Pontlista

„Felix culpa!” – énekli az Egyház… Áldott a botlásod – suttogom füledbe –, ha úgy hatott, hogy még egyszer nem botlasz meg: és jobban, ha hatására embertársadat, aki nem ér kevesebbet, mint te, megérted és oltalmazod.

Bizonyára vannak a katolikusok között is lanyha keresztények vagy legalábbis olyanok, akik alkalmanként ezt a benyomást keltik, ha érintkezünk velük. Ha ezen megbotránkozol, ez csak azt mutatja, hogy félreismered az emberi nyomorúságot – a tiedet is. Azonkívül igazságtalan és nem lojális kevesek gyengesége miatt Krisztusban és Egyházában keresni a hibát.

Ennek az embernek, sajnos, annyi hibája van! Lehet… De eltekintve attól, hogy tökéletességet csak a mennyországban fogsz találni – te is magaddal hurcolod hibáidat és a többiek ennek ellenére elviselnek téged; sőt értékelnek is, mert azzal a szeretettel szeretnek, amellyel Krisztus a tanítványait. És az ő nyomorúságuk terhe sem volt kicsi.

Tanulj belőle!

Arról panaszkodsz, hogy nem ért meg… Én mégis biztos vagyok abban, hogy mindent megtesz azért, hogy megértsen. De te – mikor fogsz te is csak egy kicsit is azon fáradozni, hogy megértsd őt?

Igen, megengedem: Ez az ember rosszul cselekedett; viselkedése méltatlan volt és megvetendő, jellemtelen.

Te úgy gondoltad: Az illető megérdemli a megvetést!

Még egyszer mondom: Megértelek téged, de végső következtetéseddel nem értek egyet. Ennek a nagyon kisiklott embernek az élete is megszentelt élet. Érte is meghalt Krisztus, hogy megváltsa! Ha Krisztus nem vetette meg őt, te hogy teheted akkor azt?

Ha barátságod bűntársi kapcsolattá süllyed „barátod” eltévelyedései miatt, akkor az ilyen nyomorúságos cimboraság nem érdemli meg már, hogy a legcsekélyebb mértékben értékeljék.

A megkegyelmezés lehetősége a joggal szemben a tekintély mértékétől függ: Az egyszerű bírónak el kell ítélnie azt a vádlottat, akire rábizonyították és beismerte vétkét – esetleg tekintetbe véve az enyhítő körülményeket. Egy államfő bizonyos alkalmakkor amnesztiát adhat, megkegyelmezhet egy elítéltnek.

Isten viszont mindig megbocsát a bűnbánó léleknek.

„Segítségetekkel felismertem, hogy Isten minden esztelenségemet és sértésemet elfelejti és az Atya szeretetével fogad.” Így írt egy tékozló fiú a 20.

századból, amikor bűnbánóan visszatért az atyai házba.

Szomorúan és egy kissé undorodva mondod nekem: „Ismerek olyan embereket, akiknek annyi erejük sincs, hogy segítségért kiáltsanak…” – Ne menj el mellettük! Ha meg akarod menteni magadat és őket, ez kiindulópontjává válhat megtérésüknek. Azonkívül ne felejtsd el, hogy feléd is nyújtottak egykor segítő kezet…