd őt, nem szentelnél rá időt, hogy neki adjál valamit – röviden, hogy barátságod melegével egy kissé megvigasztald őt? … Ha ezenkívül azáltal, hogy a fogollyal beszélsz, a baj elhárulna rólad és valami jóhoz jutnál – otthagynád őt?… És ha barátod helyett saját apádról vagy bátyádról lenne szó…?

Tehát?

Értünk zárkózott be az Úr a Szentostyába. Mellettünk akar maradni, védeni, vezetni akar bennünket. – És szeretetet csak szeretettel lehet viszonozni. Hogyne kellene akkor naponta meglátogatni a tabernákulumot, hacsak néhány percre is, hogy szeretettel üdvözöljük Őt, mi, akik gyermekei, testvérei vagyunk…

Soha nem láttál még hasonló jelenetet? – Egy altiszt vagy egy jelentéktelen kis hadnagy áll valahol. Egy katona megy arra. Lényegesen tehetségesebb, mint az elöljárói, de tudja, hogy mi illik. Az elöljáró viszonozza a köszönést.

Olyan helyzet, amely még hozzá figyelemre méltó kontrasztot képez: Ennek a templomnak tabernákulumából Krisztus közeledik hozzád; a tökéletes Isten és tökéletes ember. Meghalt érted a kereszten és mindennel megajándékoz, amire csak szükséged van. És te figyelmetlenül elmész mellette.

Elkezdted azt, hogy az Urat naponta meglátogasd elrejtettségében. Nem lep meg, hogy azt mondod: Szeretem az örökmécsest a tabernákulum előtt.

„Jézusom, szeretlek” – ez a röpima és legalább egy lelki áldozás… Ennek egyetlen napon sem szabadna hiányoznia! Imádkozd ezt engesztelésül azokért a sértésekért és szentségtörésekért, amelyeket az Úr azért szenved el, mert közöttünk akart maradni.