Pontlista

„Ez az én testem…” – Jézus feláldozta magát és elrejtőzött a kenyér színe alatt…

Most úgy van ott jelen, testével és vérével, lelkével és istenségével, ahogy Tamás számára volt, amikor ujját bele tehette megdicsőült testének oldalsebébe…

Te azonban gyakran mész el mellette és még olyan röviden sem szoktad köszönteni, ahogy egy ismerőst, akivel találkozol. Sokkal kevesebb hited van, mint Tamásnak!

Képzeld el, hogy legjobb barátodat börtönbe vetették azért, hogy te kiszabadulj… Nem tennél meg akkor mindent, hogy meglátogasd őt, nem szentelnél rá időt, hogy neki adjál valamit – röviden, hogy barátságod melegével egy kissé megvigasztald őt? … Ha ezenkívül azáltal, hogy a fogollyal beszélsz, a baj elhárulna rólad és valami jóhoz jutnál – otthagynád őt?… És ha barátod helyett saját apádról vagy bátyádról lenne szó…?

Tehát?

Értünk zárkózott be az Úr a Szentostyába. Mellettünk akar maradni, védeni, vezetni akar bennünket. – És szeretetet csak szeretettel lehet viszonozni. Hogyne kellene akkor naponta meglátogatni a tabernákulumot, hacsak néhány percre is, hogy szeretettel üdvözöljük Őt, mi, akik gyermekei, testvérei vagyunk…

Soha nem láttál még hasonló jelenetet? – Egy altiszt vagy egy jelentéktelen kis hadnagy áll valahol. Egy katona megy arra. Lényegesen tehetségesebb, mint az elöljárói, de tudja, hogy mi illik. Az elöljáró viszonozza a köszönést.

Olyan helyzet, amely még hozzá figyelemre méltó kontrasztot képez: Ennek a templomnak tabernákulumából Krisztus közeledik hozzád; a tökéletes Isten és tökéletes ember. Meghalt érted a kereszten és mindennel megajándékoz, amire csak szükséged van. És te figyelmetlenül elmész mellette.

Szegény szíved! Nem tudod megakadályozni, hogy időnként kínos, szomorú, útszéli emlékek törjenek rád; a vakító földi fényben sötét árnyakat vetnek szívedre.

Keress fel ilyenkor valóságban vagy lélekben egy tabernákulumot és újra meg fogod találni a világosságot, örömet, életet.