Pontlista

Te csúcsról beszélsz… Olyan lélek számára, aki odaadja magát Istennek, minden olyan csúccsá válik, amelyre érdemes törekedni: mindennap új célokat fedez fel, mert Isten szeretetének sem nem akar, sem nem tud határt szabni.

Határozd el őszintén, hogy mások számára, szeretetreméltóvá és könnyebben járhatóvá teszed az utat, mert az élet egyébként is elég sok keserű tapasztalattal jár.

Foglald bele, ami most gondot okoz számodra, abba a kis mosolyba, amit Isten iránti szeretetből ajándékozol.

Egy barátom így szólt hozzám: „Azt mondták, hogy szerelmes vagy.” – Meglepődve megálltam, és csak az jutott eszembe, hogy megkérdezzem; honnan veszi ezt. Bevallotta: „A szemedből olvastam ki – sugárzott az örömtől.”

Bár testileg nem bántalmaztad Őt… De olyan gyakran vetted semmibe, olyan sokszor pillantottál rá közömbösen, mint egy idegenre… Csekélységnek tartod ezt?

Ne menj el közömbösen más szenvedése mellett. Aki itt szenved – egy rokon, egy barát, egy munkatárs… egy ismeretlen – a testvéred.

Emlékezz arra az evangéliumi helyre, amelyet olyan gyakran olvastál bánkódva: még Jézus rokonai sem figyeltek Őrá.

Fáradozzál azon, hogy ez a helyzet ne ismétlődjék.

Mindennap új dolgokat fedezek fel magamban – mondod… És én azt válaszolom: most kezded magad megismerni.

Ha az ember valóban szeret… Mindig talál alkalmat arra, hogy még jobban szeressen.

Szomorú elégtétel lenne, ha egy szerencsétlenség vagy kudarc után csak azt tudnád megállapítani: „Hiszen láttam, hogy ez be fog következni…”

Ez azt mutatná, hogy embertársad baja közömbös volt számodra. Másképp ugyanis meg kellett volna próbálnod elhárítani, ha abban a helyzetben voltál.

A szeretet az – inkább mint a tanulás –, ami megnyitja értelmünket az „Isten dolgai” számára. Ezért: dolgozz, tanulj, fogadd el a betegséget, légy józan… És mindebben szeresd Őt!

Akik szeretik egymást, azok számára alapjában véve nincs elválás – mindig elkísérik egymást.

Te és én: „így” szeretjük az Urat?

Még sohasem vetted észre, hogy a szerelmesek mennyire keresik azt, hogy egymásnak tessenek? Közben mennyire ápolják külsejüket is? – Pontosan úgy törődj te is azzal, hogy milyennek „látszik” a lelked.

Nem látod, hogy barátaid közül milyen sokan szívélyesek tudnak lenni és képesek beleélni magukat mások helyzetébe, ha olyan emberekről van szó, akiket szeretnek: jegyesük, házastársuk, a gyerekek, a család?

Mondd meg nekik – és te is ehhez tartsd magad! –, hogy az Úr nem kevésbé érdemli ezt meg, mint azok mindnyájan. Feléje és hasonló bensőséges módon forduljanak. Azonkívül tanácsold nekik azt, hogy szívélyességüket és beleérző képességüket még mélyebben gyökereztessék meg: az Istennel élt és Istenre irányított élet gyümölcsei legyenek ezek… Már itt e földön nem sejtett boldogságban lesz részük.

Az önszeretet gyökeres kiirtása és a Jézus Krisztus iránti szeretet beültetése: Ez minden hatékonyság – és a boldogság titka.

Ameddig fenntartod azt a meggyőződésedet, hogy a többieknek csak a te számodra kell létezniök, azaz addig, amíg el nem határozod, hogy valóban szolgálni akarsz – és ez azt is magában foglalja, hogy rejtve maradj, hogy eltűnj –, ameddig ez így van, testvéreiddel, munkatársaiddal, barátaiddal való kapcsolatod állandó bosszúság és kedvetlenség forrása lesz. Mindez a gőgöd miatt.

Ha egyszer nehezedre esik valakinek szívességet vagy szolgálatot tenni, gondolj arra, hogy az az ember Isten gyermeke és az Úr megparancsolta nekünk, hogy szeressük egymást. De menj tovább: ne elégedj meg azzal, hogy csak felszínesen teljesíted az Evangéliumnak ezt a parancsát; fogd fel mindennap mélyebben! Vond le a következtetést belőle – ez nem is olyan nehéz – és irányítsd minden pillanatban viselkedésedet az Úr követelményei szerint.

Az élet a mai világban olyan túlpörgetett, hogy a keresztény felebaráti szeretet kivételes jelenséggé vált, bár – legalább is szóban – továbbra is hirdetik Krisztust…

Egyetértek ezzel. De – mit teszel te magad, hiszen mint katolikus kereszténynek, eggyé kell válnod Vele és a nyomában kell járnod? Nem azt parancsolta nekünk, hogy tanítását mindenütt, minden embernek – mindegyiknek! – és minden időben terjesszük?

Szívleld meg tanácsomat és tégy aszerint: Azok az emberek, akiknek ellenszenves vagy, megváltoztatják véleményüket, mihelyt észreveszik, hogy „igazán” szereted őket. Tehát minden tőled függ.

