Pontlista

Az önátadás az első lépés az áldozat, az öröm, a szeretet, az Istennel való egyesülés útján.

Azután az egész életet az a lelki balgaság járja át, amely lehetővé teszi, hogy éppen ott találjuk meg a boldogságot, ahol a tisztán emberi logika nem vesz észre mást, mint tagadást, szenvedést és fájdalmat.

Senki sem lehet boldog ezen a földön addig, amíg el nem határozta, hogy nem lesz az. Mert ez a mi utunk: szenvedés – a keresztények azt mondják: kereszt – Isten akarata, szeretet és végül az igazi boldogság – már ebben az életben és azután mindörökké.

Arra kérted az Urat, hogy engedje meg, hogy egy kicsit szenvedj érte.

És íme, amikor a szenvedés jön, mégpedig nagyon emberi, nagyon közönséges módon, mint nehézségek és gondok a családban vagy a mindennapok ezer kis kellemetlensége, mégis nehezedre esik, hogy Krisztust lásd mögötte.

Tartsd oda türelmesen a kezedet ezekhez a szegekhez… és fájdalmad örömmé fog változni.

Ne panaszkodj, hogyha szenvedsz. Csak az értékes köveket csiszolják.

Fáj? – Köszönd meg Istennek a „csiszolást”, mert úgy vett kezébe, mint egy gyémántot…

Egy közönséges kavicsot nem munkálnak meg így.

Akik gyáván menekülnek a szenvedéstől, azoknak van min gondolkozni, ha olyan embereket látnak, akik örömmel fogadják a szenvedést. Nem kevés férfi és nő képes arra, hogy keresztény módon szenvedjen. Kövessük példájukat.

Jajgatsz? És mintha okod lenne rá, azt mondod nekem: Itt van egy szúrás!… És itt még egy!

Hát nem érted, hogy milyen ostobaság meglepődni, hogy a rózsáknak tövisei is vannak?

Engedd meg, hogy továbbra is – mint eddig –, hogy bizalmas legyek veled: Egy feszület megpillantása elegendő ok számomra, hogy ne merjek szenvedéseimről beszélni… És hogy sokat szenvedtem, azt egyáltalán nem titkolom – de mindig örömmel.

Az Isten gyermeke számára az ellentmondás és a rágalom olyan, mint a katona számára a sebek, amelyeket a csatatéren elszenved.

Áldozat, áldozat! – Igen, Krisztus követése valóban azt jelenti, hogy hordozni kell a keresztet… Ő maga mondta. Ennek ellenére, mégsem hallom szívesen, ha olyan emberek, akik szeretik az Urat, túl sokat beszélnek a keresztről és lemondásról: mert aki szeret, az örömmel hoz áldozatot, akkor is, ha nehezére esik. Hiszen a kereszt Szent Kereszt. Az olyan lélek, aki képes így szeretni és így odaadni magát, túláradó mértékben megtapasztalja a boldogságot és a békét. Miért kell akkor mindig újra, egyben vigaszt várva, „áldozatról” beszélni, ha Krisztus keresztje az életed és boldoggá tesz?

Mennyire csökkenne a neuraszténiások és hisztérikusok száma, ha valóban megtanítanák az embereket – a katolikus tanítás keretében –, hogy hogyan kell keresztényként élni: Isten iránti szeretettel úgy, hogy a különféle bajokat áldásként tudjuk fogadni kezéből.

Ebben áll a kereszténység nagy forradalma: a fájdalmat gyümölcsöt termő szenvedéssé átalakítani, a rosszat jóvá változtatni…

Ezzel kicsavartuk az ördög kezéből legerősebb fegyverét – és megszerezzük az örökkévalóságot.

Ha mindarra gondolsz, ami életedben értéktelen maradt, mert nem adtad oda Istennek, akkor „mint egy fösvény” kellene arra törekedned, hogy még nagyon sokat gyűjtsél. Ehhez tartozik az is, hogy ne kerüld ki a szenvedést és a fájdalmat.

Mert ezek állandó kísérői a teremtményeknek – nem használni fel őket az üdvösségre, esztelenség volna!