Először rosszul bánsz valakivel. Azután azonnal, mielőtt a másik válaszolhatna rá, azt mondod: „Most valósítsuk meg egymás között a keresztény felebaráti szeretetet!”

Ha a másodikkal kezdenéd… akkor nem is kerülne sor az elsőre.

Ne vess gyomot, mint az, akit saját anyja így jellemzett. „Csak mutassa be neki a barátait; majd gondoskodik róla, hogy hamarosan összevesszenek.”

A barátunk, aki látta, hogy milyen keményen és mégis örömmel dolgoznak, azt kérdezte: „Csak azt mondjátok meg, lelkesedésből csináljátok mindezt?” – A vidám és derűs válasz így hangzott: Lelkesedésből? Az nagy felsülést eredményezne! Nem, „per Dominum nostrum Iesum Christum!” csináljuk – az Úr Jézus által és érte, Aki folyvást vár ránk.

Egyes emberek féltékenységéről és irigységéről egy jóravaló ember azt mondta: „Sok rossz akaratnak kell a dologban lennie, hogy egy ilyen tiszta vizet zavarossá akarnak tenni.”

Ne szégyelld szereteted „őrültségét” kimutatni Neki!

Kiálts, amilyen hangosan csak tudsz: „Uram, szeretlek… De ne hagyatkozzál rám! Köss magadhoz mindennap szorosabban!”

Kerüld tapintattal és a szív formálásával mindazt, ami másokat sérthetne.

Sok módja van annak, hogy „nem”-et mondjunk. Tulajdonképpen miért választod mindig a legbarátságtalanabb formát?

Az erény nem akar sérteni.

Hogy milyen gyakran keressük fel az urat a tabernákulumban, az kétfajta indítástól függ: a hittől és a szív melegétől, attól a vágytól, hogy az igazságot lássuk és szeressük.

Az önmegtagadás és az önsanyargatás is erősíti a szeretetet.

Ha tágabb lenne a szíved és egy kissé őszintébb lennél, akkor nem tartanád fel magadat bagatell dolgokkal, amelyekkel vagy másokat terhelsz vagy „személyes sértésként” felfújod őket.

A szegények – mondta barátunk – olyanok, mint egy lelki könyv, amely belsőleg előbbre visz és ők alkotják imáim fő témáját. Fájdalmat okoznak nekem és mert Krisztussal találkozom bennük, az Ő fájdalma az, ami nekem fáj… Ez a fájdalom tudatossá teszi bennem, hogy szeretem Őt és őket.

Most lángol a szíved. Csak egy vigasztalan leprás voltál, amikor Krisztus szembejött veled. Egyetlen jó tulajdonságod volt: nagylelkű részvét embertársaid iránt. Miután találkoztál az Úrral, megkaptad azt a kegyelmet, hogy mindegyikükben Jézust ismerd fel. Nála elveszítetted a szívedet és most felebarátodban szereted Őt. Az az emberbaráti érzés, amelyet eddig környezetednek nyújtottál, most túl kevésnek látszik számodra… És ebben igazad van!

A zsarnokok számító magatartásához tartozik a viszály szítása azok között, akik egyesülve megbuktathatnák őt.

Az ördög és segítői is ezt a régi cselt alkalmazzák, amikor apostoli kezdeményezéseket akarnak tönkretenni.

A halál gondolata segíteni fog neked abban, hogy jobban szeresd embertársadat, mert találkozásod ezzel vagy azzal az emberrel az utolsó lehet – ő, te vagy én minden pillanatban meghalhatunk.

Tanulj meg „nem”-et mondani anélkül, hogy ilyen feleslegesen megsértenél valakit vagy nyers megfogalmazással megzavarnád a testvéri szeretetet.

Gondolj arra, hogy mindig Isten színe előtt állsz!

Először leszedik rólad a keresztvizet, azután elküldenek valakit hozzád, aki neked azonnal – en passant – hírül hozza, hogy „mit beszélnek az emberek”. – Közönséges dolog? Kétségtelenül. De ennek ellenére ne veszítsd el belső egyensúlyodat, mert a rossz nyelvek nem fognak tudni kárt okozni neked, ha becsületesen és derekasan dolgozol. – Így kell látnod a dolgot: ostobaság, tapintatlanság, lojalitás hiánya az embertársakkal szemben… különösképpen Istennel szemben.

Ne engedd, hogy belerángassanak abba, hogy félreértett védelmi állásból te is leszedd róluk a keresztvizet! Ha valamit mondani kell, akkor az történjék az Evangélium tanácsa szerint: mint testvéri feddés.

Ne engedd, hogy ezek a kellemetlenségek és fecsegések kihozzanak a sodrodból. Biztos, hogy Isten akarta műben szolgálunk, de emberek vagyunk… És az természetes, hogy menés közben port verünk fel.

Ha olyasvalami van, ami bosszant vagy megsért… vedd úgy, mint jó alkalmat arra, hogy megtisztulj – és ha szükséges – megjavulj.

Nagyszerű elméleti embernek mutatkozol… De még jelentéktelen dolgokban sem vagy kész engedni. Ezért nem hiszem el, hogy valóban megvan benned az önmegtagadás szelleme.

Sok kis dolog gondos figyelembevételében mutatkozik meg állandó jelleggel az önmegtagadás szelleme. Ebben áll többek között az az út, amelyen járva embertársaink számára az életet kissé kellemesebbé tehetjük.